Budapest

Teljesen újjászületik a pesti Duna-part, rá sem lehet majd ismerni

2021.04.03.

Számos szakmai egyeztetést követően március végén elindult a pesti belvárosi Duna-part felújításához szükséges, kiviteli tervekre vonatkozó közbeszerzés. A RAK-PARK projektnek köszönhetően egy vonzó, sokszínű, pihenésre és színvonalas kikapcsolódásra alkalmas Duna-parttal gazdagodhat a főváros.

A Budapesti Közlekedési Központ március végén elindította a közbeszerzés folyamatát, ezzel hivatalosan is elkezdődött a Duna-part Kossuth tér – Fővám tér közötti felújításának utolsó tervezési fázisa. A nyertes ajánlattevő feladata az lesz, hogy elkészítse a Duna-part említett szakaszának módosított felújítási tervdokumentációját, elkészítse a kiviteli terveket, valamint megszerezze az építéshez szükséges engedélyeket.

Tavaly novemberben 24 civil szervezet a főpolgármesternek írt nyílt levélben kérte a városvezetést, hogy biztosítsa a pesti alsó rakpart átmenő gépjárműforgalomtól mentes kialakítását a soron következő felújításkor. Az aláírók egyértettek azzal, hogy a most meghozandó döntés meghatározó lesz a következő évtizedekre, ezért azt támogatták, hogy a rakparton a belváros szerves részét képező, árnyékot adó fákkal és növényekkel beültetett közpark jöjjön létre.

A RAK-PARK projekt célja, hogy felülvizsgálja az évtizedek óta változatlan forgalmi rendet és a térségben található közterületek funkcióit. A fejlesztéssel javulnak a kerékpáros és a gyalogos közlekedés feltételei, illetve kicserélik a leromlott állapotú burkolatokat is. A projektben szem előtt tartják a környezetvédelmi szempontokat, ezért több zöldfelületet alakítanak ki, ezzel vonzóbbá téve a rakpartnál lévő közterületeket.

A RAK-PARK projekt megvalósításában a Főváros, a kormány, illetve a Budapest Fejlesztési Központ (BFK) partnerként tekint egymásra. A RAK-PARK terveinek elkészítésére a Fővárosi Önkormányzat még 2015-ben hirdetett építészeti tervpályázatot. A beruházás engedélyezési tervei 2018-ban elkészültek, amelyeket most felülvizsgálnak, aktualizálnak. A jóváhagyott kiviteli tervdokumentáció várhatóan 2022 nyarára készül el. A kivitelezési munkálatok pedig tervezetten két ütemben – 2023 őszére, majd 2024 nyarára – fognak befejeződni.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.14
A magyar közlekedéstörténet talán legnagyobb szállítmánya indul pénteken útnak: egy 750 tonnás, 100....
2025.02.14
Milyen életművet alkotott Stefan Lengyel, a magyar és a német designszakma egyik legjelentősebb....
2025.02.14
A közlekedési minisztérium már ismeri az egész Szlovákiára kiterjedő egységes menetjegyrendszer....
2025.02.14
Az autóipar erőteljesen kezdte 2025-öt. Az év elején 16,5 százalékkal nőtt az új regisztrációk....
2025.02.13
Egy észak-svédországi, eldugott faházból leplezték le az új EX30 Cross Country modellt, rávilágítva....
2025.02.13
A HangZóna mai vendége Bogyay Norbert, a gyári állapotú Simsonok hazai gyűjtője. ..
2025.02.13
Egy vasúti felüljárónál történt a baleset – írta az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság. ..
2025.02.13
Még nem sokan ismerik.   ..
2025.02.13
A Toyota és leányvállalata, a Daihatsu, valamint az utóbbi években a Toyota Csoporttal több....
2025.02.13
A DS Automobiles is új főnököt kapott.  ..