WRC
Ott Tänak a Német-rali leghosszabb, szombati napja végén 32,4 másodperces előnnyel vezette a Német-ralit csapattársa, Kris Meeke előtt. Jari-Matti Latvala a harmadik Toyotával a harmadik helyen áll 9,4 másodperccel Meeke mögött, a japán gyártónak jó esélye van hármas győzelmet aratni, mivel a Hyundai-ok kissé le vannak maradva. Pedig délelőtt még Thierry Neuville szorosan követte Tänakot, ahogy azt tette pénteken is, a különbség az összetettben sosem volt nagyobb köztük, mint 6,5 másodperc. A különbség kisebb is lehetett volna, ha az egyik kereszteződésben a belga pilóta nem fullasztja le a Hyundai i20-as motorját. Utána viszont két szakaszt is megnyert, és a hátrányát 5 másodpercre csökkentette.
A töredezett betonnal és aszfalttal borított, tank gyakorlópályákon kijelölt délutáni szakaszokról (Baumholder és Panzerplate) mindenki úgy tartotta, hogy döntő fontosságú lesz a verseny állása szempontjából, és így is lett. Neuville már a hosszú, 41 kilométeres gyorsasági elején bal hátsó defektet kapott, és közel 90 másodpercet vesztett a kerékcserével, a másodikról a hetedik helyre csúszott vissza. A pilóta nem értette, miért kapott defektet, mivel állítása szerint nem csúszott le sehol az útról. Neuville-nek az utolsó gyorsaságin is volt kalandja: megpördült, és közben véletlenül megnyomott egy gombot, ami működésképtelenné tette a kormányon lévő váltófüleket az autójában.
Neuville pechje lehetőséget adott Tänaknak, hogy kicsit visszavegyen a tempóból, és csak arra törekedjen, hogy hibátlanul teljesítse a délutáni szakaszokat. „Délelőtt Thierry gyorsabb volt nálam, de én nem akartam kockázatokat vállalni. Sajnos gondjai adódtak, ami viszont nekünk jól jött, kényelmes előnyünk keletkezett. Baumholder egy nagyon, nagyon trükkös pálya. Szerencse nélkül nem lehet defektmentesen megúszni, ha valaki keményen nyomja a gázt rajta” – nyilatkozta Tänak a nap végén.
Meeke és Latvala délután megelőzték a harmadik helyen álló Sébastien Ogier-t, ezzel megvalósították Tommi Mäkinen csapatfőnök álmát, hogy a három Toyota vezesse a versenyt. Dani Sordo a pénteki váltóhiba után folyamatosan kapaszkodott felfelé az összetettben, és szombat este már a negyedik helyen állt, megelőzve két csapattársát, az ötödik helyre felkapaszkodó Neuville-t és az egész nap rossz formában vezető, kétszer az útról is lecsúszó Andreas Mikkelsent.
Esapekka Lappi a hetedik a Citroënnel, egyszer ő is megpördült, és volt egy rosszul sikerült ugratása is, ami után olyan keményen landolt, hogy nem csak a háta fájdult meg, de a C3 WRC szélvédője is megrepedt. Csapattársa, Sébastien Ogier az ötödik helyről csúszott le a nyolcadikra, amikor ő is defektet kapott a Panzerplattén, és 90 másodpercet vesztett a kerékcserével.
A legjobb 10-be még Gus Greensmith (Ford) és az első WRC-s versenyét futó Kacuta Takamoto (Toyota) fért be, előbbi három percet vesztett délelőtt azzal, hogy nekicsúszott egy fának, és megrongálódott a Fiesta kormányzása.
Vasárnap összesen 79 kilométernyi gyorsasági vár a mezőnyre, az utolsó szakasz, a bónusz pontokért zajló Power Stage a 11,7 kilométeres Dhrontal 2 lesz.
Az állás szombat este:
1 |
Ott Tanak, M.Jarveoja |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
2h27m21.9s |
2 |
Kris Meeke, S.Marshall |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
32.4s |
3 |
Jari-Matti Latvala, M.Anttila |
Toyota Gazoo Racing WRT |
Toyota |
41.8s |
4 |
Dani Sordo, C.del Barrio |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
1m10.8s |
5 |
Thierry Neuville, N.Gilsoul |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
1m35.2s |
6 |
Andreas Mikkelsen, A.Jager |
Hyundai Shell Mobis WRT |
Hyundai |
1m37.3s |
7 |
Esapekka Lappi, J.Ferm |
Citroen Total WRT |
Citroen |
1m43.1s |
8 |
Sebastien Ogier, J.Ingrassia |
Citroen Total WRT |
Citroen |
2m09.7s |
9 |
Gus Greensmith, E.Edmondson |
M-Sport Ford WRT |
Ford |
6m02.6s |
10 |
Takamoto Katsuta, D.Barritt |
Tommi Makinen Racing |
Toyota |
6m57.4s |