HUMDA

Támogatási rendszer jön létre a tehetséges magyar autó- és motorversenyzőknek

2021.07.22.

Támogatási rendszert hoz létre a HUMDA Magyar Autó-Motorsport Fejlesztési Ügynökség Zrt. annak érdekében, hogy felkutassa és felkarolja a legtehetségesebb magyar autó- és motorversenyzőket - jelentette be Palkovics László innovációs és technológiai miniszter, az autó-motorsport fejlesztéséért és a közlekedésbiztonság kiemelt kezeléséért felelős kormánybiztos csütörtökön Budapesten.

Hozzátette: az ITM által alapított HUMDA Zrt. egyik legfontosabb törekvése az autó- és motorsport népszerűsítése és fejlesztése. Ennek érdekében alakították ki a nemzetközi szintű tehetségkutató és utánpótlásnevelési rendszert, melynek segítségével a lehető legtöbb fiatal belekóstolhat az autó- és motorversenyzés világába.

A kiválasztási rendszer innovatív, folyamatosan fejlesztett, amellyel objektív adatokkal mérhetően mutatja meg, ki a legrátermettebb - ismertette. Közlése szerint a program első pályázati időszaka várhatóan 2021 őszén indul, és kezdő szinttől nyitott lesz minden autó- és motorsport szakág versenyzője számára. Szeretnék megtalálni a jövő autó- és motorversenyzőit, akik Talmácsi Gábor és Michelisz Norbert méltó utódai lehetnek - mondta.

Hozzátette: a Hajdúnánás melletti gyorsaságimotoros versenypályán 2023-tól már magyar versenyzőket is lehet látni, a MotoGP-verseny rendezésére is alkalmas pálya kivitelezése ütemezetten zajlik.

Talmácsi Gábor, a HUMDA igazgatósági tagja elmondta: a motorozás alapjait 4-5 éves korban meg lehet tanulni, a statisztikák szerint később az lesz sikeres, aki korán elkezdi azt. Felidézte: nemrég jelentették be, hogy Sebestyén Péter a HUMDA közreműködésével folytatja pályafutását a Supersport világbajnokság legjobb csapatánál, a 2019-es és 2020-as világbajnok olasz Bardahl Evan Bros csapatnál. Ő az első versenyző, aki a HUMDA támogatását élvezheti.

Michelisz Norbert, a HUMDA igazgatósági tagja szerint az új rendszerrel nagyobb eséllyel találhatják meg a tehetségeket, majd később fejlesszék őket. Költséghatékony eszköznek nevezte a szimulátorokat, ami jó előszűrőként működhet a kiválasztásnál. Csaknem száz versenyzőről van információjuk, akiket támogatásra esélyesként kezelnek.

A HUMDA-t az Innovációs és Technológiai Minisztérium (ITM) alapította, a társaság a tárca 100 százalékos tulajdonában van. Az ügynökség a szektor szereplőit összefogva és velük szoros együttműködésben részt vesz a hazai autó- és motorsportszakma koordinálásában, emellett közreműködik a hazai közlekedéskultúra és közlekedésbiztonság fejlesztésében. Az ügynökség működtetni fogja a zöld közlekedéssel kapcsolatos támogatási projekteket is - mondta a tárcavezető.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....