szakképzés

Szülők a gyakorlati képzőhelyek kamarai ellenőrzéséről

2015.03.09.

A Magyarországi Szülők Országos Egyesülete (MSZOE) szerint összeférhetetlen, hogy a szakképzési törvény a kamarákra bízta a tanulószerződéses gyakorlati képzőhelyek ellenőrzését és a szabálytalanságok szankcionálását.

A szülői szervezet hétfőn az MTI-hez eljuttatott közleményében azt írta: a kamarai ellenőrzések nem nyújtanak garanciát arra, hogy a tanulók megkapják a pénzbeli és természetbeni juttatásaikat, a védőfelszereléseiket, a szakmai vizsgára történő megfelelő felkészítést. Az MSZOE szerint a szakképzési törvény előírásai nem kötelezik a gazdasági kamarákat arra, hogy kivizsgálják és orvosolják a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetek által a tanulókkal szemben elkövetett jogsértéseket.


A tanulószerződéssel kapcsolatos jogviták elbírálása a bíróság hatáskörébe tartozik. A jogvitát megelőzően a gazdasági kamara csak közvetít a felek között a vita feloldása érdekében – rögzítették. Kitértek arra is: a gyakorlati képzést folytató gazdálkodó szervezetek nem felelősek a tanulók testi, lelki épségért, érzelmi és erkölcsi biztonságáért, neveléséért. A szakképző iskolák és a szülők felügyeleti joga nem terjed ki a munkahelyi körülmények között folyó gyakorlati képzésre.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....