– Akik éltek már akkor, azok mára biztos tudják, milyen igazuk is volt jó szüleiknek, amikor a kötelező orosz mellett még másik idegen nyelv megtanulására is rászorították őket. Mert törvényszerűen kinyílt előttünk akkor a világ: mindjárt a hegyeshalmi, aztán Németország, így a németül tudók mindjárt szót értettek egymással.

–  Az azonos érdeklődésű, munkájú mérnökök nemcsak a képletek és diagramok nyelvén kapcsolódhattak bele a kinti szakmai világba: így volt ez a műszaki szakértők esetében is. Először volt a rácsodálkozás fázisa: ti is ezzel foglalkoztok- mi is ilyesmin dolgozunk.   Aztán jött az elámulás: ha addig nem tudtuk volna, hát kiderült, hogy van más munkaeszköz is a kicsi, monokróm monitoron és a ZX-en túl. A következő fázis már az volt, hogy keresni kezdtük annak a módját, – ha már így összebarátkoztunk – hogyan tudnánk az azonos problémákra közösen megoldásokat találni. Ezeken a találkozókon az ember felismerhette, hogy tudásban nem vagyunk a semmivel sem lemaradva, legfeljebb csak a pénztárcánk üresebb. Most ezek az eszmecserék, alakuló együttműködések azonban adtak további lehetőségeket, hogy kicsit jobban ki lehessen lépni a nagyvilágba. Aztán eljött az az idő, amikor kimondtuk: hogy mi a fenének fejlesztünk mi külön-külön ezt vagy azt, amikor gyakorlatilag hasonló feladatok foglalkoztatnak minket. Megbeszéltük: osszuk fel, ki mit csinál és akkor biztos gyorsabban fog menni a programfejlesztés.

– Megint volt közös kommunikációs lehetőség - a beszélten kívül – a számítógépek valamelyik nyelve. A közös fejlesztések eredményei egyébként az interneten is fellelhetők- immár tíz európai nyelven: mutatóba itt van például egy: http://vcrash3.com/. Közben itthon is változott a helyzet. Az akkori rend szerint egy-egy szakértő csak egy megyében dolgozhatott, de kiderítettem, hogy lehet ez másképp is. A minisztériumtól ugyanis ezt külön kérni, kérvényezni kellett, de hiába, mindig csak egy- egy megyéhez rendeltek ki szakértőnek. Háromszor mentem neki a változtatásnak és mindig egysoros válasz jött: kijelölésére nincs mód. De hogy miért, vagy mikor lesz ez másként, arra soha nem kaptam választ. Egyszer aztán egy vidéki ügybe valahogy belekeveredtem és ott sikeresen adtam szakvéleményt. Ez valahogy elkerülhetett a minisztériumba és akkor egyszer csak megadták ezt a hozzájárulást, de érdekes formában: én nem Budapest területére kaptam a kijelölést, hanem országosat. Na, ebből megint lett némi gond, mármint a szakértői intézmény-hálózat tagjai részéről: hogy lehet az, hogy egy magánember az egészet országra kap engedélyt?

– Így aztán a vidéki bíróságon is elkezdtem mozogni. Talán ez is hozta magával, hogy baráti kollégákkal – köztük a néhai dr. Nádasi Antallal – gondolkodtunk azon: nem biztos, hogy célravezető csak gépészkari mérnökökkel végeztetni a szakértői munkát, hiszen egyre jobban látszott, az elvégzendő feladatok nem kizárólagosan korlátozódnak egy szakterületre. Ami aztán az együttgondolkodás végeredménye volt: nekiálltunk kollégámmal dr. Ternai Zoltánnal megszervezni a szakértői másoddiploma-szerzés lehetőségét. Nem volt egyszerű: 1986-ot írtunk, amikor még meghatározott arányban kellett a tantervekbe „beépíteni” az ideológiát is- az elméleti és a gyakorlati órák mellett, így aztán döcögősen kezdődött a szervezés. A végeredmény azonban sikeres volt, hiszen el tudtuk hitetni, hogy a fékerő nagysága és a tudományos szocializmus között szoros ok-okozati összefüggés nem mérhető. Talán ez volt az első olyan magasabb szintű képzés akkor, amiben nem szerepelt a kötelező dogmatikai-ideológiai óraszám.

– A továbbképzés ötlete nagy sikert aratott. Jött azonban egy újabb gond, mert úgy éreztem: ha én vezénylem az egészet, akkor talán el is kellene végeznem, még ha egyéb szakmai eredményeim fel is jogosítanak a vezetésre, tehát beiratkoztam hallgatóként oda, ahol az államvizsga tárgyat én tanítottam. Erről írtam levelet az akkori rektornak, aki a lehető legbölcsebb megoldást választotta: nem válaszolt. Amikor elérkezett a megmérettetés ideje, azt a találtam ki, hogy elsőként mentem be, levizsgáztam, majd ez után ültem be az vizsgáztató bizottság tagjai közé, a helyemre.

– Az egyik dolog hozta magával a másikat: a sikeres vizsgát tevő első csapat szerint nem kellene abbahagyni a tanulást, hanem fejleszteni, vagyis rendszeres továbbképzésekkel gyarapítani a tudást. Ugyan senki nem kötelezett rá minket, csak a lelkesedés, de évente három-négy helyen is tartottunk továbbképzéseket, melyben kiemelt szerepet vállalt Rektor Mihály veszprémi szakértő. Nagy létszámmal látogatták a kollégák: és nemcsak az volt a hozadéka, hogy szinten tudták tartani tudásukat, de meg is ismerhették egymást. Ennek később lett aztán igazán jelentősége, mert a szakma jogi háttere is alapos változáson ment át, amikor is már nem egy, sőt nem is két szakértő állt a tárgyalóteremben, ugyanabban a témában, de más-más nézőpontot képviselve.

– Visszatekintve a nagyon különleges esetekre: talán az lehet a tanulság, hogy néha a leghihetetlenebb dolognak is van valóságalapja. Itt volt mindjárt annak a hölgyvezetőnek az esete, aki az esti országúton egyszer csak félrekapta a kormányt és egy fának ütközött Az út egyenes volt, nem látszódott – fizikálisan legalábbis – ok a manőverre, amely miatt az autó utasa sajnos életét vesztette. Rendkívül szokatlan volt a hölgy magyarázata a miértre. Elmondása szerint azért történt a tragikus végű baleset, mert a végzetes mozdulat előtt azt észlelte, hogy egy motorkerékpár húz el vele szemben nagy sebességgel- motoros nélkül. A meglehetősen hihetetlen esetet igazolta viszont a szakértői munka is: az történt, hogy egy motoros az úton haladva, úgy jóval száz kilométer feletti sebességgel utolért egy házi kivitelezésű szekeret. A csillére helyezett széles pótkocsinak ment neki a motoros úgy, hogy őt magát lecsapta az ütközés a kétkerekűről, a motorkerékpár viszont a fizika törvényeinek engedelmeskedve még kellő sebességgel valóban elzúgott a csille, majd a személyautó mellett.  A helyszíneléskor meg is találtam egy speciális keresőlámpával: az út menti kukoricaföldön több száz méterre az elhajlott szárak vezettek el az önállósodott motorhoz.

A másik esetben is hasonló volt a helyzet annyiban, hogy megint csak valami különleges indok hangzott el a civil ésszel teljesen értelmetlennek tűnő irányváltásra: a vezető szerint UFO-t és földönkívülieket látott. Ha ez nem is felelhetett meg a valóságnak, de adott némi támpontot: mint kiderült, egy külföldről érkező kamion valamiféle űrben játszódó színdarabhoz szállított díszleteket. A sofőr úgy gondolta, rossz útra tévedt, ezért a négyes úton, ködös időben meg akart fordulni. Nem sikerült: az úttest másik oldalán a hosszú jármű kerekei elakadtak, keresztben zárta le az utat a kamion.  Így lehetett, hogy a hirtelen felbukkanó, szürrealisztikus látvány megtévesztette a balesetet szenvedő autó vezetőjét, viszont szerencsére nem rabolhatták el a földönkívüliek…

– Zárjunk egy vidámabb történettel: nem csak ütközés, baleset, tragédia jellemzi ezt a munkát. Már nem is emlékszem pontosan, mit is kerestem én azon a tárgyaláson – talán az oldaltávolság megállapítása volt a feladatom, ugyanis autó és kerékpár szerepelt abban a vidéken történt esetben. Mint a tárgyaláson kiderült, két ifjú ember ült az autóban és megláttak egy előttük kerékpározó hölgyet, aki nagyon nem szögletes idomokkal rendelkezett. Az egyik ifjú mondta a másiknak, hogy ő bizony olyan boldog lenne, ha belecsíphetne az erre kínálkozó gömbölyű testrészbe- és sajnos az elgondolást tett követte. A hölgy olyannyira megijedt, hogy bizony bekormányozta a kerékpárt az árokba.  Az ifjak igencsak megszeppentek, de látták, hogy meglehetősén dühös arccal kászálódik is kifelé a kerékpáros, nagy baj nem lehet, így aztán továbbmentek. Az áldozatnak viszont megdagadt a keze az eséstől, így orvoshoz fordult még aznap. A doktor lelkiismeretesen kikérdezte, mi történt vele, ő meg elmesélte, a doki pedig tájékoztatta az illetékeseket az eseményről, mert neki meg ez a hivatali kötelessége. A két ifjút még aznap letartóztatták, a veszélyhelyzet előidézése és segítségnyújtás elmulasztása miatt.

- A tárgyaláson a fiatalember az utolsó szó jogán elmondása szerint még egyszer megtenné, amit megtett, mert a leányzó olyannyira elvarázsolta őt. A tárgyalás végkimenetelére már nem is igazán emlékszem, nem volt túl szigorú a bírónő ítélete. Eltelt néhány év és megszólítottak Pesten, az utcán: az illető ez a fiatalember volt. Elmesélt magáról pár dolgot, hogy például elvégezte az egyetemet, aztán amikor továbblépni kezdtem volna, megkért, maradjak még egy pillanatig. Megérte várni: az előttünk lévő üzletből kilépő hölgy is ismerősnek tűnt: ő volt tárgyaláson a csipkelődés tárgya. A fiatalember bemutatta: ő a feleségem. Hát jól megcsípték egymást.