Allison

Szerves hulladékból előállított üzemanyagot tankolnak

2014.01.22.

A Berlini Köztisztasági Vállalat flottájának 150 Allison váltós, Mercedes-Benz Econic hulladékgyűjtő járműve még inkább környezetbarát módon működik, mióta a saját-előállítású biogázt tankolják.

2013 nyarán a Berlini Köztisztasági Vállalat (BSR) megnyitotta első biogáz üzemét Spandau-Ruhlebenben. Az üzemet egy nagy, a környezettudatosság jegyében indított projekt keretében valósították meg, melynek célja, hogy a járműflotta növelje a megújuló üzemanyagok használatát. A BSR projektje egyedülálló Németországban és nemrégiben megnyerte az „Egy Kiváló Hely az Ötletek Földjén” elnevezésű versenyt.

Az új BSR hulladékhasznosító üzem a várakozások szerint évente közel 60 000 tonna szerves hulladékot fog feldolgozni, melyet a nemrégiben átalakított hulladékgyűjtő járművek szednek össze a „Biogut” konténerekből. Az üzembe érkezést követően a bio-hulladékban jelenlévő mikroorganizmusok a lebontható anyagok erjedése során biogázt termelnek. Ezt a gázt dolgozzák aztán fel természetes biogázzá (bio-metánnak is nevezik), majd továbbítják a BSR állomásokra Marzahn, Prenzlauer Berg és Wilmersdorf településekre, ahol a hulladékgyűjtő járműveik tankolhatnak.

Az elismerést elnyert BSR már 150 Mercedes-Benz Econic CNG hulladékgyűjtő járművet működtet saját megújuló biogázával, a korábbi nem megújuló fosszilis tüzelőanyagokból előállított üzemanyag helyett. Ez a szám tartalmazza azt a 22 újonnan beszerzett járművet is, melyet a BSR a régebbi modellek kiváltására 2013 októberében vásárolt.  Minden Mercedes-Benz Econic jármű csakis Allison automata, Széria 3000 típusú sebességváltóval van felszerelve, ami segít abban, hogy a CNG motor maximális teljesítményt nyújtson.

Az Allison által szabadalmaztatott nyomatékváltó pedig kiegyenlíti a gázos motoroknál tipikus lassabb reakcióidőt, megtöbbszörözi a motor nyomatékát a jármű indításakor és finoman továbbítja az erőt a hajtott kerekekhez. Az eredmény, akár megújuló biogáz, akár fosszilis üzemanyagból előállított gáz használata esetében, hogy a járművek kiváló teljesítményt nyújtanak, ugyanakkor növekszik az üzemanyag-hatékonyság. Ezen túlmenően a helikus fogaskerekek, a Mercedes OM 906 LAG motorjával kombinálva csendesebb működést valósítanak meg.

Azzal, hogy a dízel üzemanyagot természetes biogázra váltja fel, a BSR éves szinten mintegy 2.5 millió liter dízelüzemanyagot spórol meg, 6,2 tonnával csökkenti a széndioxid kibocsátást, illetve a nitrogén-oxid, kén és egyéb részecskék kibocsátását is. Azáltal, hogy inkább a biológiai hulladék újrahasznosításával jutnak tisztább égésű üzemanyaghoz, semmint élelmezési célra is termelt növényekből, a BSR fenntartható megközelítést alkalmaz flottája tankolására.   

„Az Allison elkötelezett a természet védelme iránt, és felkészült arra, hogy partnere legyen minden olyan vásárlói kezdeményezésnek, amely megkeresi a legjobb zöld megoldást, bármely felhasználási területen” – mondta Peter van Cuijk, az Allison Transmission nemzetközi marketing igazgatója. „A berlini Köztisztasági Vállalat projektje kiváló példa arra, hogyan tudunk sebességváltóinkkal különféle szervezeteket támogatni abban, hogy csökkentsék ökológiai lábnyomukat”.

Az Allison Transmission
Az Allison Transmission (NYSE: ALSN) a közepes- és nagy teherbírású, haszongépjárművekben és amerikai katonai járművekben, valamint hibrid-meghajtású városi buszokban alkalmazott automata sebességváltók legnagyobb gyártója. Az Allison váltókat többek között hulladékgyűjtő-, építőipari-, tűzoltó-, és áruelosztó-járművekben, buszokban, lakóautókban, valamint a védelmi és energia-szektorban alkalmazzák. Az 1915-ben alapított vállalat központja Indianapolisban (Indiana állam, USA) működik, és hozzávetőleg 2800 dolgozója van világszerte. Az Allison több mint 80 ország piacán van jelen, regionális központjai működnek Hollandiában, Kínában és Brazíliában, gyárai pedig az Amerikai Egyesült Államokban, Magyarországon és Indiában találhatók. Az Allison hozzávetőleg 1400 független kereskedelmi és forgalmazó helyszínnel is rendelkezik. Bővebb információért kérjük, látogasson el a www.allisontransmission.com weboldalra.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....
2024.04.19
A Mazda Motor megkezdte a MAZDA MX-30 e-SKYACTIV R-EV európai modelljének sorozatgyártását a....
2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....