szentgotthárdi motorgyártás

Szentgotthárdra hozza a Stellantis-csoport 1,6 literes benzinmotor-gyártását

2021.02.26.

A világ 4. legnagyobb autóipari konglomerátuma, a Stellantis-csoport Magyarországra, Szentgotthárdra hozza az 1,6 literes benzinmotorok új generációjának gyártását - jelentette be Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter pénteken, Budapesten.

Hozzátette: ez azt jelenti, hogy Szentgotthárd fontos szerepet kap az újonnan létrejött Stellantis-csoport új hibrid stratégiájában, hiszen az 1,6 literes benzinmotorokat hibridautókba szerelik majd.

A Stellantis az olasz-amerikai Fiat Chrysler Automobiles és a francia PSA autóipari konszern egyesülésével jött létre januárban - írja az MTI.

Szentgotthárdon évi 200 ezer 1,6 literes benzinmotort fognak gyártani, ezzel a mostani évi 390 ezres 1,2 literes benzinmotor-gyártással együtt 590 ezerre bővül a gyár évi kapacitása. A sorozatgyártás 2023 első felében indul, az 50 százalékos kapacitásbővítés jelentős létszámnövekedést hoz majd a jelenlegi 800 munkavállaló mellett - mutatott rá a miniszter.

Szijjártó Péter elmondta, a több tízmillió eurós beruházáshoz a kormány egyedi döntés alapján készpénz- és képzési támogatást nyújt, a részletekről a Stellantis-csoporttal tárgyalnak.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.11
Téli izgalom a jégen: a Lamborghini Esperienza Neve debütált Belső-Mongóliában. A Revuelto, a....
2025.01.11
Az autósok között kettős Mini-sikerrel zárult a Szaúd-Arábiában zajló 47. Dakar-rali hatodik....
2025.01.11
Naná, hogy a Tokiói Autószalonon debütál majd a japán Drift King által fémjelzett Hyundai Ioniq 5 N....
2025.01.11
Az Alpine Forma-1-es istálló tartalékversenyzőjeként folytatja pályafutását Franco Colapinto, aki....
2025.01.11
A Szegeden autógyárat építő BYD három új márkakereskedéssel bővíti magyarországi értékesítési és....
2025.01.11
A baleset vétlen elszenvedőjének fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt, január 8-án, este.   ..
2025.01.11
A teljes egészében megújuló nyersanyagokból készült üzemanyag (HVO100) a hagyományos dízelhez....
2025.01.11
A koreai autógyártó a mai napon bejelentette, hogy stratégiai együttműködésre lép az NVIDIA....
2025.01.11
Az Egri Járási Ügyészség vádat emelt egy férfi ellen, aki ittasan vezetve egy bejárati kapu....
2025.01.11
A villanyautópiac fejlődése Németországban tavaly elmaradt a várakozásoktól. A szövetségi gépjármű-....