járműsport

Székesfehérvár Rallye: Öt év után újra aszfalton

2024.07.13.

Július 12-14. között a Magyar Országos Rally bajnokság negyedik versenyével, a Székesfehérvár Rallye-val folytatódik az idei versenyszezon. Az aszfaltos futamon a Rally1-es mezőnyben természetesen Turán Frigyes és Zsiros Gábor is rajthoz állnak a Volkswagen Polo GTI R5-tel, hogy tovább növeljék bajnoki pontjaikat.

Öt év után újra aszfalton rendezik meg a Székesfehérvár Rallye-t, ahol a versenyzőknek két nap alatt 11 gyorsasági szakaszt és közel 134 versenykilométert kell teljesíteniük. Az elmúlt tíz év tíz leggyorsabb ORB-futamát tartalmazó listán négyszer is szerepel az aszfaltos székesfehérvári verseny. A 2018-as megmérettetés a második leggyorsabb futam volt a 133.1 km/h-s átlagsebességével.

"Eddig murvás terepen zajlott a Székesfehérvár Rallye, de most öt év után újra aszfalton versenyzünk, így kicsit fel kellett frissítenem a régi emlékeket. Alapvetően jók lesznek a pályák, ugyan első nap háromszor kell teljesítenünk az oroszlányi gyorsaságit, ami monotonnak ígérkezik, de a városi szuperspeciálon szeretnénk kiszolgálni a nézőket és látványosan autózni. Nem lesz könnyű verseny, akár gyorsról gyorsra is változhat a pályák tapadása, amire előre készülünk. Megpróbáljuk a legjobb beállításokat megtalálni és jó tempót autózni. Nagyon meleg lesz hétvégén, így ezekre a körülményekre is próbálunk fizikálisan felkészülni" - mondja Turán Frici.

Friciék a verseny előtti csütörtökön egy sajtótájékoztatót is tartottak a Castrum Hotel**** Székesfehérvárban, ahol a Székesfehérvár Rallye kiemelt nézői pontjairól és a biztonság fontosságáról is beszéltek.

“A szervizpark a Sóstói Stadion parkolójában kapott helyet, itt mindenki testközelből láthatja az autókat, a látványos, szórakoztató szuperspeciált pedig a város elvárásai alapján a Palotai úton rendezzük meg szombaton este 19.20 órától” - tájékoztat Lakatos Róbert, főszervező.

"Kicsit sajnáljuk, hogy hétvégén a vegyes pályák mellett végül csak aszfalton versenyezhetünk, mert nagyon szeretjük a fehérvári murvás gyorsasági szakaszokat, de ebből kell kihoznunk most a maximumot. A céljaink nem változtak, szeretnénk nyerni és növelni a bajnoki pontjaink számát. Úgy érezzük, felkészültek vagyunk, meglátjuk ez mire lesz elég az erős mezőnyben. Igazi klasszikus, tempós szakasz az oroszlányi, valamint Pusztavám is izgalmasnak ígérkezik a csúszós, fehér aszfaltjával. Biztos, sok néző kilátogat majd a versenyre, várjuk már a hétvégét" - teszi hozzá Zsiros Gabi.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.02.10
Nem csak nálunk, Ausztriában is lopják a közlekedési táblákat.   ..
2025.02.09
A japán gyártó elektrifikált hajtásláncos autóinak értékesítése 23,2 százalékkal nőtt világszerte,....
2025.02.09
A Kia legkelendőbb autója a K4 volt januárban.  ..
2025.02.09
Heti rajzunk készítője Kelemen István, karikatúrájának címe: Erzsi néni a grátisz tolatásjelző az....
2025.02.09
Először látható igazi fotókon a Vanwall első modernkori utcai autója, ami történetesen egy....
2025.02.09
Az Ariya NISMO nagyobb teljesítményt és feszesebb kormányozhatóságot kínál. ..
2025.02.09
Négy nap leforgása alatt ötvenezer megrendelés érkezett Japánban az ötajtós Suzuki Jimny Nomade....
2025.02.09
2025 januárja általános növekedést hozott a használt autók piacán, ezzel párhuzamosan az átlagárak....
2025.02.09
A PlanAll Day – A tudatosság napja program látogatói egy olyan önismereti kalandban vehettek részt....
2025.02.09
A Bridgestone új, csúcstechnológiás Driver-in-the-Loop (DiL) szimulátort telepít a Róma melletti....