NÚSZ Zrt.

Szegeden is a belvárosban a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. ügyfélszolgálata

2020.12.12.

A Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató (NÚSZ) Zrt. szegedi ügyfélszolgálati irodája 2020. november 9-től már új helyen, a Honvéd tér 7. szám alatt várja partnereit és ügyfeleit a megszokott nyitvatartási időben és a már jól ismert szolgáltatásokkal. 

Egyre nagyobb az igény arra, hogy a közlekedők az útdíjfizetéssel kapcsolatos ügyeiket városon belül tudják intézni, amihez igyekszik alkalmazkodni a Nemzeti Útdíjfizetési Szolgáltató Zrt. – E stratégiát követte társaságunk Szegeden, és persze korábban, amikor ügyfélszolgálati irodát nyitott Budapest központjában, és a belvárosba költözött Székesfehérváron és Gyöngyösön. Irodáinknak mindenhol olyan helyszínt kerestünk, amely nemcsak autóval, hanem tömegközlekedéssel, kerékpárral vagy akár gyalogosan is jól megközelíthető – hangsúlyozta Bartal Tamás, a NÚSZ Zrt. vezérigazgatója. 
 
Megközelíthetőség szempontjából telitalálat a Honvéd tér 7. szám alatti iroda, néhány lépésre a Tisza Lajos körúttól és az autóbuszok megállójától, de a trolihoz és a villamoshoz is csak nagyon keveset kell gyalogolni. A járványhelyzeti ingyenes parkolás ugyan nehezíti valamelyest a megállást a környéken az autóval érkezőknek, de segítséget jelenthet ebben a közeli parkolóház, illetve békeidőben szinte mindig lehet találni üres helyet a közelben. Köszönhetően annak, hogy egy sarokra sincs az olcsóbb, sárga parkolási zónahatárhoz. Itt könnyebben és gyorsabban megtalálják az ügyfelek az irodát, mint korábbi helyén, a Budapesti út 2. szám alatt, ami azért meglehetősen kint volt már a városból. 
 
Az új ügyfélszolgálat portálja elegáns, egy újabb építésű társasház földszintjén található tágas irodaegyüttes. Ottjártunkkor Szabó Zsuzsanna ügyfélkapcsolati csoportvezetővel találkoztunk, aki Szeged mellett felel a lajosmizsei, a szolnoki és a békéscsabai iroda munkájáért is. Maszkot viselt, csakúgy, mint kolléganője, Tari Kinga, de a bejárat közelében ott a kézfertőtlenítő is. A járvány ellenére a korábban megszokott nyitva tartási időben és szolgáltatásokkal várják az ügyfeleket. 
 
Az ügyféltér berendezése igényes, kulturált, a játékra csábító gyermeksarok biztosíték arra, hogy a betérő szülők zavartalanul intézhessék ügyeiket. Arra az időre biztosan le tudják foglalni magukat a kisebbek, a nagyobbakat pedig az üvegportálon keresztül lehet szemmel tartani, az úttest túloldalán a parkban van ugyanis a játszótér. Az iroda akadálymentesített, sőt, kutyabarát is. 
 
Bár ma már egyre többen intézik az ügyeket online, egyre elterjedtebbek a modern fedélzeti eszközök a haszonjárművekben, azért akad, aki használja az iroda önkiszolgáló terminálját, amelyen a 3,5 tonna feletti járművek útvonala tervezhető meg. Ez alapján pedig helyben meg is vásárolható az úgynevezett „viszonylati jegy”. A terminál önkiszolgáló és maximálisan felhasználóbarát, de ha valaki elakad, annak szívesen segítenek. 
 
A NÚSZ Zrt. folyamatosan dolgozik szolgáltatási színvonalának emelésén, az ügyfélbarát megoldásokon. Ennek érdekében alakította ki és követi azt a stratégiát is, amely közelebb viszi az emberekhez a személyes ügyintézés lehetőségét - erre egyre nagyobb az igény a társaság szolgáltatásait igénybe vevő utazóközönség körében. Megtudtuk, a szegedihez hasonló következő ilyen jellegű modernizálás és költözés várhatóan a jövő év első felében várható. 
 
A szegedi a társaság 19 irodája között a legforgalmasabbak között van, évente közel 6 ezer ügyet intéznek itt a közlekedők, akik elsősorban olyan szolgáltatásokat vesznek igénybe az e-matrica vásárlás mellett, mint az átírás, rendszám vagy felségjel elírásának korrigálása, kettős vásárlás/visszavásárlás. De olyan ügyeket is intéznek, mint például a pótdíj maximalizálás kérése. 
 
Csongrád-Csanád megyére érvényes e-matricából egyébként az idei év első 10 hónapjában több mint 52,5 ezer darab fogyott, kicsivel több, mint a tavalyi év azonos időszakában. A megyék rangsorában ezzel az adattal Csongrád-Csanád a középmezőnyben van, a nyolcadik helyen áll. 
A NÚSZ Zrt. Üzleti Intelligencia Osztályától kapott adatok alapján összesen 19 ezer 125 olyan rendszám szerepel a társaság rendszerében, amelyre 2020-ban vettek Csongrád-Csanád, Bács-Kiskun és Pest megyei e-matricát is. Ezek között 15 ezer 655 olyan rendszám van, amelyre csak ezt a három megyére érvényes megyei jogosultságot vásárolták meg 2020-ra, és más megyei matricát nem. 
 
2020-ban december 7-én indult az éves autópálya-matricák előértékesítése, ettől a naptól lehet megvásárolni a 2021. évre érvényes országos és megyei e-matricákat a társaság saját online értékesítési felületén, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalon és személyes ügyfélszolgálatain, valamint természetesen a viszonteladóinál is. Fontos, hogy a 2021. évre előre megváltott éves e-matricák érvényességi ideje 2021. január 1-én kezdődik, azaz decemberben még nem biztosítanak úthasználati jogosultságot. A 2020. évre váltott éves e-matricák 2021. január 31-ig használhatóak, a most decemberben 2021-re megvásároltak pedig természetesen 2022. január végéig.
 
 
Javítható a mulasztás


Az úthasználati jogosultságot alapvetően a díjköteles szakaszra felhajtás előtt kell megváltani, ám van egy könnyítés, aminek a lehetőségével még mindig kevesen élnek azokhoz képest, akiknek pótdíjat kell fizetniük. Ez a 60 perces szabály, amely szerint, ha valaki tévedésből hajt fel egy díjköteles autópályára, autóútra, és elfelejti előre megvenni a matricát, akkor a felhajtástól számítva egy óra áll a rendelkezésére azt pótolni. Megteheti ezt akár a legközelebbi pihenőben megállva, de online is. A NÚSZ Zrt. az e-matrica megvásárlásához saját, mobilra optimalizált weboldalát, az ematrica.nemzetiutdij.hu oldalt ajánlja. Itt nincs kényelmi díj, nem kell őrizgetni a bizonylatot, és a vásárláshoz minden adatot csak egyszer kell megadni. Így a későbbi alkalmakkor a tévesztés - például rendszámelírás - esélye lényegében nullára csökken. 
 
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....