Mini Countryman

Szabó Gabriella kajakozó egy MINI Countrymant vezet

2017.05.07.

A MINI Magyarország márkanagyköveti programjában idén januárban öt ismert, híres embert jelentett be a márka, mely körnek ötödik tagja Szabó Gabriella kajakozó olimpikon, aki elsősorban sport területen erősíti a márkát. Az aranyérmes kajakozó olimpikon egy Cooper SD modellt vezet áprilistól.

Szabó Gabriella háromszoros olimpiai bajnok magyar kajakozó. 2003-ban a KSI versenyzőjeként bronzérmes volt ifjúsági világbajnokságon, 2006-ban háromszor állt dobogóra az U23-as Eb-n. 2007-ben Európa-bajnok lett Kozák Danutával K2 1000 méteren, majd a 2008-as Peking-i Olimpián K4 500 méteren ezüstérmet szereztek Kovács Katalin, Janics Natasa és Kozák Danuta négyesével. A 2012-es londoni Olimpián K4 500 méteren aranyérmet szerzett társaival, majd 2016-ban Rio-ban két aranyérmet is nyert, előbb K2 500 méteren Kozák Danutával párban, majd K4 500 méteren Kozák Danuta, Csipes Tamara és Fazekas-Zur Krisztinával négyesben álltak a dobogó legfelső fokán. A tavalyi olimpiai játékok óta is folyamatosan edz és világversenyeken indul, következő kihívása a 63 ország részvételével zajló Szegedi Világkupa, majd a csehországi kajak-kenu Világbajnokság. Gabriella Junior Príma díjas sportoló, szociálisan aktív, elkötelezett támogatója az Út a Mosolyért Alapítvány autista gyermekeket segítő szervezetnek.

„A MINI számomra mindig is egy nagy álom volt, ami most valóra vált az új Countryman képében. A márkát hosszú évek óta szeretem, rajongok érte, az a stílus, hangulat és minőség, amit képvisel már régóta rabul ejtett. Úgy érzem, hogy a forma és technika összhangja, a kifejező egyéniség, illetve az a felszabadultság érzés és jókedv amit a MINI képvisel, nekem nagyon sokat jelent. Egy hosszú edzőtáborból hazaérve, egyfajta meglepetésként várt az autó, amit azóta rendkívül boldogan vezetek. A hajómat a tetőcsomagtartón mindig magammal vihetem, az autó tágas és jól variálható, egyszóval, számomra a MINI Countryman a tökéletes választás” – mondta el Szabó Gabriella az átadást követő fotózáson.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....