Suzuki Motor Corporation

Suzuki V-Strom 2018 legnépszerűbb motorja Magyarországon

2019.01.31.

A motorkerékpárok között is tarolt a Suzuki a 2018-as eladásokról most megjelent statisztikai adatok szerint - tudta meg a radioeger.hu. 

Magyarország legnagyobb darabszámban eladott motorkerékpárja 2018-ban a Suzuki DL 650, vagy népszerűbb fantázianevén a Suzuki 650 V-Strom volt, amely egyúttal a világ egyik legkedveltebb túraendurója, amely nagyobb ezres és kisebb kettőszáz ötven köbcentis verzióban is elérhető. A V-Strom ezres egyébként szintén a 2018-as hazai eladási lista egyik éllovasa: Magyarország ötödik legnagyobb darabszámban eladott kétkerekű járműve lett. Várhatóan idén a "kis V-Strom", a kettőszázötven köbcentis verziós is tarol majd, de 2018-ban ez a modell még csak év közben jelent meg a piacon így az idei 2019-es esztendő lesz az első teljes piaci éve.

Egy másik Suzuki motorkerékpár, a GSX S 1000 is különleges eredményeket ért el 2018-ban Magyarországon, hiszen a "naked" vagyis csupasz motorok piacán lett piacvezető, az erős mezőnyben megelőzve az összes japán, osztrák és olasz vetélytársát is. Hagyományosan kiélezett a küzdelem a nagy robogók mezőnyében, ahol a Suzuki legendás, fotel-kényelmű Burgman modelljének 400-as  verziója az előkelő hatodik helyen  végzett, a kisebb 200-as is bőven bekerült Magyarország legnépszerűbb 20 robogótípusa közé.

A Suzuki motorkerékpár üzletága egyébként idén is nagy dobásra készül: felélesztették a márka egyik legnagyobb kétkerekű legendáját, a Katanát, amely várhatóan újabb igényes vásárlókat csalogat majd a megbízható, innovatív és ár-érték arányos japán motorkerékpár és robogómárka kedvelői közé.

A Suzuki sikermodelljeinek népszerűségét egyébként mi sem jelzi jobban, hogy a Burgman robogónak és a V-Strom túraendurónak saját márkaklubja is van Magyarországon - és persze Európa szinte minden  más országában is.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.09
A HangZóna mai vendége Bognár Tamás a Porsche Hungaria kommunikációs vezetője. ..
2024.05.09
Az MTI helyszínről származó információja szerint az egyik oldalon elütöttek egy embert, aki....
2024.05.09
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.09
A kínai autópiacon tomboló árháború és szoros verseny rendkívüli leleményességre ösztönzi az....
2024.05.09
Marokkó egy varázslatos hely, ahol a nomád berber hagyományok üdvözlik és magukba szívják a világ....
2024.05.09
A VW az adminisztratív létszámot felmondási szerződésekkel akarja csökkenteni. Aki gyorsan dönt,....
2024.05.09
Magyarország európai gazdasági súlyát nagy mértékben növeli, hogy a BYD az autóbuszgyára után az....
2024.05.09
A világon elsőként a felső-ausztriai Laakirchenben, az autópálya melletti OMV-töltőállómáson....
2024.05.09
A Széchenyi István Egyetem, az ABZ Drone Kft. és a Cloud for Intelligent Airplace Zrt. (CloudIA)....
2024.05.09
Nem mindennapi teljesítmény büszke birtokosa egy budapesti Volkswagen Jetta és annak gazdája, Szűcs....