Forma-1 Spanyol Nagydíj

Spanyol Nagydíj - Verstappen győzött és élre állt az összetettben

2022.05.22.

A világbajnoki címvédő Max Verstappen, a Red Bull holland versenyzője nyerte a vasárnapi Forma-1-es Spanyol Nagydíjat, és átvette a vezetést az összetettben, miután az eddigi első Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája műszaki hiba miatt kiesett - írja az MTI.Forma-1- Spanyol Nagydíj

Verstappennek ez az idei negyedik és pályafutása 24. F1-es futamgyőzelme.

A holland vb-címvédő mögött csapattársa, a mexikói Sergio Pérez lett a második, míg a Mercedesszel remekül versenyző brit George Russell a harmadik.

Verstappen a mostani sikerével hat ponttal vezet Leclerc előtt a vb-pontversenyben.

A rajtnál a pole pozícióból startoló Leclerc nagy küzdelemben megtartotta az első helyet Verstappennel szemben, a harmadik helyről induló Carlos Sainz Jr. (Ferrari) viszont pocsék rajtot vett, ketten is elmentek mellette, s visszaesett ötödiknek. Közben a negyedik kanyarban Kevin Magnussen (Haas) ütközött Lewis Hamiltonnal (Mercedes), aki defektet kapott, így visszacsúszott a mezőny végére és a boxba kellett hajtania kerékcserére.

Az ötödik körben Leclerc, Verstappen, Russell sorrendben száguldottak a versenyzők a dobogós pozíciókban, négy körrel később viszont Verstappen kicsúszott, ezzel Leclerc előnye csaknem 10 másodpercesre nőtt az élen. Másodikként Russell, harmadikként Pérez száguldott, mögéjük tudott visszatérni a pályára Verstappen.

Kisvártatva Verstappen megelőzte Pérezt és Russell üldözésébe kezdett, majd ők ketten egyszerre, a 14. körben hajtottak be a boxba friss gumikért. Pérez a 18., Leclerc pedig a 22. körben kapott új abroncsokat, és a monacói simán megőrizte vezető helyét. Mögötte Russell és Verstappen száguldott, a holland vb-címvédő pedig bár gyorsabb volt, mégsem tudta a célegyenesben megelőzni brit riválisát, ugyanis problémája volt az állítható hátsó szárny kinyitásával.

Leclerc versenyautója a 27. körben hirtelen lelassult, a műszaki hiba miatt a monacóinak az élről kellett feladnia a viadalt. Verstappen a boxba hajtott új gumikért, a vezetést átvevő Russellt pedig Pérez támadta, s két körrel később magabiztosan meg is előzte.

Russellt a 37. körben kerékcserére hívta a Mercedes, így Verstappen átvette a brittől a második helyet, majd az élre állt, miután Pérez is a boxban járt és friss abroncsokat kapott. Verstappen utolsó kerékcseréjét a 45. körre időzítette a Red Bull, ezzel ismét Pérez vezetett, Verstappen második volt, mert Russell elé tért vissza a mezőnybe.

A hajrá kezdetén Verstappen a frissebb gumikkal simán átvette a vezetést Péreztől, és végül magabiztosan diadalmaskodott. A rajt után nehéz helyzetbe kerülő versenyzők közül Sainz negyedik, Hamilton pedig ötödik lett.

A világbajnokság a jövő hétvégén Monacóban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.29
Ez a kamera valós időben, azonnal továbbítja az adatokat a rendőrségre.   ..
2025.01.29
Borulás miatt kénytelen volt megszakítani rekordkísérletét a Havasi Gergő, Szabó Norbert Ádám....
2025.01.28
A Mercedes Sprinter éppen a pálya közepén állt meg. ..
2025.01.28
A Nemzetgazdasági Minisztérium 2024-ben az új ügyvezető kinevezésével megkezdte a Debrecen....
2025.01.28
Hosszú, szinte prémium hangulatú, kupésított városi terepjárót hozott a KG Mobility az Actyon....
2025.01.28
A rendőrök elfogták azt az 51 éves devecseri férfit, aki Magyarországra szállította a járműveket. ..
2025.01.28
Nézze meg a videót! ..
2025.01.28
Nagy teljesítményű, 800 voltos elektromos hajtásláncot fejlesztett a Bosch nagyobb méretű vízi....
2025.01.28
Előző héten 14 olyan sofőrt szűrtek ki a rendőrök, akik ittasan ültek volán mögé, egyikük egy....
2025.01.28
Utasforgalmi próbaüzemre indult az Alstom Astride-villanymozdony a Mecsek IC-k élén - közölte a MÁV....