baleset

Sokkoló fotók a kamionbalesetről - 10 kilométeres a torlódás

2024.07.05.

Teljes útlezárás volt az M1-es autópályán Győr térségében, Ausztria felé vezető oldalán a 123-as kilométerszelvényben három kamion ütközött össze.

A helyszínen a belső sávon megindították a járműveket. A nézelődők, illetve egy korábbi baleset miatti megnövekedett forgalom miatt a másik oldalon is torlódik a forgalom, így Budapest felé több, mint 10, míg az országhatár felé 5 km-es a torlódás. Aki teheti, válasszon másik útvonalat, azonban az 1-es főút győri szakaszán is erősen betorlódtak a járművek - írta háromnegyed 5-kor az Útinform.

Korábban írtuk:

Közúti közlekedési baleset történt 2024. július 5-én 10 óra 35 perc körül az M1-es autópálya 123-as kilométerszelvényében, az Ausztria irányába vezető oldalon. A balesetben egy személy életét vesztette, valamint három személy megsérült. A történtekről az első hírt itt olvashatja.

A rendőrök a szemle és a műszaki mentés ideje alatt az autópálya érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A Budapest felől érkezők rendőri irányítás mellett a 123-as csomópontban le illetve vissza is tudtak térni az M1-es autópályára.

Délután három óra körül a helyszínen a belső sávon megindították a járműveket. A nézelődők miatt a másik oldalon is torlódik a forgalom, így Budapest felé 7, míg az országhatár felé már több, mint 6 km-es a torlódás - írt a legfrissebb hírösszeállításában az Útinform. Aki teheti, válasszon másik útvonalat!

Fotók: BalesetInfo/Kisalföld

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.07.08
- Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők....
2024.07.08
Majdnem pontosan egy év elteltével újabb halálos baleset történt ..
2024.07.08
Saját maga által viselt és a címvédő, háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull holland....
2024.07.08
Két évtizede nem volt ilyen vihar, helikopterekkel mentették a kétségbeesett embereket.    ..
2024.07.08
- A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a....
2024.07.08
Június végén mutatkozott be a hazai újságíróknak az új Peugeot 3008, ez a márka új zászlóshajója az....
2024.07.08
- Magyarországon az idén eddig 36 baleset történt a vasúti átjárókban, 30 százalékkal több, mint az....
2024.07.08
Napjaink egyik legsokszínűbb könnyűzenei előadója, az ünnepelt Anderson .Paak exkluzív tartalmakat....
2024.07.08
Az iskola és az érettségi végével a családok jellemzően mostanában indulnak el nyaralni - a....
2024.07.08
Új cégnév, új arculat és új irányok az olajipari óriásnál ..