kormányzás

Segítőkész és intelligens kormányzás (3. rész)

2014.07.11.

A címképen szereplő hölgy Genevra Delphine Mudge, a fáma szerint az első női autóvezető New Yorkban,1898-ban, az első nő, aki öt gyalogost elütött, és az első női autóversenyző. Az aktív kormányművekről még semmit sem hallhatott, mert arra majd 100 évet kellett még várni. A kormányzás, nem úgy, mint régen, már nem engedelmeskedik szolgai módon a vezető akaratnak! A gépi intelligencia is a kormányzásban is felülbírálhat minket, valamelyest korrigálja tévedésünk és fokozza kényelmünket.

Az autóvezetés biztonságában, az ember-gép kapcsolatban a gépészember tévedhet.
Tévedhet, rosszul dönthet, rosszul „gépészkedhet”, mert
-          figyelmetlen, reakciói késnek,
-          rutintalan a vészhelyzetek kezelésében,
-          nem képes környezeti állapotokat maradéktalanul érzékelni.

A mérnökök azon vannak, hogy mesterséges, gépi intelligenciával – fizikai határokon belül – valamelyest korrigálható legyen a tévedés.

Az asszisztensek
-          kiterjesszék érzékelési, észlelési körünket,
-          „figyeljenek” és időben figyelmeztessenek,
-          beavatkozzanak, hogy a baleset elkerülhető legyen, vagy
-          csökkentsék a sérülést, a károkat,
-          kommunikáljanak azokkal, akik segíteni tudnak.

Ezen a széles horizonton nem kis szerep jut az aktív kormányműveknek!
A kormányzás már nem engedelmeskedik szolgai módon!
Az „aktivitás” lényege az, hogy a kerékelfordítás mindenkori szöge két bemenő elfordítástól függ: az egyik a vezetői kormánykerék elfordítás, a másik a gépi korrekciós elfordítás, mely a kormánykerék elfordítástól függetlenül azt meg tudja növelni, vagy le tudja csökkenteni. Tehát a kerékelfordítás e kettő előjelhelyes összege lesz.

Fogasléces kormánymű villamos szervoval (1) és a kormányorsó (5), az ún. szuperponáló hullámhajtómű (3) és kimenőtengelye (4), a 3-as egység a kormánykerék axiális beállítóműve, a 6-os az irányítóegység

Tehát az „agy” a vezetői kormányelfordítás hatására létrejövő kerékelfordítást módosítani tudja, vagy még ráfordít, vagy elvesz belőle. Ezt tudja dinamikusan tenni, vagy amíg a gépkocsira a külső hatás tart, állandósítva.

Nézzük tételesen!

Az ESP funkció támogatása: a gépjármű kitörésénél (kiperdülési veszélyénél) a függőleges tengely körüli perdülés mérsékelhető, megakadályozható kerekenkénti fékezéssel vagy hajtással, de jó eredmény érhető el kormányzással is. A stabilizáló (ellen)kormányzásnak a vezetői kerékelfordítástól függetlennek kell lennie, azt növelheti vagy mérsékelheti. A stabilizáló rendszerek együtt is működhetnek, illetve az „agy” dönti el, hogy mikor melyiket dolgoztassa.

Az ESP funkciót támogathatja a szervorendszer is azáltal, hogy a kritikus helyzetben a vezető által végzett elkormányzást, ellenkormányzást a szükséges mértékig szervoerővel is segíti. Nagy szervoerőt ad, ha további elkormányzás szükséges és nem ad szervoerőt, ha már további elkormányzás nem szükséges.

Elhúzás korrekció: ha a gépkocsira hosszan tartó vagy állandó oldalerő hat, például tartós oldalszél vagy pályadőlés, esetleg az elhúzás futóműbeállítási, vagy gumiabroncs hibából ered, akkor kormányzással ezt korrigálni lehet, az egyenesmenetet kézi kormányzással nem kell biztosítani.

Az elhúzás-korrekció szükségességének másik esete gyorsításnál jelentkezik. A keresztbe beépített motoroknál a konstrukció általában olyan, hogy a féltengelyek hossza eltérő, ebből adódóan más a dőlésszögük. Gyorsításnál ez keréknyomaték különbséget ad és csekély mértékű elhúzást eredményez. Ezt automatikus kormányzással korrigálni lehet.

Önálló kormányzás

Ha egy szerkezet tud fordítani a kormányon és ehhez nem kell a kormánytengelyt (kormánykereket) elfordítani, akkor ez az önálló gépi kormányzás. Messze nézve az automatikus gépjárművezetés alapeleme. Ma is létezik, hiszen önálló kormányzás kell az ún. automatikus parkolási manővereknél, farral való párhuzamos vagy merőleges beállásnál, garázsba való automatikus ki- vagy behajtásnál. A kormányzás vezetői beavatkozás nélkül történik, illetve nem is szabad ilyenkor a kormányt megfogni, hiszen az magától forog.

Ehhez a fenti korrekciót végző, például hullámhajtómű nem is kell. A villanymotoros szervokormány villanymotorja ilyenkor nem rásegít, hanem elvégzi a kormányzást!

Automatikus kikerülés: váratlan akadály felbukkanásakor vagy utoléréses ütközés veszélyekor, a baleset következményeinek mérséklése, esetleg elkerülése végett, a vészfékezésen túl szóba jöhet az automatikus kormányzással történő irányváltás is. A kameraalapú környezetfelmérő rendszer adhat a kormányzásnak erre parancsot és vezényelheti a folyamatot. Ez a rendszer léphet működésbe a gépkocsi ütközés utáni, a gépkocsivezető által már nem irányított mozgásának kontrolálásában. Ismét csak azzal a céllal, hogy a baleseti következményeket mérsékelje.

Segített, kontrolált kormány egyenesmeneti visszajárás: az elkormányzott kerék egyenesmenetbe való szabad visszajárását a kerékre ható, a futómű geometriából adódó visszatérítő nyomaték okozza. A visszajárást az elektromos szervo segítheti, hogy az mindig határozottan, megadott sebességgel történjen. A kormánykerék elfordulás szögjeladója azonosítja a középállást, ameddig a visszajárást a szervónak segítenie kell.

Tehát mindezeket összességében tudják az ún. aktív kormányrendszerek.

A ZF Lenksysteme adatai (egy beépítési példa) szerint 100 °-os kormánykerék szögelfordítás 6 ° kerékelfordítást jelent, ezt az aktív kormányzás ±1,5 °-kal tudja módosítani, tehát vagy 7,5 °, vagy 4,5 ° lesz eredőként a kerékelfordulás.

Az aktív kormányzás – e sorok szerzőjének ismerete szerint – vagy bolygómű, vagy hullámhajtómű révén valósul meg. Ez mind hidraulikus, mind villamos szervóval működhet együtt.

Az aktív kormányművek bolygóműves változatát korábbi BMW modelleken találjuk. A BMW legjobb tudomásunk szerint letett róla, talán a még vevőkörének is nagy ára miatt. A szerkezet zseniális, nézzük, hogy működik!

A bolygókeréktartó ház a csigakerék, a csiga hajtása villanymotoros.

Ha a bolygókeréktartó kikötött (leblokkolt), elfordulni nem tud, akkor a kormánytengely elfordulása áttétellel a fogaslécre tevődik át. Ez akkor szükséges, ha a diagnosztika az aktív kormányzás beavatkozó körében hibát észlel. Ha a bolygókerék ház a kormánytengely elfordulással azonos értelemben fordul el, növeli az elkormányzást, az ellenkező esetben csökkenti. Kormány középállásban az aktív kormányzás jobbra is, balra is tud néhány fokot elfordítani, például oldalszél esetén.

1 – hidraulikus szervoszelep, 2 – arretáló retesz, 3 – csiga, 4 – villanymotor, 5 – fogasléc, 6 – bolygókerekek, 7 – csigakerék (bolygókeréktartó ház)

Ezer szónál és száz képnél is többet mond egy film, íme a BMW aktív kormányzásának mozija:

http://www.youtube.com/watch?v=unL8HpMeVTA&feature=related

A ZF cég és mások is hullámhajtóművet alkalmaznak, hogy két szabadságfokúvá tegyék a kormányzást, azaz a kerék elfordulását két bemeneti jellemzővel együtt határozzák meg. Ismétlésként: az egyik a kormánykerék vezetői elfordítása, a másik a járműmozgás szabályozás beavatkozása.

A hullámhajtómű - lásd cikksorozatunk előző részét, most egy videót is ajánlunk hozzá http://www.youtube.com/watch?v=BjXNI-AEpRA&feature=related - rendkívül kis helyet foglal el, például elhelyezhető a kormányoszlopon.

1 - bemenő tengely a kormánykeréktől,  2 - a hullámhajtóművet hajtó villanymotor, 3 - kimenőtengely a kormánygéphez, 4 - hullámhajtómű

Erre példát az Audi A4 „Dynamiklenkung” (dinamikus kormányzás) rendszere ad (ezzel fejeztük be múltkori cikkünket). Az aktív kormányzás teljes mechanizmusát az Audi számára a ZF-Lenksysteme gyártja, a hullámhajtóművet a Harmonic Drive AG. szállítja. Többnyire szokatlan gépelem ez, még a sokat látott autószerelőknek is.

A kormánykerék elfordítása a hullámhajtómű ovális, deformációra képes (flexibilis) oválkerekére (Flextopf) hat, annak fogain át jut a gyűrűkerékre és végül a fogaslécet hajtó fogaskerékre. Az oválkerékben foglal helyet a villanymotorral forgatott hullámgenerátor tárcsa. (Ugye, már megnézte az ajánlott videót!) A villanymotor igen gyorsan forog, egy az egyben hajtva a hullámgenerátor tárcsát. Mivel a hullámhajtóműnek igen nagy az áttétele, egy tárcsa körbefordulásra csak két fogat fordul el az oválkerék, a gyors állításhoz szükséges a nagy villanymotor fordulat.

Ezek után már nem lesz nehéz megérteni az Audi Dynamiklenkung filmjének műszaki tartalmát.

http://www.youtube.com/watch?v=Ge7huVZANC4

Folytatjuk, mert van még e témában, két részre is mondanivalónk.
A következő részben a korrekciós összkerékkormányzás kerül terítékre.

 

Dr. Nagyszokolyai Iván

az Autótechnika főszerkesztője

(a témához kapcsolódó további szakmai cikkek az Autótechnika folyóiratban, illetve a http://autotechnika.hu oldalon olvashatóak.)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
Egy 165 járműből álló, 7 millió font (3,27 milliárd Ft) értékű bZ4X-flottát rendelt a WeFlex, amely....
2024.03.29
Korlátozott példányszámban gyártott veterán Peugeot 205-ös került kalapács alá az angliai....
2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....