Forma 1

A Sauber mutatta be elsőként idei autóját

2017.02.20.

- A Forma-1-es mezőnyből elsőként a svájci székhelyű Sauber istálló mutatta be 2017-es autóját. A C36 kódnevű kocsi festésében a tavalyihoz képest a fő változás, hogy a kék mellett az eddigi főszponzor sárga színe helyett idén a fehér dominál.

Emellett az idei, Ferrari-motor hajtotta járműnek vannak aranyra festett részei is: a csapat ezzel, valamint a motorborításon elhelyezett felirattal emlékezik meg arról, hogy ez lesz a 25. szezonja a száguldó cirkuszban.


Az aerodinamikai és egyéb szabályváltoztatások nyomán az autó szélesebb, mint a tavalyi modell, nagyobbak a kerekei és szélesebbek a szárnyai. Mindezek a változások arra szolgálnak, hogy - a könnyebb előzés és a nagyobb sebesség elérése érdekében - nagyobb legyen a járművek leszorítóereje.

A Sauber 2016-ban utolsó előttiként zárt a konstruktőri vb-pontversenyben. Idén a svéd Marcus Ericsson és a német Pascal Wehrlein lesz a két pilótája. A többi istálló a héten mutatja be 2017-es autóját, ugyanis az új szezon már jövő hétfőn, a barcelonai kollektív teszttel elkezdődik. Az első futamot március 26-án rendezik Melbourne-ben.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....