használt autó

Sajátos lánykérésre gondoltak, amikor lecsapott rájuk a terrorelhárítás

2021.02.11.

Használt autókkal áfát csaló bűnszervezetet számolt fel a NAV, több mint 1,3 milliárd forint kárt okozott az a budapesti és nagykanizsai elkövetőkből álló bűnszervezet, amely külföldről behozott gépkocsik kereskedelmével foglalkozott.

A Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) Nyugat-dunántúli Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense elmondta, a járműveket Németországból cseh és szlovén cégeken keresztül hozták Magyarországra, ahol az első belföldi vevők olyan kereskedők voltak, akik a beszerzésben csak papíron vettek részt, a továbbértékesítés után nem fizettek áfát. Az "eltűnő kereskedőktől" fiktív számlákkal, minimális haszonnal továbbadott autókat a végső megrendelők így a versenytársaknál jóval kedvezőbb áron értékesíthették.
 
A hálózat felszámolására a NAV nyugat-dunántúli nyomozói negyven helyszínen szerveztek kutatást, a bizonyítékok beszerzésében több százan vettek részt, nyomozók, járőrök, informatikusok, továbbá drog- és pénzkereső kutyák. Mivel a bűnszervezet irányítóinak többször is volt már dolga a hatóságokkal, ezért hozzájuk a Terrorelhárítási Központ (TEK) és a NAV MERKUR bevetési egységei érkeztek Pest megyébe és Nagykanizsára.
 
Képünk illusztráció
A bűnszervezet vezetőjét Pest megyei luxusotthonában fogták el a TEK kommandósai, a férfi barátnője eleinte fel sem fogta a helyzet súlyosságát, azt hitte, hogy sajátos lánykérés zajlik. A milliárdos értékű ingatlan golyóálló üvegezésével, kamerarendszerével és mozgásérzékelőivel szinte erődítményként szolgált az ott lakóknak.    
 
A költségvetésnek okozott kár megtérülésére a NAV bankszámlákat és ingatlanokat zárolt, valamint nagy összegű készpénzt foglalt le. A speciálisan képzett kutyák segítségével a bűnbanda nagykanizsai tagjának gépkocsijában több mint huszonöt millió forint készpénzt találtak.
 
Egy titkos, a bűncselekmények szervezésére fenntartott irodában az ujjlenyomatokat is ellenőrizni kellett, mert az elkövetők tagadták, hogy közük lenne az ingatlanhoz. 
 
A hatóságok öt embert vettek őrizetbe, közülük hárman a Zala Megyei Főügyészség indítványa alapján bűnszervezetben elkövetett, különösen jelentős vagyoni hátrányt okozó költségvetési csalás miatt letartóztatásba, ketten pedig bűnügyi felügyelet alá kerültek. Az elkövetők akár 20 évet is kaphatnak - derül ki a NAV közleményéből.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....