Wrangler

Rovanperä nyerte a Szafari-ralit, egyre biztosabbnak tűnik a bajnoki címe

2022.06.26.

A Toyota finn versenyzője dominálta a rendkívül nehéz kenyai versenyt, győzelmével 65 pontra növelte előnyét a világbajnokságban.

A 21 éves finn továbbra is elképesztő formában vezet, mostani győzelme már a negyedik volt a 2022-es szezonban, amivel kiemelkedik a mezőnyből. De a Toyota is elképesztő sikert ünnepelhetett Kenyában, ugyanis az első helyen a márka autói értek célba, amire utoljára 1993-ban volt példa a WRC-ben (akkor is a Toyota volt a gyártó és akkor is a Szafari-rali a verseny). A japán gyártó előnye 62 pont a Hyundai előtt a világbajnokságon.

Rovanperä örömét tovább növelheti, hogy úgy érkezett ide, hogy egyáltalán nem számított győzelemre, mivel a bajnokság éllovasaként neki kellett takarítani a pályákat többiek előtt, és nem is feltétlenül hajtott a győzelemre. Masszív, 55 pontos előnye birtokában úgy volt vele, hogy ha pontokkal távozik a szezon legnehezebb versenyéről, akkor már elégedett lesz. De ez az elmélet már péntek este megdőlt, amikor Ogier defektjének köszönhetően átvette az első helyet az összetettben a nyolcszoros világbajnoktól.

 

Szombaton még rossz közérzet és gyengeség is hátráltatta a finnt, de így is hiba nélkül teljesítette azokat a homokos és saras pályákat, amelyek a legtöbb kollégáján kifogtak. 40,3 másodperces előnnyel várhatta a vasárnapot, amely újabb sikereket tartogatott számára: két gyorsaságit a záró napon is megnyert, és végül 52,8 másodperces előnnyel nyerte meg a versenyt.

„Ez az ez eredmény, amire még csak nem is gondolhattunk a verseny előtt. Az, hogy az első négy helyen Toyoták értek célba, elképesztő eredmény a csapat számára. Ez volt a legnehezebb rali, amin valaha indultam, ezért az a tény, hogy mind a négy autónk komoly probléma nélkül célba ért, jól mutatja, hogy a legerősebb és leggyorsabb autó a GR Yaris. De számomra is különleges élmény, hogy nyerni tudtam itt.  Köszönet a csapatnak, mindenki remek munkát végzett. Folyamatosan fejlesztik az autót, ami fontos, és segít nekünk abban, hogy remek eredményeket érhessünk el együtt” – nyilatkozta a célban Rovanperä.

A második helyen végzett Elfyn Evans a nehéz szardíniai hétvége után ezúttal egy viszonylag problémamentes versenyt tudhat maga mögött. A legnagyobb problémája egy defekt volt a 10. gyorsaságin és egy meghibásodott szélvédőmosó, ami azért megnehezítette a walesi dolgát, szombaton egy fának is nekikoccant, amikor alig látott ki az autóból. Evans 49,9 másodperccel előzte meg Kacuta Takamotót, aki tavaly után idén is dobogóra állhatott a Szafari-ralin (akkor második lett). 27,6 másodperccel végzett mögötte a negyedik helyen a tavalyi győztes Ogier, aki vegyes érzésekkel távozik Kenyából. A pénteki defekt lehetetlenné tette számára, hogy a győzelemért küzdjön, ami elvette a motivációját, aztán szombaton a motorja is elgyengült, mert eltömődött a légszűrője.

Nem csak emiatt nem valósult meg a sokak által várt Loeb-Ogier csata, hanem azért sem, mert a másik francia feladta a versenyt pénteken, mert kigyulladt a Ford Puma motorja.

Thierry Neuville úgy is az ötödik helyen végzett, hogy 10 perc volt a hátránya Rovanperä-hoz képest a befutónál. A belga szombaton egy fának ütközve, már eleve hiányos autóval fejezte be a versenyt az utolsó gyorsaságin, de vasárnap a Power Stage megnyerésével, és az ezzel járó 5 bónusz ponttal még életben tartotta világbajnoki reményeit. A Hyundai a szardíniai győzelem után ismért egy felejthető hétvégét tudhat maga mögött, mert nem csak Neuville, hanem Ott Tänak is problémákkal küszködött. Az észt sztár szombaton a törött kardán, vasárnap az elromlott szervokormány miatt esett ki.

A hatodik helyen végzett Craig Breen lett a legjobb fordos pilóta, az ír folyamatosan küszködött a Puma felfüggesztéseivel, akárcsak csapattársai, Greensmith és Fourmaux. Előbbi még borult is szombaton. Breen akkor vette át a hatodik helye Oliver Solbergtől, amikor a svéd megállt a vasárnapi nyitó gyorsaságin az út közepén, mert eltömődött a légszűrője (emiatt törölték is a szakaszt). Aztán tovább tudott menni, de további műszaki problémák miatt végül csak a 10. helyen végzett. Az első privát Rally1-es autót birtokló gentleman driver, Jourdan Serderidis lett a hetedik, a görög alighanem sokáig fogja mesélni, hogy megelőzte az értékelésben az azonos autóval induló Sébastien Loeböt.

A világbajnokság július közepén folytatódik Észtországban.

 

Végeredmény, Szafari-rali:

1 Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1) 3h40m24.9s

2 Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1) +52.8s

3 Takamoto Katsuta/Aaron Johnston (Toyota GR YARIS Rally1) +1m42.7s

4 Sébastien Ogier/Benjamin Veillas (Toyota GR YARIS Rally1) +2m10.3s

5 Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1) +10m40.9s

6 Craig Breen/Paul Nagle (Ford Puma Rally1) +23m27.9s

7 Jourdan Serderidis/Frédéric Miclotte (Ford Puma Rally1) +30m16.5s

8 Sébastien Loeb/Isabelle Galmiche (Ford Puma Rally1) +32m12.6s

9 Kajetan Kajetanowicz/Maciej Szczepaniak (Škoda Fabia Rally2 evo) +35m37.6s

10 Oliver Solberg/Elliott Edmondson (Hyundai i20 N Rally1) +37m36.6s

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.28
Komoly bírságra számíthat, aki elfeledkezik arról, hogy február 1-től kizárólag a 2025-re érvényes....
2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....