WRC

Rovanperä győzött a Chile-ralin, a Toyota sokat faragott a hátrányából a vb-n

2024.09.30.

A finn megszerezte negyedik győzelmét a 2024-es szezonban, a második helyen a csapattársa, Elfyn Evans végzett.

Kalle Rovanperä 23,4 másodperccel előzte meg Evanst a chilei Bio Bío régióban rendezett versenyen, amelyen vasárnap köddel, sárral és néhol szemerkélő esővel is meg kellett küzdenie a pilótáknak.

Rovanperä óvatosan kezdte a szezon 11. fordulóját, pénteken azt állította, hogy a chilei murva nem fekszik a vezetési stílusának. A rali előrehaladtával azonban megtalálta a ritmust. Szombat délután jött el a fordulópont, amikor a ködben, rendkívül rossz látási viszonyok között megelőzte Evanst, és 15,1 másodperces előnnyel zárta a napot. A kétszeres világbajnok vasárnap is jól vezetett a hasonlóan nehéz körülmények között, és az utolsó négy szakaszon egy kivételével mindegyiken megelőzte a walesit, így megszerezte pályafutása 15. győzelmét. Ezzel Carlos Sainz-cal holtversenyben a Toyota legeredményesebb pilótájává vált a WRC-ben.

„Igen nehéz hétvége volt, meg kellett harcolni az első helyért. Nem volt olyan pontja a versenynek, amikor könnyű dolgunk lett volna az időjárás miatt, de jó munkát végeztünk. Pénteken nem éreztem magam olyan kényelmesen az autóban, de komoly hibák nélkül sikerült végigmennünk, és amikor a körülmények nehezebbé váltak, nagy különbségeket tudtunk kialakítani. Fontos volt, hogy ma is keményen nyomjuk a gázt, így a csapattársainkkal együtt fontos pontokat szereztünk a gyártók bajnokságában, aminek nagyon örülhetünk. Köszönet a csapatnak, mert az autó kifejezetten erős volt ezen a hétvégén” – nyilatkozta a célban az elégedett Rovanperä, aki a Power Stage-en is csak 0,1 másodperccel kapott ki.

A dobogó legalsó fokára a Hyundai Motorsport versenyzője, Ott Tänak állhatott fel, az észt 20,5 másodperccel maradt le Evans Toyota GR Yarisa mögött az Hyundai i20 N Rally1 Hybriddel. A Hyundai előnye megfeleződött a gyártók bajnokságában: a Toyota Rovanperä és Evans remek teljesítményének, valamint Sébastien Ogier döntő fontosságú szupervasárnapi és Power Stage-en elért első helyének köszönhetően 35-ről 17 pontra csökkentette a különbséget.

A bajnokságot vezető Thierry Neuville egy viszonylag dráma nélküli futamot élvezhetett, és a negyedik helyen futott be minimális kockázatokat vállalva. Most 29 ponttal vezeti a tabellát két fordulóval a vége előtt, de még nem dőlhet háta, mert idén még maximum 60 pontot is lehet szerezni. Neuville megengedheti magának, hogy az októberben megrendezésre kerülő Közép-Európa-ralin szintén pontokat veszítsen Evanshez és Ogier-hez képest, és még így is megszerezheti a bajnoki címet, feltéve, hogy megelőzi csapattársát, a vb második helyén álló Tänakot.

Bár Ogier maximális pontot (12) szerzett a szupervasárnapon, a kilencedik WRC-címére vonatkozó reményei egyre halványabbak, mert szombaton nem szerzett pontot. A francia, akinek simán megvolt a tempója ahhoz, hogy harcba szálljon a chilei győzelemért, szombaton egy sziklával való ütközés után leparkolta a Toyotáját.

Adrien Fourmaux volt az M-Sport Ford legjobbja, az ötödik helyen végzett, 1 perc 1,6 másodperccel lemaradva Neuville mögött. Több pontot is szerezhetett volna szombaton, ha nem kap egy perc büntetést egy elhúzódó útmenti szerelés miatt. A Toyota feltörekvő finn tehetsége, Sami Pajari mindössze második Rally1-es versenyén hatodik lett, míg Fourmaux csapattársa, Grégoire Munster szorosan mögötte a hetedik helyen végzett a Ford Pumával.

Esapekka Lappi a nyolcadik helyen állt, de az utolsó előtti szakaszon kiállni kényszerült, miután egy megpördülés közben megsérült a Hyundai hűtője. A kiesés egyben navigátora, Janne Ferm WRC-karrierjének végét is jelentette: 90 indulás, két győzelem és 15 dobogós helyezés után jelentette be a visszavonulását.

Lappi kiesésével a Citroën pilótái, Yohan Rossel és Nyikolaj Griazsin a nyolcadik és a kilencedik helyre léptek előre, ezzel megszerezték a WRC2 első két helyét. Eredményükkel a DG Sport Competition számára bebiztosították a WRC2 csapatbajnoki címet, de az egyéni címre Rossel mellett még ketten esélyesek, a még vezető Oliver Solberg és Sami Pajari.

A világbajnokság visszatér Európába az október 17. és 20. között megrendezésre kerülő Közép-Európa-ralira, amely a szezon utolsó előtti fordulója. A Bad Grießbach központú eseményen a pilóták Németország, Ausztria és a Cseh Köztársaság aszfaltos gyorsasági szakaszain fognak száguldani.

Végeredmény, Chile-rali:

1. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) 2óra58p59.8mp

2. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +23.4mp

3. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +43.9mp

4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 N Rally1 HYBRID) +1p01.1mp

5. Adrien Fourmaux/Alexandre Coria (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2p02.7mp

6. Sami Pajari/Enni Mälkönen (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +2p39.7mp

7. Grégoire Munster/Louis Louka (Ford Puma Rally1 HYBRID) +2p47.7mp

8. Yohan Rossel/Florian Barral (Citroën C3 Rally2) +8p31.4mp

9. Nikolay Gryazin/Konstantin Aleksandrov (Citroën C3 Rally2) +8p48.7mp

10. Gus Greensmith/Jonas Andersson (Škoda Fabia RS Rally2) +8p52.1mp

36. Sébastien Ogier/Vincent Landais (Toyota GR YARIS Rally1 HYBRID) +1ó27p03.1mp

 

Az egyéni világbajnokság állása:

1. Thierry Neuville 207 pont

2. Ott Tänak 178

3. Sébastien Ogier 166

4. Elfyn Evans 161

5. Adrien Fourmaux 140

6. Kalle Rovanperä 114

7. Kacuta Takamoto 80

8. Dani Sordo 44

9. Sami Pajari 41

10. Esapekka Lappi 33

 

A gyártói világbajnokság állása:

1. Hyundai Shell Mobis World Rally Team 482 pont

2. Toyota Gazoo Racing World Rally Team 465

3. M-Sport Ford World Rally Team 245

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.09.30
Filmszerű jelenetek játszódtak le Medgyesegyházán, amikor egy személyautó vezetője nekiment egy....
2024.09.30
Nem veszi el a gázt a német gyártó, egy sor újdonsággal jelentkezik az év végéig. ..
2024.09.30
Nagy erőket mozgósított a Budapesti Rendőr-főkapitányság (BRFK) és a Budapesti Közlekedési Központ....
2024.09.30
A finn megszerezte negyedik győzelmét a 2024-es szezonban, a második helyen a csapattársa, Elfyn....
2024.09.30
A világ vezető New Energy Vehicle (NEV) gyártója, a BYD, bejelentette részvételét a 2024-es Párizsi....
2024.09.30
Az új regisztrációs listák élén a VW egyre több tűszúrást érez más gyártóktól. A Golfnak ismét utat....
2024.09.30
Az új járművek szénlábnyomát vizsgáló Green NCAP szervezet értékelésén a Toyota középkategóriás....
2024.09.30
A 49-es kilométernél, a Budapest felé vezető oldalon hajtott egymásba két autó és egy kisbusz –....
2024.09.30
Továbbra is akadnak utak, amiket még mindig csak korlátozottan lehet használni, és van olyan....
2024.09.30
Június 1. és augusztus 18. között 159 400 hívást kapott az ÖAMTC, az Osztrák Autóklub....