Kfgb

Résen voltak az autósok, több mint 6 százalékkal többen váltottak kötelezőt

2024.12.09.

Növekedéssel zárult az idei kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási kampány - közölte a Netrisk a saját adatai alapján. A biztosítást váltók átlagban több mint 18 ezer forintot spórolnak jövőre az új szerződésükkel. A legnépszerűbb márkákat nézve a Toyoták majdnem 20 ezer forintot, az Opelek pedig 16 ezer forintot spórolnak az új kötelezőjükkel. A váltásban „részt vevő” autók átlagosan 21 évesek, míg a legidősebb autó 69 éves volt.

 

Véget ért az év végi kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) kampány, amelynek keretében november során a jellemzően 2010 előtt megvásárolt autókra lehetett megkötni a 2025-re szóló biztosításokat. A Netrisknél közel 29 ezer tulajdonos vagy üzembentartó kötött új kötelezőt, ami bő 6 százalékos növekedést jelent a tavalyi kampányhoz képest.

Többet, olcsóbban

„Az éves átlagdíj a személyautók esetében 33 500 forint lett, míg az átlagdíj a segédmotor-kerékpároknál közel 6 ezer, a nagyobb motoroknál pedig majdnem 11 ezer forintra rúgott, míg a teherautók esetében nem érte el az 53 ezer forintot. Összességében nagyjából 5 százalékkal nőttek az átlagos díjak éves szinten ebben a négy kategóriában, ami visszafogott drágulásnak mondható” – ismertette az adatokat Besnyő Márton, a Netrisk ügyvezető igazgatója.

Besnyő Márton szerint az idei kampány azt mutatja, hogy nőtt a tudatos autósok száma, ami érthető, hiszen jelentős összeget lehetett megtakarítani a váltással. A személyautók esetében átlagosan több mint 18 ezer forinttal olcsóbban köthették meg az új biztosítást az érintettek.

A legnépszerűbb márkák közül a Toyota-tulajdonsok takaríthatták meg a legtöbbet, ők ugyanis közel 57 ezer forintért vihették volna tovább a kötelezőjüket, míg, akik váltottak, átlagosan kevesebb mint 37 ezer forintért köthették meg az új szerződést. Ez pedig közel 20 ezres spórolásnak felel meg. A tíz slágermárka közé tartozó Opelek esetében volt a legalacsonyabb a megtakarítható összeg, de ez is meghaladta 16 ezer forintot. A régi, úgynevezett indexdíj az Opeleknél több mint 48 ezer forintot tett ki, ezzel szemben átlagban 33 ezer forint alatti ajánlatot kaptak a kampány során” - emelte ki a szakember.

21 évesek társasága

A Netrisk összeállításából kiderül az is, hogy a legidősebb kötelezőt váltó autó gyártási éve 1955 volt, vagyis „nyugdíjas” korú, 69 éves autó kapott új kötelezőt. Egyébként az autók átlagéletkora 21 évre jött ki.

Besnyő Márton ahogy a kampány korábbi heteiben, most is kiemelte, hogy a balesetmentes múlt mennyire fontos a kötelezők esetében. A bonus-malus rendszeren belül a B1-es kategóriába tartozó autósok átlagban közel 59 ezerért köthették meg az új kötelezőjüket. A B5-ösök 50 ezer forintért, miközben a topkategóriát jelentő B10-be sorolt autósok kevesebb mint 32 ezerért. Míg a malusos autósok közül a legdrágább, M4-es osztályba tartozók esetében már 175 ezer forint feletti átlagdíj jött ki. 



 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.27
Két újabb könyv jelent meg Horváth Edéről, a Rába Vagon és Gépgyár (MVG) hajdanvolt vezetőjéről,....
2025.01.27
A Toyota úttörő modellje, az 1997 óta világszerte 5 modellgeneráción át több mint 5,3 millió....
2025.01.27
Túlfutott a tilos jelzésen egy vonat hétfőn Fótnál, a vizsgálat ideje alatt egy szakaszon szünetel....
2025.01.27
Kétféle csoport alakult a CO2 kvóta vásárlás köré: az egyiket a Tesla, a másikat a Mercedes....
2025.01.27
Veszélyes vagy káros lehet ezeket a dolgokat a hidegben a kocsiban hagyni, Tóbiás és Balambér....
2025.01.27
Fény és árnyék: az ausztriai fuvarozó és szállítmányozó cégek teljesítményét nem lehet egyértelműen....
2025.01.27
Ünnepélyes keretek között aláírt együttműködési megállapodással indult hivatalosan útjára a Magyar....
2025.01.27
Története során először került fel a győri Széchenyi István Egyetem a Times Higher Education....
2025.01.27
Sébastien Ogier a saját rekordját döntötte meg azzal, hogy tizedszerre aratott győzelmet Monte-....
2025.01.27
A Budapesti Regionális Nyomozó Ügyészség indítványára a bíróság letartóztatta azt a Pest vármegyei....