startup

Rengeteg az új gyártó - ki marad talpon?

2021.06.18.

Az elektromos autók terjedésének egyik hozadéka, hogy egyre több új autógyártó jelenik meg a piacon. Ezek egy része kihasználja az elektromos autók körüli felhajtást, és óriási összegeket zsebel be a befeketőktől. De hosszú távon melyek azok az új gyártók, akik talpon is maradhatnak?

Apple

Bár az Apple autójáról továbbra sem tudunk sokat, abban mára szinte teljes az egyetértés, hogy néhány éven belül érkezik. Nem tudni, melyik autógyártóval együttműködve fogják gyártani, de biztosak lehetünk benne, hogy nagyot fog szólni a bemutatása.

Bár az Apple nem rendelkezik autógyártási tapasztalattal, egy ezt pótló gyártóval való együttműködés és a rendelkezésükre álló elképesztő mennyiségű pénzügyi forrás miatt mindenképpen érdemes figyelni rájuk.

XPeng

Ha feltörekvő gyártókról van szó, nem mehetünk el a kínaiak mellett. Közülük is az egyik legérdekesebb az Xpeng, akik Norvégián keresztül már be is tették lábukat az európai piacra. Norvégiában jelentek meg először (2020 év végén) az Xpeng G3 elnevezésű elektromos autójukkal.

Decemberben első körben 100 darab érkezett a kínai elektromos SUV-ből, amit februárban további 200 darab követett. Bár ilyen alacsony darabszámból nehéz következtetéseket levonni, a hírek szerint az új tulajdonosok elégedettek voltak az autóval, ami jó jel az Xpeng számára, akik további növekedést terveznek Európában.

Rivian

Az Amazon és a Ford támogatásával Rivian az egyik legszilárdabb finanszírozást tudhatja maga mögött az újabb elektromos autógyártók közül. Ez a biztos finanszírozás döntő fontosságú lehet egy új, induló vállalkozás számára.

A Rivian két modellt már be is mutatott, az egyik amerikai gyártóhoz illően egy pickup lesz R1T néven, a másik pedig illeszkedve az globális autóipari trendekbe, egy SUV, az R1S. Előbbi 65.000 dollártól, míg utóbbi 70.000 dollártól vásárolható meg. A Ford azt tervezi, hogy a Rivian platformját néhány saját elektromos járművéhez használja majd.

NIO

Szintén kínai gyártó és ahogy az Xpeng, Norvégiába már hamarosan meg is érkezik. A sanghaji székhellyel rendelkező cég egyike azon kevés új elektromos autóipari vállalatnak, amelyek már gyártanak és értékesítenek is autókat.

A milliárdos William Li által alapított NIO négy modellt gyárt, köztük az ES8-at, az elektromos SUV-t, ami Norvégiában már hamarosan az utakon lesz, ugyanis Júliustól forgalmazzák. A NIO a New York-i tőzsdén is szerepel és több mint 30 000 járművet adott el Kínában azóta, hogy megkezdte a volumengyártást 2018 júniusában.

A fenti gyártók mellett még rengeteg más új szereplő van a piacon. Az elektromos autók alacsonyabb belépési költséget hoztak, a körülöttük lévő felhajtás pedig vonzza a befektetőket, így nem olyan nehéz pénzt szerezni. A bemutatott négy gyártó abban különbözik a többségtől, hogy valóban gyártanak már autókat, vagy ahogy az Apple esetében láthatjuk: annyi pénzük van, hogy muszáj figyelni rájuk.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.29
- Több mint öt hónap és a szakszervezetekkel lefolytatott tizenöt tárgyalási forduló után egyoldalú....
2024.03.29
Az M3-as autópályán, a keleti országrész felé rendkívül erős a forgalom. Gödöllőtől Bagig 20 km-en....
2024.03.29
A megszokott programok, és a felhőtlen jókedv mellett, idén néhány különleges látványossággal is....
2024.03.29
A világ legsikeresebb üzleti limuzinjának nyolcadik nemzedéke maradéktalanul meggyőzte a nemzetközi....
2024.03.29
Több szempontból is sokat fejlődött és ezért pozitívan értékeli a Formula 4 Winter Series-ben....
2024.03.29
- A nehéz-tehergépjárművek hétvégi forgalomkorlátozása a húsvéti hétvégén összesen 72 órán át lenne....
2024.03.29
Egyelőre csak koncepció formájában látható az első elektromos Isuzu D-Max pickup, de valószínű nem....
2024.03.29
A magyar rendőrök a francia hatóságok által körözött járművet foglaltak le Csanádpalota autópálya-....
2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..