Renault

A Renault visszahív 15 ezer eladás előtt álló Captur modellt

2016.01.19.

- A Renault francia autógyár visszahívja 15 ezer eladás előtt álló járművét, miután a Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére elvégzett véletlenszerű tesztelések megállapították, hogy a motorok szén-dioxid- és a nitrogén-oxid kibocsátásának szintje meghaladja az engedélyezett értéket - jelentette be kedden Ségolene Royal francia környezetvédelmi miniszter.

A Renault megerősítette, hogy 15 ezer gépkocsinál hibát észleltek a környezetszennyezési rendszerben, ezért visszahívják őket, ám azt is közölte, hogy a folyamat már november elején megkezdődött. "Júliusban észleltük, hogy beállítási hiba történt. A hibát kijavítottuk szeptember elején és a járművek visszahívása folyamatban van" - mondta Gaspar Gascon Abellan, az autógyár motorfejlesztési igazgatója. Kiemelte, hogy a probléma csak a Captur Franciaországban és Európában forgalmazott, de még eladás előtt álló 110 lóerős dízelváltozatát érinti.


- Az új autóknak meg kell felelniük a normáknak - hangsúlyozta a miniszter, aki szerint "a dolgokat gyorsan meg lehet oldani, mert a motorok rendes beállításához egy fél nap elég". A Volkswagen autógyár károsanyag-kibocsátási botrányát követően Franciaországban a kormány kezdeményezésére szeptember végén kezdődtek véletlenszerű tesztelések az országban forgalmazott valamennyi márkájú gépkocsiból mintegy százon, hogy ellenőrizzék, betartják-e a környezetvédelmi előírásokat.

A teszteket végző független bizottság múlt héten közölte, hogy a Renault esetében a vizsgálatok különösen rossz eredményekkel zárultak, de csalást lehetővé tévő szoftverekkel egyik jármű sem volt felszerelve. Az autógyár ígéretet tett arra, hogy "technikai tervet" dolgoz ki annak érdekében, hogy a járműveinek károsanyag-kibocsátása valós körülmények között is az engedélyezett értékek alatt maradjon. Ugyanakkor azt is közölte, hogy a Captur esete egyedi, és a többi típus kibocsátása nem haladja meg az engedélyezett értékeket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
Egyre hatékonyabbá válnak az alternatív hajtásláncú járművek, a Waberer’s Csoport pedig már....
2025.01.31
A DS Automobiles a Rétromobile 2025 adta kivételes lehetőséget kihasználva ünnepli meg a legendás....
2025.01.31
Donald Trump, az Egyesült Államok frissen beiktatott elnöke, első beszédében bejelentette, hogy....
2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....
2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....