hajózás

Rekordszámú hajó haladt át a Szuezi-csatornán

2018.01.01.

Rekordmennyiségű, 5,12 millió tonnányi áru és rekordszámú, 76 hajó haladt át az esztendő utolsó hétköznapján, pénteken a Szuezi-csatornán a Sínai-félsziget nyugati részén épült tengeri csatornát felügyelő hatóság tájékoztatása szerint.

A hivatal elnöke, Muhab Mamis közleményben emlékeztetett arra, hogy mind a hajók, mint a tonnában mért áru tekintetében rekord született a csatorna történetében. A Földközi-tenger felől a Vörös-tengerre 38 hajó és 2,7 millió tonna áru, míg az ellenkező irányba ugyancsak 38 hajó és valamivel kevesebb áru haladt át a csatornán.



A Mol Trust, a világ egyik legnagyobb teherszállító hajója Szingapúr felől érkezve 218 ezer tonna áruval haladt át Marokkó felé, míg a dán Munkebo Maersk 200 ezer tonnányival az Egyesült Királyságból Malajzia felé - részletezte a hatóság.

Az egyiptomi hatóságok 2015-ben bővítették a Szuezi-csatorna kapacitását, hogy még több nagy hajó kelhessen át Afrika, Ázsia és a Földközi-tenger között. A már meglévő 37 kilométeres mellé létrehozták a csatorna 35 kilométeres új ágát, amely már lehetővé teszi a folyamatos forgalmat mindkét irányba.

Forrás MTI, Fotó: hajozas.hu

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.11
Az első vidéki trolibuszjárat Szegeden indult 1979. április 29-én. A 45 éves évfordulón újra 2....
2024.05.11
Idén egy szavazás keretei között a lakosság arról dönthet, melyik városban alakítsanak „okossá”....
2024.05.11
A közlekedési kultúra napján a 75 éves kelenföldi autóbuszgarázs nyitja meg kapuit a látogatók....
2024.05.11
Kínában 1,55 millió új személyautót értékesítettek áprilisban, 9,6 százalékkal kevesebbet az előző....
2024.05.11
Zolder, Mugello, Assen, Spa, Oschersleben, Portimao, Hungaroring és Silverstone.  ..
2024.05.11
Az új közlekedési szabályrendszer fokozottabb védelmet nyújt majd a közlekedés legvédtelenebb....
2024.05.11
Május 11. a biztonságtudatosan, környezettudatosan, udvariasan közlekedő emberek ünnepnapja. ..
2024.05.11
Összehangolt közlekedésrendészeti akciót tart a rendőrség, amely elsősorban a tehergépjárművek és....
2024.05.11
Fedélzeti kamera buktatta le a budapesti személyszállító kisiparost, akinek jó lenne, ha elvennék....
2024.05.11
A Liget Budapest Projekt részeként megújult a KRESZ-park és környezete a Városligetben. A....