elektromos autó

A RAM bemutatta koncepció pickupját, amely követi az autóból kiszálló sofőrt

2023.01.12.

A Stellantis bemutatta RAM 1500 Revolution nevű koncepcióautóját, amely a jövőre megjelenő 1500 elektromos változatának előfutára.

A Stellantis úgy döntött, itt az idő visszaszállni a nyeregbe és utólérni ellenfeleit a pickup-versenyben, így a las vegasi a CES-en, vagyis a Consumer Technology Association showján bemutatta a RAM 1500 Revolution BEV Conceptet, egy elektromos koncepcióautót.

Az 1500 alapjaira épülő pickup mind külső, mind belső tekintetében igyekszik felvenni a versenyt, sőt, magasabbra tenni a lécet vetélytársainak, vagyis a Fordnak, a GM-nek és a Teslának. Mégis hogyan teszi ezt? Olyan futurisztikusnak és már-már kicsit ijesztőnek tűnő funkciókkal, mint az automata töltő, vagy a tulajdonos követés.

Jó időzítés?

Bár a Ford Lightningja már elérhető, a General Motors pedig két új elektromos pickupot is tervez piacra dobni még idén, a Tesla pedig, nos, ők még mindig a Cybertruckkal vannak elfoglalva, de mégis, már mind letettek valamit az asztalra, a Stellantis vezetősége pozitívan értékelte a lemaradást. Az EV 1500 csupán 2024-ben jelenhet meg, mégis, az eltelt időben a cég képes volt kifigyelni a riválisokat és a piac igényeit, így a Revolution képes lesz lekörözni a vetélytársait olyan tulajdonságokban, mint a hatótávolság, vontatókapacitás vagy töltési idő.

A RAM szerint időben szálltak be az elektromos pickup-versenybe. (Forrás: Stellantis)

Egyszerre robosztus és letisztult

Mike Koval, a RAM vezérigazgatója a las vegasi eseményen elmondta, hogy szabad kezet adtak a tervezőknek, hadd gondoljanak ki bármit és ne féljenek merészek lenni. Ez szintén a lemaradásnak tudható be, de a merészség úgy tűnik, bevált. Koval reményei szerint a megjelenő valódi 1500-as rengeteg tulajdonságát átveszi majd a Revolutionnak, így a merészség megmarad. Koval kifejtette, hogy a Revolution egy "látványos térkép, amely megmutatja, merre halad a márka" és szerinte a valódi 1500-as hónapokon belül debütálhat majd, a Revolution fogadtatásához viszonyulva.

A tervezőcsapat vezetője, Ralph Gilles azt mondta el, hogy egyszerre akarták egy robosztus, erős, valamint egy szép és vonzó kocsi látszatát kelteni és ehhez igyekeztek elvonatkoztatni a mostani, benzines pickupok dizájnjától, amelyek szerinte sportosabbak, atlétikusabbak, mint más márkák járművei. Az autó letisztult külsője, kilincsek nélküli ajtajai és az egybeépített kabin és plató robosztus, mégis egyszerűen szép képet festenek a koncepcióról. Gilles szerint a jelenleg kapható pickupok egyike sem ilyen.

A Revolution koncepció a Stellantis új STLA Frame alvázára épül, amely a cég egyrészű alvázas elektromos autóinak ad alapot. Koval szerint az, hogy nem kellett kabin- és platórészben gondolkdni alváz tekintetében, a tervezők könnyebben tudtak alkotni. Az új, kisebb elektromos motor pedig azért volt hasznos, mivel így sikerült előrébb helyezni és megnyújtani a kabint, ezzel több helyet adva az utasoknak. A piacon lévő RAM-ekhez képest 10 centivel hosszabb lett a kabinfülke, de ez nem a plató rovására ment, mivel annak hossza megmaradt. A plató emellett akár kihúzható és meghosszabbítható is.

"látványos térkép, amely megmutatja, merre halad a márka". (Forrás: Stellantis)

Technológia és elektronika

A RAM nem csak kinézet terén újított, hanem az elektronikát is igyekezett fejleszteni. A gyártó szerint a koncepcióautóba egy "árnyékmódot" is beépítettek, amely követi a sofőrt, amint az kiszáll az autóból. Ez ijesztő is lehet, de a cél az volt, hogy olyan esetekben, ahol a felhasználó ki-be száll az autóból, például különböző helyekről kell tárgyakat felszednie, vagy eszközöket bepakolni egy építkezésen, ne kelljen folyton visszasétálnia az autóhoz. A RAM állítása szerint a kocsi biztonságos távolságból követi a sofőrt, miközben tucatnyi érzékelő és kamera segítségével figyeli a környezetét, így akár még ki is tud kerülni tárgyakat.

A követő mód mellett a töltést is forradalmasítani kívánja a Revolution. A RAM Chargernek nevezett (amely a gyártó régi Ramcharger modelljét idézi nevével) robot töltő, amely a robotporszívóhoz hasonlóan képes mozogni. A töltő figyeli környezetét és a járművet és ha az a közelében van, valamint töltésre van szüksége, a robot automatikusan beáll a helyére és megkezdi az autó töltését.

A RAM Charger a pickup akkumulátorszintjét mérve akár automatikusan nekiállhat a töltésnek. (Forrás: Stellantis)

Jó időzítés

Koval szerint az 1500 EV 2024-es érkezése teljesen jó időben van. A vásárlói preferenciák felfogásával és a versenytársak lépéseinek elemzésével nem csak behozták a lemaradást, de előnyt is szerezhetett a RAM. A The Ram Real Talk Tour nevű program keretében Koval és a tervezőcsapat 25 nagyvárosba látogattak el, ahol előadásokon és rendezvényeken a vevők igényeiről kérdeztek. Koval elmondta, hogy a program nagyban hozzájárult, hogy a koncepcióautó létrejöjjön, amely pedig a jövőre érkező 1500-as előfutára.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
Automotive News Europe

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....
2024.04.19
Az idei első negyedévben megkötött teljes körű casco-szerződések átlagdíja 206 900 forint volt, 5,9....
2024.04.19
A kvalifikációt az első szakaszt követően negyedórára félbe kellett szakítani, mivel lángra kapott....