Forma 1
Mióta a fiatal kanadai pilóta édesapja megvásárolta a ma már Racing Point néven futó csapatot, Stroll a korábbinál is komolyann ellenszenvvel küzd. Itt az ideje bizonyítania helyét a legnagyobbak között, a csapat technikai igazgatója szerint pedig erre minden esélye meg van a fiatal pilótának.
Andy Green szerint Lance tehetsége megkérdőjelezhetetlen. “Ez már az első tesztnapon látszott, sőt, már a szimulátorban. A hozzáállása és a lelkesedése is elképesztő.” – fogalmazott. Persze még néhány verseny kell, mire Stroll valóban fel tudja venni a versenyt a már-már veteránnak számító Sergio Perezzel.
Nyilván sokakban felmerül a kérdés, hogy ha Stroll apja a csapat tulajdonosa, akkor Ő egyben a kanadait méltató technikai igazgató főnöke is egyben. Nos, igen, így sajnos nehéz megítélni, hogy a pilótáról alkotott vélemények mennyire megalapozottak.