Q-Service

Q-Service bemutató – Profiautó Kft.

2018.10.12.

35 vagy 650 négyzetméter? A profizmus a lényeg!

A Q-Service-eket bemutató sorozatunk újabb állomására, a szentendrei Profiautó Kft-hez érkezett, ahol vendéglátónk, Schuszter Gyula tulajdonos volt. Ő mesél a kezdetekről, a nehézségekről és sikerekről, arról, hogyan lett egy 35 m2-es garázsból 650 négyzetméteres csarnok, és hogy szervizként hogyan vált az Inter Cars egyik legnagyobb forgalmú Q-Service partnerévé.

Ráérzett az üzleti résre

Karosszérialakatosként végzett, de 1999-ben ezzel a szakmával nem sokra ment, túlkínálat volt belőle, nem úgy, mint ma… Szentendre egyik eldugottabb utcájában, a 35 m2-es garázsban állította fel futómű állító gépét, amit azért vásárolt, mert úgy látta a környéken a szerelők nem találnak megbízható futóművest. A tanfolyam elvégzése után indult is a munka, a környékbeli szervizeseket megkeresve próbált munkát hozni.

De nem lett azonnal sikertörténet. Az első két év a túlélésről, a felszínen maradásról szólt. Gyula fel is idézte a rossz időkből maradt egyik emlékét, amikor ténylegesen kiürült a családi kassza, és még az 1.000 forintos autómosást is elvállalta, csak hogy kenyér kerüljön az asztalra.

De futómű állítás közben az autók sok mindent megmutatnak magukból. Például a hibás gumiabroncsokat, amiből meglepően sok volt. Beszerzett hát egy használt gumizógépet és elkezdődött a gumiszerelés és ezzel együtt a gumiabroncsok értékesítése, ami végre meghozta a várva várt sikert.

Az első télen több gumit adott el, mint a főúton lévő műhely, pedig azelőtt a hibás kerekeket ő is oda hordta javításra. A titok az volt, hogy a sok kicsi sokra megy elvét követve egészen kicsi árréssel értékesítette a gumikat, így viszont rengeteg vevőt szerzett. Aki egyszer már betért gumiért, az betért futóműállításra is, meg újabb gumikért és így tovább. A kis műhely híres lett szűkebb pátriájában.

Az első költözés

Ahogy az lenni szokott, Gyula teljesen egyedül végül már 14 órát dolgozott a hét minden napján. Ez így nem működött tovább, munkatárs kellett és egy nagyobb műhely. A költözés azért is vált halaszthatatlanná, mert az ügyfelek autói lassacskán járhatatlanná tették az utcát, többen feljelentéssel fenyegettek.

Még inas korában dolgozott azon a telephelyen, ahol éppen megürült egy műhely. A 90 m2-es műhely bizonytalanságokat is tartogatott, hiszen azt meg kellett tölteni munkával. Szerencsére feleségének testvére is szakmabeli és éppen akkoriban szabad volt, adta magát, hogy ő szegődik Gyula mellé társnak és beindult az új hely.

Rövid idő alatt annyi ügyfelük lett, hogy már ketten sem bírtak vele, ráadásul a cégvezetés is egész embert kívánt már. Hamar 4 fősre bővült a vállalkozás és hirtelen a 90 m2-es műhely is kicsi lett.

650 négyzetméteres modern csarnok

2016-ban került sor csarnok átadására, de hiába vittek át minden addigi szerszámot és eszközt, a csarnok szinte kongott az ürességtől. Mára persze megtelt élettel és eszközzel is. Gyula 48 éves korára egy hét fős műhelyt működtet Szentendrén, a parkoló megint kezd szűkös lenni és természetesen munkaerőt keresnek.

Ahogy Gyulával beszélgettem, ahogyan Gyula a munkatársakkal beszélgetett, ahogyan a fotózáskor elnéztem a munkatársakat, az egyetlen különös dolog az a családias légkör volt, ami valahogyan azonnal érezhető volt.

Q-Service tagként

Arról is meg szoktam kérdezni a szervizvezetőket, hogy hogyan váltak a Q-Service hálózat tagjaivá.

Korábban a konkurens beszállító cégtől rendelte alkatrészei nagy részét a Profiautó Kft., bár az Inter Cars üzletkötő kollégái kitartóan próbálkoztak különféle üzleti ajánlatokkal. A kollégák kitartásának és egyéb körülményeknek köszönhetően végül lehetőséget adott Gyula az Inter Carsnak, és felhívta telefonon a társaság egyik kollégáját. Nem egész két óra múlva meg állt a csarnok előtt a Q-Service-es autó. Még aznap megérkezett az első alkatrészszállítmány, és azóta is tőlük rendelnek; a lojalitás kiemelkedően fontos Gyula véleménye szerint.

A Profiautó Kft. manapság milliós nagyságrendben vásárol havonta az Inter Carstól és ezzel az egyik legnagyobb forgalmú Q-Service partnerré vált. A tulajdonos saját elmondása szerint – tekintettel a jól működő üzleti kapcsolatra –a szükséges alkatrészeket szinte 100%-ban az Inter Cars-tól szerzi be. Ezen felül Gyula nagyra értékeli a tisztességes, a szerviz érdekeit szem előtt tartó üzleti magatartást, amely jellemzi az Inter Cars működését.

Q-Service tagként

Arról is meg szoktam kérdezni a szervizvezetőket, hogy hogyan váltak a Q-Service hálózat tagjaivá.

Korábban a konkurens beszállító cégtől rendelte alkatrészei nagy részét a Profiautó Kft., bár az Inter Cars üzletkötő kollégái kitartóan próbálkoztak különféle üzleti ajánlatokkal. A kollégák kitartásának és egyéb körülményeknek köszönhetően végül lehetőséget adott Gyula az Inter Carsnak, és felhívta telefonon a társaság egyik kollégáját. Nem egész két óra múlva meg állt a csarnok előtt a Q-Service-es autó. Még aznap megérkezett az első alkatrészszállítmány, és azóta is tőlük rendelnek; a lojalitás kiemelkedően fontos Gyula véleménye szerint.

A Profiautó Kft. manapság milliós nagyságrendben vásárol havonta az Inter Carstól és ezzel az egyik legnagyobb forgalmú Q-Service partnerré vált. A tulajdonos saját elmondása szerint – tekintettel a jól működő üzleti kapcsolatra –a szükséges alkatrészeket szinte 100%-ban az Inter Cars-tól szerzi be. Ezen felül Gyula nagyra értékeli a tisztességes, a szerviz érdekeit szem előtt tartó üzleti magatartást, amely jellemzi az Inter Cars működését.

Értékelik a hűséget

Az Inter Cars is értékeli a lojális partnereit, így különböző módokon lehetséges a vásárlások után hűségpontokhoz, vagy bónuszhoz jutni.  A Q-Service hálózat által nyújtott támogatás pedig ezen felül segíti a szervizt céljai elérésében. Továbbá nem utolsósorban rendelkezésére áll a már többször emlegetett bónuszprogram és van a VIP Club partnerprogram, amelynek keretein belül az Inter Cars ügyfelei rendeléseik után pontokat gyűjthetnek, mely pontok beválthatók különféle ajándékokra.

Persze nem kell mindenkinek a Profitautó Kft-hez hasonló több milliós forgalmat produkálni. Az összegyűlt pontokért kisebb értéket képviselő ajándéktárgyak is vásárolhatók az Inter Cars erre a célra készített webshopjában.

Cikkünket az Inter Cars támogatta.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
Rendkívül izgalmasan alakul a rali-vb szezon második aszfaltos versenye, ugyanis még Ogier is....
2024.04.20
Megközelítette az 1500-at a hazánkban a tavaly eladott kínai autók száma és ebbe nem számoltuk bele....
2024.04.20
Azt gondolta, jó ötlet felmászni a méregdrága szupersportkocsira. ..
2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....