mentők

Professzionális konténerekben fertőtlenítik a mentőautókat Székesfehérváron

2020.05.23.

Az országban elsőként itt alakították ki azt a professzionális garázs- és konténeregységet, ahol a mentőautókat kívül-belül fertőtlenítik és töltik fel védőfelszereléssel.

Az önkormányzat pénteki közleménye szerint a koronavírusos betegeket, illetve fertőzésgyanús pácienseket szállító mentőautókat eddig a Börgöndi úti Volán telepen sterilizálták. A koronavírus okozta rendkívüli helyzetben szükségessé vált, hogy ezt a speciális feladatot a székesfehérvári mentőállomáshoz közeli ponton végezhessék el, biztosítva a mentőegységek gyors és folyamatos bevethetőségét.

A három részből álló Fejér megyei mentesítő zónát a székesfehérvári mentőállomás mellett alakították ki. Az első egységben kívülről fertőtlenítik a mentőket, a másodikban az ózongenerátoros belső fertőtlenítés, takarítás zajlik, míg a harmadik egységben feltöltik a járműveket védőfelszerelésekkel.

A közleményben idézték Cser-Palkovics András (Fidesz) polgármestert, aki elmondta, hogy a város 18,3 millió forint támogatást biztosított a fejlesztéshez. Megemlítette: olyan megállapodást kötöttek, hogy ha az állam később megfinanszírozná a beruházást, akkor a visszajövő pénzt a mentőállomásra lehessen fordítani.

Vörös Péter, az Országos Mentőszolgálat közép-dunántúli regionális igazgatója arról szólt, hogy a székesfehérvári egység teljesen egyedülálló az országban, hiszen nincs még egy olyan professzionális rendszer, melyet speciálisan erre a célra fejlesztettek ki. A teljes fertőtlenítő és eszközpótló művelet 45-60 percet igényel - tette hozzá.

A tervek szerint a speciális fertőtlenítő egység elemeit a járvány után, hosszú távon más célokra hasznosítják. A mentőautók fertőtlenítésénél használt beállókból ötállásos fedett garázs készül a mentőállomás udvarán, míg a konténereket nagyobb rendezvényeken, fesztiválokon használnák fel mobil orvosi egységként.

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.07
Elgázolt egy embert a vonat a Békés vármegyei Tótkomlóson egy átjáróban  - közölte a Mávinform a....
2024.05.06
A Stellantis akoljában nem sok egyéniség születik, az Opel Corsa picit mégis más, mint a többi....
2024.05.06
Megérkezett a tavaly év végén beharangozott, megújult Lexus UX hibrid: a minden részletében....
2024.05.06
Amíg nálunk egyelőre nem jelentették be a Mazda6 utódját, addig a hatalmas piacnak számító Kínában....
2024.05.06
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.05.06
Baleset miatt jelentős torlódás alakult ki az M3-as autópályán a Budapest felé vezető oldalon, a....
2024.05.06
Soha vissza nem térő alkalom, hogy befotózhattam a Toyota Gazoo Racing gyári tréningautójába,....
2024.05.06
Olvasóink jelzése szerint a motorosok hosszú kilométereken keresztül menekültek a rendőrök elől,....
2024.05.06
2024 jól indult a gépjárműpiac számára, az első négy hónapban körülbelül 7.000 darabbal több....
2024.05.06
Hatalmas magyar siker Mugelloban, a Ferrari Challenge Europe Trofeo Pirelli 2024-es szezonjának....