Stuttgart

A Porsche legyőzte a koronavírust

2021.03.19.

A Porsche AG új bevételi rekordokat ért el a 2020-as pénzügyi évben: a 28,7 milliárd eurós összeg a korábbi évhez képest több mint 100 millió eurós növekedést jelent. A működési profit 14,6 százalék volt 2020-ban, amely a feszült gazdasági helyzet ellenére elérte a stratégiai célokat. A különösen erős 2019-es eladási darabszámokat majdnem elérte a márka a gyártás átmeneti lezárása ellenére is, összesen világszerte több mint 272.000 járművet adott át a Porsche tavaly. Ez csupán három százalékkal kevesebb, mint a 2019-es rekordévben. Az adózás előtti nyereség 4,4 milliárd lett, ami növekedés az előző évhez képest, a vállalat pedig 4,2 milliárd eurós eredménnyel zárt.

„A 2020-as pénzügyi év sikeres volt a Porsche számára, a kihívásokban bővelkedő körülmények ellenére,” hangsúlyozta Oliver Blume, a Porsche AG vezetőségének elnöke. „Ennek négy alapkövét a vonzó termékkínálat, a meggyőző elektromos modellek, a márkánk innovációs ereje és válságkezelésünk elkötelezett mivolta adta. A Taycan, a legelső teljesen elektromos Porsche sportautó, több mint 20.000 példányban talált gazdára, amely az újdonságot kategóriájának legsikeresebb elektromos sportautójává teszi. Mindezt több mint 50 nemzetközi díj erősíti meg. Többek között a Taycan több helyen is bezsebelte a világ leginnovatívabb autójának járó díjat. A Porsche neve egyet jelent a robusztus üzletvitellel, a fenntartható működéssel, a szociális felelősséggel és az innovatív technológiákkal.”

Oliver Blume, a Porsche AG vezetőségének elnöke és  Lutz Meschke, a vezetőség alelnöke és a Porsche AG pénzügyi és IT vezetője. Fotó: Porsche



„Nagyon büszkék vagyunk üzleti számainkra,” mondta Lutz Meschke, a vezetőség alelnöke és a Porsche AG pénzügyi és IT vezetője. „A kihívások ellenére a 14,6 százalékos értékkel működési profit tekintetében is elértük célunkat.”



Lutz Meschke szerint a rekordértékek elérését a nagyon rugalmasan kialakított költség- és likviditáskezelési rendszer tette lehetővé a nehéz globális körülmények között. „A krízishelyzetben számunkra a legfontosabb likviditásunk megőrzése volt. Azonnali költségcsökkentésre volt szükség.” Ugyanakkor a Porsche sosem veszítette szem elől a hosszú távú stratégiai célokat: „A jövő témáit illetően egy pillanatra sem álltunk le. Teljes sebességgel folytatjuk átalakulásunkat digitális és elektromos tekintetben. Ha ezeken a területeken gazdasági megszorításokat eszközölnénk, azzal gyorsan elveszítenénk versenyképességünket. Költség- és likviditáskezelési rendszerünk új mércét állított fel. Sikeresen megvédtük üzletmenetünket, így a krízis végével ismét teljes gőzzel folytathatjuk a munkát.”



Előrelépés a jövedelmezőségi programban



A Porsche ismét előrelépett ambiciózus 2025-ös jövedelmezőségi programjában. „Új célunk az eredményünk növelése 10 milliárd euróra 2025-ig, majd utána további 3 milliárddal évente,” mondta Lutz Meschke. „A legfontosabb dolog, hogy a jövedelmezőségi programunk nem csupán költségcsökkentésről szól, hanem innovációról is. Célunk a folyamatok optimalizálása és új üzleti lehetőségek kiaknázása.” A nehéz piaci környezetben is megtartotta a Porsche az alkalmazottai számát kb. 36.000-es szinten. „Egyetlen alkalmazottnak sem kell aggódnia. Munkavédelmi programot hoztunk létre, amely garantálja legfőbb munkaerőnk biztonságát 2030-ig,” mondta Lutz Meschke.



„Nem lesz munkacsökkentés és nem szüntetjük meg leányvállalatainkat. Éppen ellenkezőleg: befektetünk alkalmazottjainkba és a jövőbe. Ez pedig kifizetődő: a Porsche tovább növelte hatékonyságát és jövedelmezőségét. Célunk, hogy működési jövedelmezőség tekintetében 2021-ben elérjük a 15 százalékot, a nehéz gazdasági körülmények ellenére is.” Az elmúlt években is mindig megosztotta a Porsche a nyereséget az alkalmazottakkal.



A Porsche klímasemleges működést tűzött ki célul 2030-ra

A folyamatos klímaváltozással szembesülve a Porsche AG újabb ambiciózus célt tűzött ki maga elé: „A fenntarthatóság a 2030-as stratégiánk fontos részét képezi, méghozzá holisztikus tekintetben: a gazdasági, az ökológiai és a szociális működést is tekintve,” mondta Blume.



„Átfogó dekarbonizációs programot indítottunk egyértelmű célokkal: a Porsche a teljes értékteremtési láncban széndioxid-semleges működést szeretne megvalósítani 2030-ra. Ezt a sportautó-gyártó a széndioxid-kibocsátás rendszerszerű, folyamatos elkerülésével és csökkentésével tervezi elérni. Az összes fő gyár, így Zuffenhausen, Weissach és Lipcse is karbonsemlegesen működik 2021 óta. Emellett további milliárdos nagyságrendben tervezünk dekarbonizációra költeni a következő 10 évben. Az első mérföldkövet már most elértünk: a március elején bemutatott Taycan Cross Turismo az első teljesen karbonsemlegesen készülő jármű.”



2020-ban az Európában átadott összes Porsche egyharmada már részben vagy teljesen elektromos volt; világszerte ez a szám 17 százalék. 2025-re ez az új Porschék tekintetében 50 százalékra emelkedik, 2030-ban pedig az új járművek 80 százaléka elektromos lesz.



A Porsche számára a szociálisan felelős viselkedés a fenntarthatóságon is túlmutat. Ennek megfelelően például a pandémiás időszak alatt elindított „Porsche helps” program keretében a vállalat és számos alkalmazott időt és pénzt nem kímélve vett részt jótékonysági projekteken. A Porsche mintegy 5 millió euróval növelte az adományait, miközben a Tafel szervezeteknek adományozott étel mennyiségét is megkétszerezte.



Erőteljes kiszállítási teljesítmény

Kiszállítások tekintetében a Porsche erős globális pozíciónak örvendhetett, melynek köszönhetően az ügyfeleknek átadott sportautók száma stabil szinten mozgott. A legnagyobb keresletnek a Cayenne örvendett, amelyből tavaly 92.860 talált gazdára – ez egy százalékos növekedés a korábbi esztendőhöz képest. Összesen 20.015 Taycan kulcsát adták át az értékesítők 2020-ban, annak ellenére, hogy a tavasszal, gyakorlatilag az új modell gyártásának megkezdésekor hathetes leállás volt, melynek következtében sok piacon csúszott a premier.



A legnagyobb piac továbbra is Kína: 2020-ban 88.968 járművet adtak át itt, amely 2019-hez viszonyítva három százalékos növekedésnek felel meg. Az ázsiai és afrikai régióra is pozitív, négy százalékos növekedés volt jellemző összesen 121.641 kiszállított autóval. Európában 80.892, Amerikában pedig 69.629 járművet adott át a Porsche. 

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..