portré és interjú

Pisti, aki Kodály Mercedesét szerelte

2016.03.04.

Vágyott egy nő után, aki miatt sportolni kezdett, aztán javította nagymenők kocsijait, restaurált ritka veteránokat és most végleg letette a lantot, pontosabban a villáskulcsot a Mester, Varga István.

Félistenek között a Bermuda háromszögben

Kölyökkorában kevésbé volt balhés, mint felnőttként, és akor sem saját hibájából váltogatta sűrűn munkahelyeit. Igaz, volt olyan korszak, amikor Varga István megállapodott, mert jó társat talált szakmájában, de ez sem tartott örökké, ahogy a saját műhely irányítása sem, amit harminc év után hagyott abba. Nyugdíjba ment Pisti, aki 1951-ben született és ahogy meséli, életének igazi Bermuda háromszöge volt a Szent István parki otthon, a Gogol utcai 24. számú AutóSzöv és a margitszigeti Sportuszoda.

Keresd a nőt, találd meg a sportot

Az élet mindig nőkkel kezdődik, nem volt ez másképp Pistinél sem: lakott a szomszédjában egy gyönyörű lány, Török Gabi, aki elcibálta az uszodába. Nagyon nem kellett, mert bárhová húzhatta a lány, ment volna utána. Végül is jó helyre érkeztek, mert hétévesen már igazolt versenyző volt, ennek köszönhetően pedig félistenek között nőtt fel. Mert hogy a sportuszodában minden négyzetméterre jutott félistenként tisztelhető bajnok. Olyan, mint az edző Csuti József, vagy Gerendás Laci bácsi, Sárosi, meg gróf Markovics Kálmán és Rajki Béla.

Három dolgot biztosan meg lehet tanulni a sportuszodában: alázat, harmónia és rendületlenség. Vagyis bármi áron teljesíteni, mert hogy az úszóedzések bizony erről szólnak. A fáradtságot enyhítette az igazi zsenik társasága: a Sportuszoda volt az a hely, ahol gróf Markovics úgy köszönt, hogy Tiszteletem kabinos úr, aztán nemcsak megkérdezte a kis srácokat arról, hogy vannak, de türelmesen meg is hallgatta őket.

Úszás után póló

Szép volt az 1958-65 közötti úszókorszak, melyben különböző távok és vegyesváltók után 1970 októberéig vízipólózott, legalábbis aktívan, mert olykor napjainkban is medencébe ugrik barátaival. Miközben a MüM 9-es iskolában autószerelőnek tanult, Zányi Sándor pedagógusnak köszönhetően sok más gyerekkel együtt megszerette a szakmát. Érdekes korszak volt a gyakorlati idő is, amikor kiemelkedő személyiségek járműveit javította, többek között a színész Kazal László Warsawáját és a zeneszerző Kodály Zoltán Mercedesét.

Izgatta a belsőépítészet és szeretett rajzolni megpróbálkozott az Iparművészeti gimnáziummal, ahová nem vették fel, de nem érezte igazságtalannak a döntést, hiszen a nála tehetségesebbnek sem mindig sikerült.

1973-ban végzett a Rippl Rónai utcai járműipari technikumban, közben átment a Dózsába. A szakközépiskolai oklevél megszerzése és a sikeres mestervizsga után az 5 forint 60 fillére órabére 6,5 forintra ugrott. A IV-es AFIT-nál a Teleki téri garázs bérlistáján Pisti olyanokkal szerepelt, mint az Újpesti Dózsa legendás focistája Göröcs Titi és Mayer Misi, vagy régi barátja és későbbi üzlettársa, Borlóy Mátyás, aki akkoriban saját Steyr Puchjával jött felvenni fizetését.

Sofőrként Varga Pisti már akkor pénzt keresett, amikor még nem volt jogosítványa: a csepeli Merkur telepről új autókat vittek a Lehel utca és Dózsa György út sarkán lévő műhelybe, ahol az új autók alaposabb nullrevízióját végezték, Ladánként és utanként 50 forintot lehetett kapni ezért. Közben volt egy kis katonáskodás, de a seregben is jogsi nélkül vezette a Csepeleket, meg GAZ 69-eseket.

Trabi volt az első

Élete első autóját, 1973-ban vette, a CP 09 86-os rendszámú Trabant 601-as Combi sokáig szolgálta. 1977-ig kilenc munkahelye volt, dolgozott az Aranykalász Tsz-ben, vezette a Hengersor utcai Autószöv szervizt, aztán 1979-ben kiment Németországba, a kalandosnak indult utazás végül a megmaradt a turizmus szintjén...

Tudásával és mesterlevelével beszállt Borlóy Mátyás Vajda János utcai műhelyébe, ahol éveken át egykori úszótársával és barátjával dolgozott. Sikeres volt a cég, mert akkoriban nagy volt az igény az alvázvédelemre, és a gyári Daciák, meg Ladák megbízható és a merkúrinál alaposabb null-reviziójára, de profik voltak futóműbeállításban is.

Alig győzték az ügyfelek kiszolgálását, aztán Varga Pisti 1982-ben önállósult, de nem szakadt meg kapcsolata barátjával, akivel négyüteművé alakítottak egy Trabantot, melybe 127-es motort építettek. Aztán megcsinálták a legendás Mathias autót, és a Varga család saját készítésű lakóbusszal túrázott, a tetősátras változat alapjául VW Transporter szolgált.

haj

És akkor jött a Historic...

Az autószereléssel párhuzamosan rali versenyeken is indult Varga István: 1969-ben Steyr Puch 500-assal, 1977-80-ig Trabanttal versenyzett, a hosszú szünet alatt komálós volt, ami azt jelentette, hogy ha kellett, éjjel és nappal barátsából szerelt, magyarul ingyen.

A rali, és különösen az éjszakai már önmagában is izgalmas, legyen az monacói, bajnai vagy városlődi gyorsasági szakasz, ennél már csak az izgalmasabb, amikor a pilóta és a navigátor az itinerben nem szereplő fényes alakzatot vesz észre az úttest közepén. Ilyenkor megállni már nincs idő, maradt a fohász: csak ússzuk meg.

Gond nélkül átszáguldottak az alkatrészenk vagy ufónak vélt jelenségen, aztán később már csak mosolyogtak a mezőny többi tagjával, hiszen nem volt semmi földöntúli: a bukkanó utáni landoláskor a versenyautók alumínium kartellvédőlemeze fényesítette az aszfaltot, ami ijesztően hatott a távolsági reflektorok és szúrólámpák fényben.

Shirkánnal száguldva

Az igazi élményt és győzelmet a a Historic sorozat hozta meg, ahol saját készítésű kocsijával pilótaként indult 2007-2011 között. Egyszer navigátorként beült az R12-es Renault Gordiniba az enduro-motoros bajnok Zsembery Barnabás mellé. Aztán amikor elkészült a Shirkán, vagyis a saját VW Scirocco, 2009-ben megnyerték a D csoportot, barátjával és örök navigátorával, Keresztes Pityuval, akivel már szakmunkássuliba is együtt jártak. A műhely bezárása után nemcsak a szereléstől, de a versenyzéstől is visszavonult Varga István, aki ha fájó szívvel is, de megvált versenygépétől és tréningautójától is, vagyis nagyon komolyan gondolja a nyugdíjas életmódot. Már csak azért is, hogy több idő jusson unokáira.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....