ZalaZone

Palkovics: járműipari világcégek vettek telkeket a ZalaZONE körül

2021.10.01.

- Év végére elkészül a zalaegerszegi ZalaZONE Járműipari Tesztpálya, jövőre vagy legkésőbb két év múlva pedig már a teljes kapacitása le lesz kötve - jelentette be Palkovics László pénteken Zalaegerszegen.

Az innovációs és technológiai miniszter a ZalaZONE sorrendben harmadik innovációs napján beszélt arról, hogy az önvezető és elektromos járművek vizsgálatára is alkalmas tesztpálya építésével együtt kezdték el fejleszteni a "tudáskörnyezetet" is. Egyetemi és céges kutatóintézetek épületei állnak már és épülnek még a létesítmény környezetében, de az egyelőre üresen álló telkeket is járműfejlesztésben érdekelt világcégeknek értékesítették.

Palkovics László kifejtette: magán kutatóintézet épült elsőként a tesztpálya mellett, de már a megnyitásakor megtelt bérlőkkel, jelenleg a világ legmodernebb 3D-s szimulátorát is a tesztpálya mellett alakítják ki, de egyetemi előadóterem is létesül. Zalaegerszegen elkezdték a szakképző intézmények teljes átalakítását is. A pálya közvetlen környezetében készülnek 2023-tól a legmodernebbnek számító Lynx harcjárművek, amelyhez saját tesztkörnyezetet is kialakítottak már, de ez utóbbi a mezőgazdasági járművek vizsgálatára is alkalmas.

A zalai megyeszékhelyen kifejezetten fontos szerepet kap a drónokkal együttműködő rendszerek fejlesztése és tesztelése, egy közeli gyümölcsösben már elkezdték kiépíteni a kabin nélküli traktorok és permetező drónok működtetésére épülő kísérleti rendszert - ismertette a miniszter, hangsúlyozva, hogy a zalaegerszegi lehetőségek a világ bármely táján megállnák a helyüket.

Vigh László, a térség országgyűlési képviselője, a tesztpályáért is felelős miniszteri biztosként egyebek mellett arról beszélt, hogy Zalaegerszegen a magyar tudás a magyar mérnökök jóvoltából világszínvonalú fejlesztésekre ad lehetőséget. Balaicz Zoltán, a város polgármestere pedig arról adott tájékoztatást, hogy a tesztpálya az egyetemi és céges kutatási háttérrel gazdasági ökoszisztémaként kapcsolódik össze, amelyben az oktatás, a kutatás, a fejlesztés és az innováció áll a középpontban.

Szalay Zsolt, a ZalaZONE kutatási és innovációs vezetője elmondta: a zalaegerszegi tesztpályának kilenc egyedi eleme van, amire digitális infrastruktúra és rendkívül korszerű kommunikációs hálózat épül, továbbá az önvezető földi és légi járművek együttműködését is képesek vizsgálni. Az a cél, hogy Zalaegerszegen a világ legmagasabb hozzáadott értéket teremtő tesztpályáját alakítsák ki.

A ZalaZONE innovációs napja keretében az idén megalakult Magyarországi Drón Koalíció tevékenységéről, valamint az önvezető rendszerekkel kapcsolatos kutatási eredményekről hallhattak előadásokat a résztvevők, de autonóm autók és drónok gyakorlati bemutatóját is megtekinthették.

A rendezvény keretében írják alá délután az agráriumot érintő, drónokkal kapcsolatos kutatásokra és fejlesztésekre vonatkozó együttműködési keretmegállapodást a Magyar Agrár- és Élettudományi Egyetem, az Autóipari Próbapálya Zala Kft. és a helyi MouldTech Systems Kft. képviselői.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
2024. április 1-től bevezetésre kerül a napi e-matrica Magyarországon. Az úthasználati jogosultság....
2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....