WRC

Ott Tänak vezet az Arcic-ralin, ahol végre rengeteg a hó

2021.02.27.

Mivel tavaly nem volt hó Svédországban, a WRC mezőnye idén északabbra. Lappföldre ment érte. Pénteken a 2019-es világbajnok dominált a Hyundai-jal.

Finnországban, Lappföldön rendezik meg a 2021-es Rali Világbajnokság második versenyét, az Arctic-ralit, amelynek központja Rovianemi. Az első napon, pénteken két gyorsasági szakaszt rendeztek meg, ami igazából egy volt, mivel a 31 km hosszú, roppant gyors és technikás Sarriojärvit nappal és sötétben is teljesíteni kellett.

 

Ott Tänak mind a kétszer győzött, így 16,2 másodperces előnyt autózott ki csapattársa, a Svéd-ralin egyszer már másodikként végző Craig Breen előtt. Az ír pilóta a tavalyi Észt-rali óta nem ült WRC autóban, hanem gyengébb R5-ös Hyundai-jal versenyzett, többek között novemberben Magyarországon is.

Az idén visszatért gumiszállító, a Pirelli szöges gumijai remek tapadást biztosítottak a versenyzőknek a jeges, havas pályán, bár a második gyorsasági végére az itt-ott előbukkanó murva miatt a gumik elkezdték elveszteni a szögeiket, így sok versenyző csökkenő tapadásról, fokozott alulkormányzottságról számolt be. Tänak csak egy pótkereket vitt magával, hogy könnyebb legyen az autója, és olyan jól menedzselte a gumikat, hogy így is mindkét szakaszt megnyerte.

„Próbáltam olyan kíméletes lenni a gumikkal a kemény burkolaton, amennyire csak lehetséges. Még mindig csak nagyon az elején járunk ennek a versenynek, nem szabad még a győzelemre gondolni. Nagy kihívást jelentett a pálya, tipikus finn hullámvasút, sok ugratóval és bukkanóval, nagyon technikás és gyors egyszerre. Jó munkát végeztünk, de ehhez a kedvező rajtpozíciónk és a gumik is hozzájárultak. Jó volt az autó balansza, de mindig lehet ezen javítani, ezért még vár ránk munka ezen a téren” – nyilatkozta péntek este a mindig szűkszavú észt.

A két Hyundai mögött a Toyota egyetlen hazai versenyzője, a 20 éves Kalle Rovanperä végzett a harmadik helyen, a hátránya 20 másodperc Tänak mögött. Fele ennyi is lehetne a lemaradása, ha az első szakaszon nem sokallt volna be egy kereszteződésben, és nem állt volna bele egy hófalba, ami miatt tolatnia is kellett. Az esti pályán pedig az első gumijai adták fel idő előtt, ennek ellenére nála mérték az egész mezőnyből a legnagyobb végsebességet: 204,8 km/h-t.

Azok, akik Monte-Carlóban a dobogón végeztek, hátrányból indultak, mivel elsőként rajtolva nekik kellett takarítania a pályát a többiek előtt. Közülük Thierry Neuville áll a legjobban, jelenleg a negyedik a Hyundai-jal. A belga 9,4 másodperccel van Rovanperä mögött új navigátorával, akivel ez csupán a második versenye. Mögötte 2,2 másodperccel áll Elfyn Evans, aki második volt Monte-Carlóban. Teemu Suninen emlékezeteset bukott az első helyről az első gyorsaságin a szezonnyitón, most viszont hiba nélkül vezetett, és a hatodik helyen áll a Ford Fiestával. Mögött a Toyota fiatal japán pilótája, Kacuta Takamoto a hetedik, 4,3 másodperccel lemaradva.

Oliver Solberg nagy pillanata volt az első szakasz, ugyanis életében először indult csúcskategóriás WRC autóval egy versenyen. A Hyundai adott neki lehetőséget, és Andrea Adamo csapatfőnök valószínűleg nem bánta meg a döntését, mivel a 19 éves svéd-norvég versenyző, a 2003-as világbajnok Petter fia, a második gyorsaságin már több nagy nevet megelőzve a negyedik helyen végzett. Tovább növeli az eredményének értékét, hogy először versenyzik Seb Marshall navigátorral, ugyanis a megszokott társa koronavírusos lett.

Solberg még Seb Ogier-t is megelőzi az összetettben, ami persze nem fair összehasonlítás, mivel a nyolcszoros világbajnoknak elsőként rajtolva semmi esélye nem volt a többiekkel szemben, annyi havat kellett letakarítania az ideális ívről a Toyotával.

Gus Greensmith (Ford) és Pierre-Louis Loubet (Hyundai) zárja a gyári WRC-k sorát, utóbbi remekül ment, negyedik lett az első gyorsaságin, a másodikon azonban meg kellett állnia kereket cserélni, ezzel több mint 3 percet vesztett. Lorenzo Bertelli egy privát Forddal jóval lassabban ment a többieknél, még az R5-ös mezőny nagy része is megelőzte. A másodosztályban a visszatérő Esapekka Lappi vezet egy Volkswagen Polo GTI R5-össel.

Szombaton hat gyorsasági szakasz, összesen, 144 km száguldás vár a mezőnyre Lappföldön.

Eredmények:

1. Ott Tänak/Martin Järveoja (Hyundai i20 Coupe WRC) 31m50.7s

2. Craig Breen/Paul Nagle (Hyundai i20 Coupe WRC) +16.2s

3. Kalle Rovanperä/Jonne Halttunen (Toyota Yaris WRC) +20.4s

4. Thierry Neuville/Martijn Wydaeghe (Hyundai i20 Coupe WRC) +29.8s

5. Elfyn Evans/Scott Martin (Toyota Yaris WRC) +32.0s

6. Teemu Suninen/Jarmo Lehtinen (Ford Fiesta WRC) +34.5s

7. Takamoto Katsuta/Dan Barritt (Toyota Yaris WRC) +38.8s

8. Oliver Solberg/Seb Marshall (Hyundai i20 Coupe WRC) +45.9s

9. Sébastien Ogier/Julien Ingrassia (Toyota Yaris WRC) +49.8s

10. Gus Greensmith/Elliott Edmondson (Ford Fiesta WRC) +1m05.8s

képek: csapatok

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
A hétvégén a Róma mellett található Vallelunga versenypályán kezdődik a túraautósok....
2024.04.19
A sanghaji aszfaltcsíkon öt év után rendeznek újra F1-es versenyt. ..
2024.04.19
Két ember meghalt, miután három autó összeütközött a XVIII. kerületben, a 4-es főút Liszt Ferenc....
2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....