Forma-1

Osztrák Nagydíj - Leclerc győzött, Sainz motorja elfüstölt

2022.07.10.

Charles Leclerc, a Ferrari monacói versenyzője nyerte meg a vasárnapi Forma-1-es Osztrák Nagydíjat a spielbergi Red Bull Ringen, és ezzel a sikerrel 38 pontra csökkentette hátrányát a világbajnoki címvédő és az összetett élén álló Max Verstappennel, a Red Bull holland pilótájával szemben.

A 24 éves Leclerc az idén harmadszor, pályafutása során ötödször diadalmaskodott F1-es viadalon. Verstappen csapatának hazai futamán másodikként ért célba, és megfutotta a verseny leggyorsabb körét is, míg a dobogó alsó fokára a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája állhatott fel.

A Ferrari közel volt a kettős győzelemhez, de a második helyért küzdő Carlos Sainz Jr. versenyautójának motorja 13 körrel a leintés előtt kigyulladt, így a spanyol kénytelen volt feladni a futamot.

A Red Bull istálló hazai futamán kitettek magukért a szervezők, akik már egy órával a futam rajtja előtt különböző színes programokkal, így például légi- és ejtőernyős bemutatóval szórakoztatták a közönséget. A legtöbb néző Verstappennek jött szurkolni, a pálya középső része elé épített Red Bull-tribün például egész hétvégén narancssárgában "úszott", de az összetettben most is éllovas pilóta drukkerei a teltházas létesítmény más lelátóinak egy-egy részét is a holland nemzeti színbe "öltöztették".

A 71 körös száguldás rajtja után nem változott az első három sorrendje, Verstappen az élen maradt, mögötte Leclerc fordult el másodiknak, Sainz pedig megőrizte a harmadik pozíciót.

Leclerc kitartóan üldözte Verstappent, és a holland nem tudott jelentős előnyt kiautózni, a 10. körben pedig már védekeznie kellett a szemmel láthatóan gyorsabb és egyfolytában támadó monacóival szemben. Leclerc aztán a 12. körben szánta el magát a manőverre, a hármas kanyar féktávján nagyon határozottan elment a tehetetlen Verstappen mellett, akit a Red Bull a következő körben a boxba rendelt kerékcserére.

A futamot vezető Leclerc a 26., csapattársa, Sainz pedig a 27. körben állt ki friss abroncsokért, ezzel a vezetés újra Verstappenhez került, őt Leclerc 6.2 másodperces hátránnyal követte. A monacói nagy lendülettel kezdte ledolgozni hátrányát, és néhány kör alatt ismét utolérte Verstappent, akinek nem volt esélye hatékonyan védekezni ellene.

A holland versenyző a csapatrádión az autójának kiszámíthatatlan viselkedésére panaszkodott, és a 37. körben ismét a boxba hajtott. Leclerc az élről a 49. körben állt ki új gumikért, és ahogy korábban, úgy ezúttal is követte őt egy körrel később Sainz.

A Ferrari remek stratégiát dolgozott ki a futamra, amely működött is, Verstappen hamarosan kénytelen volt átadni az első helyet Leclerc-nek. A kettős siker viszont nem jött össze az olaszoknak, Sainz alatt ugyanis az 58. körben elfüstölt a Ferrari-motor, ezzel pedig a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton (Mercedes) ölébe hullott a harmadik pozíció.

A másik Mercedest vezető George Russell negyedikként végzett, a pályafutása 100. F1-es versenyét teljesítő Esteban Ocon (Alpine) pedig ötödik lett.

A spielbergi F1-es hétvégére a hivatalos adatok szerint 303 ezer néző látogatott ki.

A világbajnoki idény két hét múlva, Franciaországban folytatódik.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.19
Ideiglenes kényszermegoldásokkal hozná versenyképes pozícióba az európai gyártókat az Európai....
2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....