Párizsi Autószalon

Őszi túra Franciaországban

2018.11.10.

Baguette, croissant és Peugeot. Lélegzetelállító tengerpart egy kis Camemberttel megspékelve. Nem unatkoztunk a méregdrága Ferrarik és legújabb Audik mellett.

A Párizsi Autószalon továbbra is a legkedveltebb autós kiállítások címet viseli világszerte. A nívós rendezvényre több mint egymillió látogató érkezik minden páros évben a francia világvárosba, ez másfélszerese a genfi-frankfurti szalonokéinak.

Őszi kirándulásom során a Peugeot 208 egy felszereltebb változata volt az autós útitársam odakint. Az oroszlános márka tavaly már 366 ezer autót adott el Franciaországban, ezzel a Renault mögött a második (416 ezer), míg a Citroen előtt eggyel áll (201 ezer) az összesített népszerűségi listán. A teljes piac több mint 2,1 milliós volt, amely 5%-os bővülés 2016-hoz képest.

A Peugeot már régóta egyedi gyártó futurisztikus cockpitjével (főleg az új 508-ban), azonban az utóbbi időben kezdett el felérni járműveinek külső designja a modern belsőhöz. Hiába egy részletgazdag és izgalmas belső, ha a vásárlót nem fogja meg különösebben a modell első ránézésre, minek is ülne bele?

A 208-as 1499 köbcentis dízelmotorja 100 lóerős, így lendületesen autózható a kis karosszériának hála. A legjobb fogyasztás 3,8 literre adódott száz kilométeren, de több utassal, csomagokkal és 130 km/órás tempóval ez egyre inkább a 7 liter felé kúszott az emelkedős szakaszokkal tarkított út során. A futómű meglepően jónak bizonyult, egy kisautótól nem vártam volna ilyen jó kanyarsebességet és úttartást. Több francia Peugeot tulajdonos is ezt emelte ki, mint kedvenc szempont a kényelem mellett négykerekűjénél. A helykínálat hátul nekem már passzentos volt, de a fejtér megvolt.

A parkolási szokások és a parkolóhelyek száma miatt amúgy is hasít az egyszerűbb autók piaca, sokszor ütik-vágják őket a tulajdonosok. A kompaktok és a kisméretű SUV-ok a prémium kategóriában is népszerűek, ide főleg az azonos méret, de jóval magasabb felszereltség és kényelem miatt voksolnak a vásárlók.

Továbbra is a Mercedes-Benz uralja az import luxusautók piacát. A csillagosok majdnem 10%-kal növekedtek tavaly (68 ezer), az Audi következik a második helyen 65, utána a BMW 61 ezer példánnyal. Párizsban félpercenként látni új S-osztályokat, míg a forgalom sűrűjében C és E osztályok tobzódnak. Infinitiből is akad azért szép számmal lokálisan.

A normandiai kiruccanás első állomása a tengerparti Fécamp volt, majd Étretait következett. Itt kellemes napsütés, friss tengeri halászáru és második világháborús bunkerek társaságában zajlott a piknik. Lenyűgöző látvány a meredek tengerpart, ahol az ár-apály révén néhol több tíz métereket vándorol a tenger, izgalmas elővilágot hagyva maga mögött.  Elegáns vár hírében áll Les Andelys kastélya, már amennyi megmaradt belőle. Megérte a Párizs felé visszaúton megtett kitérő, szép panorámával, őszi színekkel, Szajna-kanyarulattal.

Meglepő, hogy manapság okosan foglalt repjeggyel, egy autóval és egy tanknyi üzemanyaggal mennyi helyre el lehet jutni. A jó társaság adott, így a világváros autószalonjának meglátogatása mellett érdemes néhány kiruccanásba is belevágni. Mindig tartogat meglepetéseket az őszi Párizs, nevezetesen limitált szériás Aston Martinokat vagy közel 800 lóerős Lamborghiniket. A különlegességet fokozza a kétévenkénti kiállítás, és nekem a genfinél mindig jobban tetszett eddig a francia etap.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.26
Mutatjuk, mi várható ma a hazai utakon. A közúti közlekedést befolyásoló időjárási körülmények az....
2025.12.26
Két rendőr segített egy turistának és ötéves lányának szombat este, miután eltévedtek Bécs....
2025.12.25
Az autógyártó amerikai részlege készítette el stop-motion technikával az aranyos ünnepi videót. ..
2025.12.25
Néhány hete még csak terv volt, mára azonban egész pontos adatok kerültek napvilágra arról, hogy....
2025.12.25
Megérkezett az új GLC, ami már a Merci jövőjét mutatja. Beszámolónk a bemutatóról rengeteg képpel! ..
2025.12.25
Az elektromos Type 00 már túl van az első sajtóbemutatóján, de egyelőre még csak az anyósülésére....
2025.12.25
A gyors reakción múlt, hogy a videó beküldője el tudta kerülni a súlyos balesetet az autóút egyik....
2025.12.25
Bardóczky Kornél önhibáján kívül szenvedett balesetet. ..
2025.12.25
A januári kiállításon a közönség végre találkozhat a márka kínálatának legnagyobb villanyautójával....
2025.12.25
Dirk Arnold saját kérésére nyugdíjba vonul az év végén – írja honlapján az Audi. Utódja Carolin....