technikai innováció

Önjáró kiskocsik Angliában

2015.09.24.

Az elektromos meghajtású önjáró néhány nappal ezelőtt került bemutatásra Angliában. A kis kétüléses járgány jelentheti a jövőt a világ nagyvárosi közlekedését illetően. A tervek szerint kezdetben a sofőr irányítaná, ám később teljesen önjáróvá válhat majd

A Lutz Pathfinder projekt célja egyelőre az, hogy teszteljék a jövőben bevezetni kívánt önjáró autók használatát mind technológiai, mind szociális oldalról. Összesen egyelőre három darabot helyeznek majd forgalomba, amelyeket az utazni kívánók egy mobil applikáció segítségével foglalhatnak le.

Az új járgányokat az elmúlt 18 hónapban rakták össze. Hamarosan automata vezetőrendszerrel látják majd el őket, méghozzá az Oxford Egyetem mobilrobotikai csapata. Először azonban sofőrök irányítják őket azokon az útvonalakon, amelyeken maguktól is mennek majd. Ez tehát a betanítási fázis számukra.

„Az önjárást” 24 km/h-s sebességgel kezdhetik majd meg a képzett operátorok szigorú ellenőrizete alatt. Ezek az emberek bármikor belenyúlhatnak az irányításba, ha szükségét érzik, tehát egyelőre talán még nem kell az intelligens autók lázadásától tartanunk.

 

(forrás: Miferfiak.hu)

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....
2024.05.05
Az egykori Győri Keksz- és Ostyagyár vezetőjének tiszteletére emléktáblát avattak a Széchenyi....
2024.05.05
A heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Nem iszik, nem dohányzik, de... ..
2024.05.05
Idén a Beregi kör lett az Év kerékpárútja, a festői útvonalat és a bringatúrázás legfontosabb....
2024.05.05
Magyarország területén 2024. május 4-én 0 óra és 24 óra közötti időszakban a rendőrök 45 személyi....
2024.05.05
A Porsche Hungaria április 25-től visszatért a fix, forint alapú autórendeléshez, teljes....