hajózás

Nőtt a balatoni személyhajózás és a komp forgalma

2017.09.30.

A személyhajózás és a kompágazat árbevétele is nőtt az év első nyolc hónapjában a Balatoni Hajózási Zrt.-nél a tavalyi hasonló időszakhoz képest - mondta Veigl Gábor gazdasági vezérigazgató-helyettes az önkormányzati tulajdonban lévő hajózási társaság nyárzáró sajtótájékoztatóján.

Hozzátette: a társaság személyhajózási üzletágának árbevétele az év első nyolc hónapjában 648 millió forint volt, 6,4 százalékkal emelkedve, a kompágazat árbevétele 836 millió forintra ugrott, ez 10,9 százalékos növekedés a korábbi év hasonló időszakához képest. A menetrendszerinti hajók 479 ezer utast szállítottak a tavalyi évhez hasonlóan. Csökkent az érdeklődés a hagyományos sétahajózás iránt, viszont nőtt a népszerűsége a programhajózásnak. A Bahart az egyik kempingjét bérbe adta, a korábbi működtetéséből származó eredményét jelentősen növelve, a jobb adottságú boglári kempingjében pedig 23 százalékos bevétel-növekedést regisztrált a tavalyi adatokhoz képest.

„Összességében elmondható, hogy jó úton járunk, hiszen az elmúlt három évben a személyhajózás és a kompágazat forgalma is 30 százalékkal nőtt” - summázta a vezérigazgató-helyettes.

A személyhajókon 2 százalékkal kevesebben utaztak, a komp azonban 2,8 százalékkal több utast, 3,5 százalékkal több járművet és 9,5 százalékkal több kerékpárt szállított, mint egy évvel korábban.

Kollár József vezérigazgató elmondta, hogy a cég modernizálását szolgáló, két évvel ezelőtt meghatározott 5 éves stratégiai terv 364 célfeladatának felét teljesíti a társaság az év végéig. Az ebben megfogalmazott beruházásokra az elmúlt két évben a korábbiaknál jóval többet fordítottak. A vezérigazgató a beruházások között említette egy katamarán, egy motoros hajó, valamint egy komp felújítását, továbbá vitorláskikötők bővítését.

A balatoni fejlesztésekről szóló kormányhatározatban a Bahart céljaira nevesített 12,6 milliárd forintról szólva kifejtette, hogy abból 5,6 milliárd forint szolgálná a második balatoni kompjárat kiépítését, azonban a projekt megvalósíthatósági tanulmánya öt éves, elavult, ezért első lépésként újat kell készíteni. További 2,1 milliárd forintot szánnak közforgalmú kikötők - és 2,3 milliárdot a közforgalmú hajóflotta megújítására, továbbá 2,6 milliárdot gyorshajóflotta-fejlesztésre.

Dónucz László értékesítési igazgató elmondta: 23 motoros hajóval és 4 komppal biztosították a szolgáltatásokat nyáron. A Bahart által üzemeltett 22 kikötő között 48 útvonalon közlekedtek hajójáratok. Összegzése szerint már tavaly sikerült a gazdasági válság előtti szintre emelni az utasforgalmat, új jegykiadó rendszert vezettek be, bővült a programhajó-kínálat. Bevált, hogy idén a menetrendszerinti hajókon animátorokat is alkalmaztak és társasjátékozni is lehetett. Kifizetődőnek bizonyult, hogy az előszezonban nem óránként, hanem már márciustól 40 percenként közlekedtek a kompok, és kedvező fogadtatása volt az idén bevezetett Bahart-kártyának, illetve számos kedvezménynek is.

A vezérigazgató tájékoztatása szerint a Bahart jegyzett tőkéje 4 milliárd forint, a tavalyi nettó árbevétele 2,6 milliárd forint volt, az évet 136 millió forintos adózás előtti eredménnyel zárta. Folyamatban van egy 500 millió forintos beruházási hitel felvétele a cég likviditásának javítására, és a meglévő hitelek átstrukturálására - közölte.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....
2025.01.30
Meghosszabbította együttműködését a szörfvilágszövetséggel a Lexus, és ennek örömére egy különleges....
2025.01.30
A következő modellévben két meghatározó technológiai frissítésre kerül sor a XC40, EX40, EC40, S60....
2025.01.30
Baleset miatt lezárták az M1-es autópálya Győr felé vezető oldalát, mert egy kisteherautó hátulról....
2025.01.30
Már most több mint 7 kilométeres a dugó. ..
2025.01.30
A TT Parts Hungary dolgozói gyűjtötték össze a meglepetés macskaeledel adományt, amit "házhoz is....