kerékpárgyártás

Neuzer – elsőrangú kerékpárgyár Esztergomban

2023.02.08.

Hazánk nemcsak az autóipar világtérképén van fenn, hanem a kerékpárgyártásén is. Az esztergomi Neuzer üzemet látogattam meg, nagyon jó benyomásokat szerezve.

Ha találomra megkérdeznénk embereket, hogy modern korunkban miről híres egykori királyi székhelyünk, mindenki csak a „mi autónk”, a Suzuki gyártóüzemét vágná rá. Pedig van ott egy másik világszínvonalú cég is, amely nem négy-, hanem kétkerekű járműveket, bicikliket állít elő. Éppen most, mikor egyre csökken a klímarettegők, környezetvédők célkeresztjébe került, bizonytalan üzemanyag-ellátású, s rémítően dráguló autózás ázsiója, ugyanakkor emelkedik az egészséges, zéró környezeti lábnyomú, minimális költségű kerékpározásé, indokolt jobban odafigyelni a Neuzer Kerékpár Kft-re. Az 1996-ban alapított cég jelenleg évente közel 80 ezer kétkerekűt gyárt, elektromos rásegítésűből 2020-ban 12 ezer darabot, 2021-ben 18200, 2022-ben 27300-at értékesített, jövőre több, mint 40 ezer e-bringa eladását tervezi.

A cég minden modelljét Magyarországon fejlesztik, és évente frissítik a kínálatot. A vázakat Távolkeleten gyártatják, majd a festéstől a kerekek küllőzéséig és a szerelésig Esztergomban készülnek el a kerékpárok. A Kft. saját márkája az Altrix, de gyárt másoknak is, legjelentősebb partnere az Amerika legnagyobb kerékpár-darabszámát értékesítő Giant. Neuzer András, a gépészmérnök végzettségű cégvezető előrelátóan, óvatosan vezeti vállalatát, hogy bizonytalan korunk megrázkódtatásai közepette biztosíthassa további sikereiket és dolgozóinak munkahelyét. Különös figyelmet fordít az önállóság megőrzésére, nem köt szerződést húszezernél nagyobb darabszámot rendelő ügyfelekkel, mert a több kis vevő hosszútávon stabilabb üzletmenetet eredményez. A cég másik alapértéke kiváló minőségű termékek előállítása.

Neuzer András

Az óvatosság nem összehúzódásban, hanem megfontolt, jövőbiztosító fejlesztésben nyilvánul meg. Most éppen 750 millió forintos beruházást hajt végre a cég. A fejlesztés első ütemében automatizált raktárcsarnokot építenek, majd új kerékgyártó gépeket állítanak be. A projekt 299,7 millió forintos, vissza nem térítendő támogatást nyert el a Magyar Multi Program keretében.

A raktárkapacitás bővítését a beszállítói láncolat akadozása indokolja – ami nemrég néhány hónap alatt megérkezett, már egy-két, sőt extrém esetben négy éves várakozás után fut be, de akkor sem lehet rá biztosan számítani. A Neuzer Kft. üzemének szomszédságában épül az új raktárcsarnok, magasraktár-berendezéssel, automatikus, intelligens irányítással és nyilvántartással. A tetejére telepített napelem-rendszer teljes mértékben fedezi az épület energiaigényét.

A három speciális, e-bringák kerekeit fűző és centírozó (helyesen írva centrírozó lenne, de így rögzült a szakmai zsargonban) gép a legjobb gyártóktól származik, napi 800 kereket képes elkészíteni minimális emberi beavatkozással. Különlegességük, hogy az elektromos kerékpárokhoz szükséges, 8 centi széles felniket is tudnak kezelni, 0,3 milliméter tűréssel. A gyártásfejlesztés célja, hogy minél több alkatrészt lehessen házon belül gyártani, csökkenjen a függés a külföldi, elsősorban távolkeleti beszállítóktól.

Gyárlátogatáson végignéztem a teljes termelési folyamatot. Sok autó- és néhány kerékpárgyárban jártam, van összehasonlítási alapom. Elsősorban nem a technológiai berendezésekre összpontosítok, hanem a dolgozók figyelmére, odaadására, kedélyállapotára, mert végső soron a humán tényezőkön múlik a minőség. Jó benyomásokat kaptam, nem lazsálva, nem is hektikusan kapkodva ügyködnek a nők és férfiak, szépen, tempósan, sőt elégedetten tevékenykednek.

A beszállított vázak hegesztése makulátlan, felülete sima, jó alap a festéshez, a szín beégetéséhez. Természetesen a fedőlakk ráfújása előtt helyezik fel a matricákat, mert így tartósabb, és hozzáértő szem észreveszi, hogy nem utólag biggyesztették fel. Alaposan megvizsgáltam a szereldébe küldött vázakat, nagyszerű minőségi hatást sugároznak.

A szereldében vannak egyedül és csoportban végrehajtott műveletek is. Zökkenőmentesen, szervezetten megy minden, mint a karikacsapás. Látványos rész a gépi kerékfűzés, kézzel nagyon lassú, és nem lenne biztos valamennyi küllő teljesen egyenletes feszessége, így viszont tökéletes, ahogy kézzel meg is próbáltam. Ezeket a kerekeket nem kell rövid használat után bicikliszerelőhöz vinni, egy kis nyolcas kihúzására.

Persze a készülő bringák nagyobb része elektromos, hiszen a pedelec rásegítés adott új lendületet a kerékpározásnak. Igaz, nem olcsó és nem is pillekönnyű az ilyen kétkerekű, de akkor is töredékébe kerül egy autóénak, és könnyedén hajtható.

Mintha életünk és a közlekedés nagy átalakulásának szimbóluma lenne Esztergom ipari parkjának két szomszédos járműgyára: a Neuzer és a Suzuki. Mindkettőre szükség van, nem ellenfelek, hanem egymás kiegészítői.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.31
A kifejezetten tisztán elektromos meghajtásúra tervezett Sports Activity Vehicle (SAV) új kiadása....
2025.01.31
Életveszélyes helyzet alakult ki az M3-as autópályán, amikor egy kamionos hirtelen rosszul lett. A....
2025.01.31
A közúti közlekedés biztonságát, folyamatosságát befolyásoló események az Útinformtól. ..
2025.01.31
Mindezt a biztonság érdekében.   ..
2025.01.30
A csornai rendőrök a lakosság segítségét kérik egy közlekedési baleset körülményeinek tisztázása....
2025.01.30
A HangZóna mai vendége Grád Ottó a Magyar Ásványolaj szövetség főtitkára. ..
2025.01.30
A Bátaszéki Autópálya Alosztály járőrei igazoltattak egy autóst, aki házilag készített rendszámot....
2025.01.30
Az új autók regisztrációja 6,1 százalékkal 253 789 autóra nőtt tavaly. A legnagyobb érdeklődést a....
2025.01.30
A MINI John Cooper Works még kedvezőtlen útviszonyok közepette is lélegzetelállítóan sportos....
2025.01.30
Az elektromos SUV 3,3 másodperc alatt képes elérni a 60 mérföld/órás sebességet, amivel a valaha....