szervíz

Nem is tudom, gyanús az autóm…

2016.04.13.

Tavasszal gyakran észlelhetjük vezetés közben, hogy nehezebb irányban tartani az autót, furcsán áll a kormány, vagy eddig nem hallott zajokra figyelünk fel. Mindezeket leginkább a rossz útfelületeken és sokszor a kátyús utakon történő autózás eredményezheti.

A gépkocsi futóművének egyik, ha nem a legnagyobb ellensége a kátyú. A tél elmúltával, tavasszal van itt a kátyújavítások ideje, tartósan fagypont fölött nyugodtan lehet a gödrökbe teríteni az aszfaltot. Az útjavítási munkálatok viszont hosszú időt vesznek igénybe, így gépkocsival közlekedve továbbra is tartósan fennáll kátyús úton bekövetkezett kár elszenvedésének lehetősége.

A sérülésnek sokszor vannak jól látható jelei, azonban sokkal veszélyesebbek a háttérben lappangó hibák, amelyeket csak kisebb, nehezen észrevehető tünetek jeleznek. Tamás László a Szabó Autójavító SEAT márkaszerviz vezetője, műszaki vizsgabiztos összeszedett néhány ilyen tipikus hibajelenséget:

•          Ha gumiabroncs oldalfalán kitüremkedés, szakadt felület vagy kilógó szálak láthatóak, az abroncs oldalfalának belső szerkezete sérült meg. Nagyobb sebességnél kapott durrdefekt katasztrofális eredménnyel járhat, tehát az első utunk a gumiszervizbe vezessen.

•          Ha egy nagyobb kátyú után az autó kerekéről lerepül a dísztárcsa szinte biztos, hogy a nagy erőhatások miatt a fém keréktárcsa is megsérült. Ebben az esetben is a megfelelő szakemberhez kell fordulni, mert a roncsolódott keréktárcsa több más futóműalkatrészre is káros hatással van.

•          A keréktárcsa deformálódására utalhat a lassan, de folyamatosan eresztő gumiabroncs is, hiszen ilyenkor a keréktárcsa és a gumiabroncs közötti rész nem zár megfelelően.

•          Ha az abroncs egyik pereme gyorsabban kopik, mint a másik, jó eséllyel a futómű elállítódott. Ha a futófelület keresztben helyenként kopott, akkor úgynevezett fűrészes kopásról lehet beszélni, amely szintén a kerékfelfüggesztés elállítódását jelzi.

•          Ha egyenes haladás során a kormány nem áll egyenesben, bizonyosan a futómű geometria állítódott el valamely futómű elem egy nagyobb ütésből eredő sérülésének következtében.

•          Ha vezetés közben a kormány elengedésekor a gépkocsi nem egyenesen halad tovább, hanem elindul az egyik irányba, az első futóművel van gond.

•          A kormánymű alkatrészeinek sérülésére utal, ha vezetés közben a kormánnyal folyamatosan korrigálni kell, csak nagyon nehezen lehet egyenesben tartani az autót, amit szaknyelven úgy mondanak: „sétál az úton”

A SEAT márkaszerviz szakembere arra is figyelmeztet, hogy a felfüggesztés problémáit nagyon komolyan kell venni! Ha súlyos, azonnal  látható sérülést szenved, autójával azonnal húzódjon félre és hívjon segítséget! Ha enyhébb problémát észlel, haladjon lassabban a megszokottnál, ne menjen városon kívülre, ahol nehezebb segítséget hívni, és mihamarabb jelentkezzen be egy márkaszervizbe, ahol a hibát eredeti gyári alkatrészekkel és műszerekkel néhány nap alatt ki tudják javítani!.

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....
2025.12.24
A BMW Group müncheni üzeme készen áll a következő nemzedék sorozatgyártására. A gyártóberendezések....
2025.12.24
Az Európai Unióban idén novemberben összességében és az év eleje óta is nőtt az új személygépkocsik....
2025.12.24
Fontos lépés történt Kínában, amely az „intelligens járművezető-támogató rendszerekre” vonatkozó....
2025.12.24
A korábbi F1-es versenyző és versenybíró, Johnny Herbert úgy véli, 2026-ban senki sem érezheti majd....
2025.12.24
Szándéknyilatkozatot írtak alá heti két alkalommal közlekedő Pécs–München menetrend szerinti....
2025.12.23
Több mint egy évtizede nem változtak akkorát a szabályok, mint amekkorát jövőre fognak. Mutatjuk,....
2025.12.23
A Volkswagen jövőre ünnepli a GTI 50. évfordulóját. Egy exkluzív modell érkezik a jubileumra: a....