Peugeot

Négy év után először ismét nyereséges volt a Peugeot

2016.02.26.

Két évvel azután, hogy a csőd szélén állt, tavaly ismét nyereségesen működött a PSA Peugeot Citroen francia autógyártó vállalat.

Carlos Tavares, a vállalat igazgatótanácsának elnöke szerdán közölte, hogy 56,3 milliárd eurós bevétel mellett 1,2 milliárd euró nyereséget termeltek. Az árbevétel éves szinten 5,7 százalékkal emelkedett. A jó eredményeknek köszönhetően a vállalat franciaországi munkavállalói átlagosan 2000 euró jutalomban részesülnek. 

A PSA Peugeot Citroen Franciaország elsőszámú autóipari vállalata az előállított járművek alapján, tavaly 2,97 millió jármű gördült le a futószalagokról, ezek egyharmada Franciaországban készült.

A tavalyi évet megelőzően utoljára 2010-ben volt nyereséges a Peugeot, amelyet az európai autóipar 2008 és 2013 közötti válsága falhoz szorított. A 2014 elején a csőd szélén álló vállalatot a francia állam és a kínai Dongfeng-csoport mentette meg, és tőkejuttatásukkal egyaránt 14-14 százalékos részesedést szereztek az autógyártóban. Akkor nevezték ki Tavarest a cég élére azzal a feladattal, hogy tegye ismét nyereségessé a működést. Ennek jegyében egyebek között csökkentették a költségeket és egyszerűsítették a termékpalettát.

A legnagyobb francia szakszervezet (CGT) leszögezte, hogy az autógyártó a munkavállalókkal fizettette meg a tavaly elért jó eredményeket, ugyanis 17 ezer dolgozót bocsátottak el az utóbbi három év alatt, miközben növelték a termelést.

 

Forrás: 
MTI

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.01.12
Vannak fétistárgyak, melyek láttán erősebben ver az autóbuzik szíve, ilyen a Bilstein gátló, a....
2025.01.12
Heti rajzunk készítője Kelemen István. Rajzának címe: Magyar vágyálom. ..
2025.01.12
Nyolchengeres ellendugattyús motort készül piacra dobni a Great Wall Motor kínai járműgyártó....
2025.01.12
Az éves viszonylatban növekvő átlagár ellenére is egyre többen keresnek autót. ..
2025.01.12
Fotókon kevésbé, élőben viszont remekül működik a Suzuki Vitara új orra, pláne a nagyobb hátsó....
2025.01.12
Meglepő rekordokat produkált 2024-ben is a biztosítási piac a Netrisk saját adatain alapuló....
2025.01.12
Tavaly közlekedett a legtöbb vonat Utasellátó szolgáltatással, amit összesen csaknem 1 millió utas....
2025.01.12
A Felsőszentiván-dűlői vasúti átjárónál van szükség tűzoltói beavatkozásra – írta a....
2025.01.12
Az Árpád úton, az Újpest-központ metrómegálló közelében karambolozott két autó – jelentette az....
2025.01.12
Fázós sofőröknek hoztunk pár tippet Tóbiás és Balambér közlekedési kalandjában, hogyan lehet....