járműtörténelem

Ne félj a törpéktől, ők a szívet melengető csodabogarak - 5. rész

2022.06.19.

Amerikában a jólétben dőzsöltek és az autó felső határait feszegették, tombolt az űrkorszak által generált fecskefarkú őrület, addig Európa a háború okozta sebeit ápolgatta. A gyárakat lebombázták, az életszínvonal a mélységbe zuhant. Az autótervezőknek minden fantáziájára szükség volt, hogy kielégítsék a szűk vásárlói réteg igényeit.

Szerző: Bánffi Tibor

 

Soha annyi mikroautó nem született, mint az 50-es, 60-as években. Ebben az időben élték a törpék az aranykorukat. A luxushoz szokott BMW rajongók 1955-ben kétkedve nézegették a gyár új típusát, a BMW Isettát. A háború kárvallottjai, az idióta politika áldozatai örültek, hogy végre nem kellett ázni, fázni egy motoron nyomorogva. Ekkor még létezett a felhőtlen boldogság. Egy-kettővel több keréken élvezhették a szabadságot. Akkor még volt élet három méter alatt. A jellemzően 200-500 köbcentis motorral hajtott minik 60-90 km/órával száguldottak. Áruk és a kedvező adózás miatt nagy népszerűségnek örvendtek.

24. ATTIKA 200 (1963-1971)

Az Attika egyike a nem túl népes görög gyártmányú autók egyike. Le sem tagadhatja, hogy a formája a német FULDAMOBIL S7 másolata. A típus rendkívül ritka, csak egy lepusztult példányt találtam, melyet 2 ezer Euróért kínáltak. Jó állapotú modell árára nem találtam hiteles adatot.

25. HONDA N360 (1967-1972)

Japánban a 60-as években hódítottak a takarékos törpeautók. A Honda N360 a korszerű kocsik közé tartozott a fronthajtású 354 cm3-es, kihegyezett 31 lóerős, négyütemű motorral, akkor amikor a kiskocsik többsége farmotoros, hátsó kerék hajtású volt. Figyelemre méltó a 115 km/órás végsebessége és 3.6 literes fogyasztása is. LN jelzéssel kombik készültek. Az Honda N360-ból közel 400 ezret gyártottak.    

A Honda N600E nagyobb, 598 cm3-es motorral elsők között tesztelte az amerikai és az európai autópiacot. A kétkedőket idővel meggyőzte a japán gépkocsik ma már fogalommá vált kiváló minősége, megbízhatósága. Esztétikus formai megjelenésükkel sem maradtak el vetélytársaiktól. Főleg az USA-ban bőséges a kínálat 5-25 ezer Eurós áron

26. BOND BUG 700 (1970-1974)

A Bond Bag 700-as üvegszálas, ék alakú futurisztikus karosszériával készült. Nem sokat variáltak a színekkel, mert legtöbbet narancssárgára festették. Magas ára miatt a helyét a Reliant Robin vette át.

A Star Wars filmből ismert űrjárművet a  Bond Bag alvázára építették.

A vásárlók nem tolongtak a Bond Bagért, csak 2.268 modell készült. Formája alapján mai szemmel is ideális városi autó lehetne.

A 200 megmaradt jó állapotú példányért (műanyag felépítmény) akár 20-25 ezer Eurót is elkérnek.

27. RELIANT ROBIN 700 (1973-1981)

Nagy-Bittania legkedveltebb három kerekűje volt a Reliant Robin a 70-es években, amely a bemutatott kollekció legviccesebb tagja.

A három kerék rendkívül rossz kanyarstabilitással járt. Még flúgos futamot is rendeztek Angliában, amely túlzás nélkül izgalmasabb volt mint egy F1-es verseny. Igaz, a járgányok nem 300-zal, csak max 100-zal tekertek, de össze, vissza borultak és szinte percenként ütköztek. Ez adta a flúgosok sava borsát, jó ha a mezőny fele talpon maradt. Nagy buli volt! Erről meggyőződhetnek, ha megtekintik az alábbi videót: https://carbuzz.com/news/5-ridiculous-reliant-robin-races

Mai ára 3 ezer és 12 ezer Euró körül van,

UTÓSZÓ

Amerika kontra Európa szemléletes példája annak, hogy a jólét milyen pazarlással jár az indokolatlanul nagy batárok üzemeltetésével, szemben Európa takarékosabb kisautóival. 

Világháborúk után nemcsak az autóipar hevert a padlón, a repülőipar sem szárnyalt, ezért a bemutatott mikroautók gyártási tapasztalata sok esetben repülőgyártásra vezethető vissza. Hogyha némelyiknek szárnya lenne, akár röpködhetne is. Többségük hossza a három métert sem érte el, ennek ellenére megfeleltek a korszak követelményeinek. Ha végigtekintünk a bemutatott kocsikon, láthatjuk, hogy milyen formagazdagságot mutatnak. Ha alaposan szemügyre vesszük a részleteket, felfedezhetjük a tervezők zseniális leleményességét.

Nem veszélyeztették a nagyobb riválisok eladási rekordjait. Többségük csak kis példányszámban készült. Egyes ritkaság több mint 100-250 ezer Eurót is megér. Egyedi megjelenésük miatt a törpék rajongói és jómódú gyűjtők célpontjává váltak. A veteránautó találkozókon nagyobb figyelmet kapnak, mint a csatahajó méretű luxus társai. Nem csoda, ők a szívet melengető csodabogarak.

Napjainkra a törpeautók a jóléttel feledésbe merültek. Európa, Amerika gazdag országaiban már a második, vagy harmadik autó (SUV) birtoklása az életcél. Ázsia népes városképéhez ma is hozzátartoznak a mikroautók, a tuk-tukok. Mint egy kis hangya, szorgoskodnak a kisboltok kiszolgálásában, az utasforgalomban. A fejlődésben nem álltak meg, mert megjelentek a járművek takarékos, elektromos változatai.

A világ fejlett térségei végre példát vehetnének Ázsia ezen  környezettudatos magatartásáról. Nem ördögtől való az igények ésszerű és nem pazarló összehangolása

Ha valaki kíváncsi a világ legnagyobb microcar gyűjteményére, látogasson el a http://www.microcarmuseum.com/index-2.html oldalra.

A kiadvány rövidesen letölthető lesz a www.anagykonyv.hu weboldalról

Forrás: Részlet Bánffi Tibor Autók a 20. századból című albumból (2022)

ISBN 978-615-01-4709-3

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

 

 

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.12.24
Két személygépjármű frontálisan ütközött szerda este a 47-es számú főút 212-es....
2025.12.24
Fabrice Cambolive szeretné, hogy a Savane 4X4 koncepcióból valós modellt csináljanak a Renault 4-es....
2025.12.24
A jövő évi nyári menetrendben heti háromszor közlekedik a török és a magyar főváros között a Wizz....
2025.12.24
Mikor láthatjuk utakon az első újkori Jaguar modellt és miért éppen ebbe az irányba mentek el a....
2025.12.24
Az Európai Unió nagysebességű vasúti hálózat kiépítésével, valamint a légi és a vízi közlekedésben....
2025.12.24
A Kia Seltos a gyártó egyik legnépszerűbb autója és a crossover jövőre Európában is kapható lesz. ..
2025.12.24
Baleset miatt megállították az M5-ös autópálya forgalmát Örkény térségében, a Budapest felé vezető....
2025.12.24
A Budapesti Közlekedési Központ (BKK) a karácsonyi ünnepi időszakban és szilveszterkor a megváltozó....
2025.12.24
A határátkelés megkönnyítése érdekében 116 digitálisan vezérelhető kijelzőt telepítenek tizenhárom....
2025.12.24
2026. július 1-jétől vége a kiskapuk korának: a 2,5–3,5 tonnás kisteherautók is ugyanabba az....