járműtörténelem
Az 1. részt ITT olvashatja el, a 2.-at pedig ITT.
Soha annyi mikroautó nem született, mint az 50-es, 60-as években. Ebben az időben élték a törpék az aranykorukat. A luxushoz szokott BMW rajongók 1955-ben kétkedve nézegették a gyár új típusát, a BMW Isettát. A háború kárvallottjai, az idióta politika áldozatai örültek, hogy végre nem kellett ázni, fázni egy motoron nyomorogva. Ekkor még létezett a felhőtlen boldogság. Egy-kettővel több keréken élvezhették a szabadságot. Akkor még volt élet három méter alatt. A jellemzően 200-500 köbcentis motorral hajtott minik 60-90 km/órával száguldottak. Áruk és a kedvező adózás miatt nagy népszerűségnek örvendtek.
Az alábbiakban válogatást láthatnak a fura kinézetű törpékből.
14. MESSERSCHMITT 500 TIGER (1958-1961)
Története 1953-ban a háromkerekű KR 175 típussal kezdődött, ami 1955-ben a KR 200-sal folytatódott. Ezek még beérték három kerékkel. Következett 1958-ban a Messershmitt 500 Tiger négy kerékkel. Praktikussága vitatható, de aki beleült és vezetheti, a felnyíló boborék tető alatt repülőgépben érezhette magát.
A négy kerék és az alacsony súlypont kiváló útfekvéssel járt, így a kocsik a Nürburgringgen is feltűntek.
Akinek megtetszett a törpék legikonikusabb gyöngyszeme, annak mélyen bele kell nyúlni a bukszájába. Napjainkban egy Tiger 500-as 150-250 ezer Euróba kerül.
15. SUBARU 360 (1958-1971)
A Subaru 360 a gyár első autója. A márkához szokott legendás minősége a repülőgép gyártás tradícióján alapult. Kifinomult kéthengeres, kétütemű boxer motor megbízhatóságát örökölték az utódok is. A jármű a 356 cm3-es 25 lóerős farmotorral halkan zümmögve 96 km/órás sebességet ért el.
A megpiszkált, 36 lóerős Subaru 360 Young 120 km/óra sebességre volt képes és a japán autóversenyeken rótta a köröket.
A japán mikroautók közül elsőként próbálta meghódítani a kényes amerikai vásárlókat, nem sok eredménnyel. Előfordult, az utolsó példányok 2-3 évig vártak szebb napokra a dílerek telkén.
Ha valaki venni szeretne a 392 ezer legyártott és megmaradt példányból egy 360-ast, az USA-ban keresgéljen. 15-20 ezer Euró az ára, de a szállítással duplájába kerül. Számoljon azzal is, hogy az alkatrészek méreg drágák. (Például a fékmunkahenger garnitúra 300 ezer Ft).
16. NSU PRINZ 600 1 (1958-1962)
Az 1958-ban debütáló NSU Prinz 600 a sikeres Prinz család előfutára volt, amelyet az "Ugorj egy herceggel, és király leszel" reklámszlogennel indították útjára. A kiskocsikra jellemző kissé zajos, farmotoros hátsó kerékhajtással rendelkezett. A német precizitásnak köszönhetően az üzembiztos kocsik közé tartozott. A takarékos, 593 cm3-es, mindössze 20 lóerős motor 100 km/óra feletti sebességgel vitte az utasait. A Prinz 600 3 már 30 lóerős motort kapott. A Prinz 30E exportra készült két színkombinációval és vászontetővel. A szerény méretű csomagtér elöl kapott helyet a pótkerék és a benzintank társaságában. A gyűjtők 7.5 ezer Euró körüli áron vehetnek egy Prinz 600-ast.
17. BMW 700 (1959-1965)
Az elegáns BMW 700 a prémium márka utolsó kiskocsija volt a 20. században. A gyár a BMW 700-assal válaszolt az 1950-es évek válságára. A típusváltás jó döntés volt, mert ez mentette meg a BMW-t a csődtől. Akik hozzászoktak a limuzinok kényelméhez, a vásárlókat a gyár kisebb, de elegendő luxussal kényeztette a 700-assal. Ezt tovább fokozták a LS jelű luxus modellel. Az amerikai divatnak hódolva szerény fecskefarokkal egészült ki a tetszetős forma. Hasonló menettulajdonságokkal rendelkezett, (sebesség, gyorsulás) mint a 40-es évek nagy múltú elődje a BMW 327 típus.
A családi kiránduláshoz is kellő méretű csomagtere volt. A csajozók a 40 lóerős 700-as LS coupé és a kabrió típusával menőzhettek.
A Sport, 60 lóerős változata elérte a 155 km/óra csúcssebességet. Ezzel a teljesítménnyel a kategóriájában az élen járt.
Európában gazdag kínálatból lehet válogatni. Az alaptípus 7-30 ezer Euró, a ritkább coupék és a kabriók ára 30-35 ezer Euró.