MOL Bubi

Naponta több mint kétezerszer tesztelik a MOL Bubit

2014.07.26.

Gyűlnek a tapasztalatok, a közbringarendszer tesztelői folyamatosan osztják meg észrevételeiket a BKK-val és naponta mintegy kétezer kerékpár-bérlés történik a rendszerben.

A MOL Bubi megoldásai elsőre újszerűek lehetnek, idővel minden funkciója megismerhető, megtanulható, ezt mutatja a tesztelés első néhány napja. A MOL Bubi július 17-én, csütörtökön kezdődött nyilvános tesztje óta csaknem mind az ezer előregisztrált tesztelő szerződést kötött a BKK-val, és kipróbálta Budapest közbringáit. A beérkezett visszajelzések pozitívak: a tesztelők a BKK ügyfélközpontjaiban 5-10 perc alatt megkötötték a szerződést, többségük azóta már teljesítette is az előírt legalább tízszer 10 perces bringahasználatot. Számos technikai észrevétel, javaslat érkezett, ezek mindegyikét feldolgozzuk és ahol szükséges, a javításokról gondoskodunk.

A MOL Bubi teljes egészében része lesz a főváros hagyományos közösségi közlekedési rendszerének az éles üzem elindulását követően. 

A bicikliket különleges műszaki megoldásokkal készítették fel a tartós használatra, így például:

·         Tömör gumi, amelynek előnye, hogy ez a kerékpár útközben nem kap defektet, és a rendszert használók lapos gumijú bringákkal sem találkozhatnak a gyűjtőállomásokon.

·         Görgős fék, amely a gyors, blokkolásmentes megállást segíti, ezért biztonságosabb egy akár hirtelen fékezés is.

·         Háromfokozatú agyváltó, amellyel tapasztalatlanabb felhasználóknak is gördülékeny a sebességváltás. A váltómarkolat álló helyzetben is használható, ezzel könnyebb az elindulás, beállítása pedig jóval egyszerűbb, mint a soksebességes típusoké. 

·         A felszerelt elektronikus lakattal a közbringázók a bérlés időtartama alatt bárhol bármikor leparkolhatják a kerékpárokat, nem kell hozzá gyűjtőállomást keresniük. Ugyanígy vissza is adhatják vele a bicikliket a gyűjtőállomások extra támaszán, ha minden dokkolóállás foglalt. A kerékpár hátulján található fedélzeti számítógépen ilyenkor mindenképpen jelezni kell, hogy a használatot befejeztük, nem pedig parkolunk (Lead – OK gomb), mert ha ezt kihagyjuk, akkor a rendszer tovább számlálja a bérlési időt.

·         Az agydinamóval és kiegészítő akkumulátorral működtetett világítás, amely automatikusan bekapcsol minden használatkor. A fények megállás után, a piros lámpánál várakozáskor rövid ideig tovább világítnak. Az oldalirányú láthatóságot nemcsak a borostyánsárga küllőprizmák, de a gumiköpenyekre felvitt fényvisszaverő csíkok is remekül szolgálják.

·         A 15 kg teherbírású csomagtartó, amelyet a nagyobb terhelhetőség okán a vázra rögzítettek. A csomagtartó oldalról nyitott, ezért aktatáskát, hátizsákot vagy nagyobb csomagokat is el lehet benne helyezni, a rögzítés oldalról is megoldható a felszerelt gumipókkal.

·         A MOL Bubi kerékpárokat többféle hozzáférési technológia teszi könnyebben elérhetővé: elindítható a bérlés a terminálon, a kerékpárok hátsó részén lévő fedélzeti számítógépen keresztül vagy az érintésmentes MOL Bubi kártyával is.

 

Az eltelt napok tapasztalatai alapján dolgozunk a MOL Bubi rendszer „parkolás” és „visszaadás” funkcióinak egyszerűsítésén, mert néhány bubizó (így köztük az egyik napilap újságírója, aki ez alapján írt cikket is tapasztalatairól) arra panaszkodott, hogy az általa használt kerékpár „eltűnt a rendszerből”. Ez azért történhetett meg, mert figyelmetlenül „parkolás” funkción hagyta a biciklit, és a tesztelés idejére a számára biztosított virtuális egyenlege lemerült, a rendszer pedig letiltotta hozzáférését a kerékpárokhoz. Felhívjuk a figyelmet a két opció közötti különbségre: a bicikliparkoltatáskor a használati idő és a díj tovább számlálódik. Amennyiben ezt nem szeretnénk, a bringa fedélzeti számítógépén azt kell jelezni, hogy a használatot befejeztük (Visszaadás – OK gomb).

A rendszert és a bicikliket üzemeltető Közbringa Kft. dolgozik azon is, hogy a jelenleg a bicikli kormányán található infótáblák elhelyezésére és rögzítésére is jobb megoldást találjon, mivel a tesztelés során néhány tábla letört. A biciklik kopóalkatrészeit szükség szerint természetesen folyamatosan cserélik a szakemberek.

Sokan jelezték, hogy a kerékpárok nehezek, egyes felhasználók azt tapasztalták, hogy „a kerékpár nem gurul rendesen”. A MOL Bubi bringái megerősített vázzal, strapabíró és a pesti útviszonyokat jól tűrő tömörgumikkal készültek. A bicikliket fedélzeti számítógéppel, elektronikus lakattal és a világítást álló helyzetben is biztosító akkumulátorral szereltük fel, emiatt nehezebbek a hagyományos bicikliknél, de tömegük nem akadályozza használatukat és nem is nehezebbek más városok hasonló rendszereiben működő bicikliknél. Kaptunk kritikát, hogy nehezen lehet felvinni második-harmadik emeletre a bringát, de fel kell hívnunk a figyelmet: a közbringa-rendszernek nem is célja, hogy a felhasználók hazavigyék, emeleteket cipeljék a bicikliket. A nehezebb haladás kapcsán érkezett kritikák nyomán vizsgáljuk más típusú tömör abroncs használatának lehetőségét.

A tesztidőszak végére a váltóvédő burkolat is minden közbringára felkerül majd, melyre szintén kaptunk észrevételeket.

Csütörtök óta tölthetik ki az online elégedettségi kérdőívet azok a tesztelők, akik már teljesítették a tíz alkalommal minimum 10 perces biciklizést, s ezzel jogosulttá válnak a féléves MOL Bubi bérletre.  A tapasztalatok máris folyamatosan érkeznek a BKK-hoz, amelyeket feldolgozunk és hasznosítunk a rendszer további finomhangolása és éles üzem indítása érdekében.

A projekt része a közúthálózat kerékpárosbarát fejlesztése is. Rengeteg újfajta megoldás készül, mely minden közlekedőnek, kerékpár- és gépjárművezetőnek, gyalogosnak pozitív változást jelent majd. További információ: http://www.bkk.hu/fejleszteseink/kerekparos-fejlesztesek/

A nemzetközi tapasztalatok alapján a közbringa-rendszerek bevezetésének jó a hatása a közlekedésbiztonságra, hiszen hirtelen sok tapasztalatlan közlekedő vesz részt a forgalomban. Ez a helyzet a gépjárművezetőket nagyobb odafigyelésre, sebességük csökkentésére ösztönzi, ami nemcsak a gyalog és kerékpárral közlekedőknek kedvez, hanem ennek eredményeként rendszerint az összes típusú közlekedési baleset száma is csökken.

A MOL Bubi közbringarendszerrel Budapest tovább népszerűsíti a közösségi közlekedést, a kerékpározást, a környezetbarát közlekedést, és barátságosabbá teszi a város arculatát.

A tapasztalatok értékelése nyomán a BKK vizsgálja annak lehetőségét, hogy a MOL Bubit a megbízható és hibamentes működés érdekében még nagyobb létszámú nyilvános próbának vesse alá, de mivel a rendszer alapvetően megfelelően működik a fenti kisebb technikai kérdésektől eltekintve, az éles üzem beindítására is rövidesen sor kerül.

 

Forrás: 
BKK

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.06
Az ADAC statisztikája szerint az indítóakkumulátorral kapcsolatos problémák (43,2%-os arány) ismét....
2024.05.06
Tovább fokozza régiós terjeszkedését az AutoWallis Csoport, miután nemzetközi üzletfejlesztésért....
2024.05.06
Összesen 14 külföldi állam magyarországi külképviseletének 26 vezető tisztségviselőjét, köztük négy....
2024.05.06
„A MINI Aceman egy erős egyéniség, saját fiatalos jegyekkel a MINI új modellcsaládján belül. Önálló....
2024.05.06
Mintegy 10 perc alatt töltötték 10-ről 80 százalékra a Polestar 5 prototípusát az új szilícium....
2024.05.05
Egy elektromos autó használata csak akkor klímasemlegesebb, mint egy belsőégésű motoros autóé, ha....
2024.05.05
Két gyermek életveszélyesen megsérült egy közlekedési balesetben Ceglédnél vasárnap - közölte az....
2024.05.05
Ennél nagyobb átalakuláson autó nem is eshet át, mint a többszörös Le Mans-i győztes hibrid Porsche....
2024.05.05
A vitorlázó gép a Turócszentmártonhoz tartozó Tomčany melletti, az Aeroklub Martin polgári társulás....
2024.05.05
Ma már alap, hogy az autóra ötvenezres garanciát adnak. Az első autóknál nem volt természetes a....