Ford GT

A nagy érdeklődés miatt meghosszabbítják a Ford GT gyártását

2018.10.20.

A Ford bejelentette, hogy mintegy két évvel meghosszabbítja az ultranagy teljesítményű Ford GT gyártását, hogy kielégítse a vásárlók minden várakozást felülmúló érdeklődését.

A vállalat így összesen 1350 darab Ford GT megépítését tervezi, és bizonyos piacokon november 8-tól egy hónapon át újra fogadják a szupersportkocsira leadott megrendeléseket.

A leendő vásárlók a FordGT.com honlapon adhatják be jelentkezésüket, amelynek elfogadása után a Ford GT ügyfélszolgálat mindvégig szorosan együttműködik majd velük, hogy a vásárlás élménye kivételes és teljesen személyre szabott legyen.

A Ford korábban azt  tervezte, hogy négy év alatt 1000 ilyen jármű készül majd el. Az ikerturbós 3,5 literes V6-os EcoBoost motorral* hajtott, aktív aerodinamikai megoldásokat felvonultató, karbonszálas szerkezetű és 347 km/óra végsebességű autó gyártása 2016 decemberében kezdődött. Európában eddig 80 vásárló kapta meg a saját igényei szerint kialakított, kifejezetten rá szabott autóját.

A Ford nemrégiben az új Ford GT Heritage Edition kivitelt is bemutatta, ezzel emlékezve meg a GT40 modell 50 évvel ezelőtti, 1968-as és 1969-es Le Mans-győzelmére; a limitált szériás Gulf Oil fényezés az autóversenyzés leghíresebbé vált versenyautó-színeit idézi a Heritage Blue és a Heritage Orange színárnyalatokkal.

A sikeres európai jelentkezők 2020 és 2022 között vehetik majd át megrendelt Ford GT-jüket.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.05.10
Pofátlan(tan)ítás Salgótarjánban címmel tett közzé egy videót a Nógrád Vármegyei Rendőr-....
2024.05.10
Május 12-én a darlingtoni futamon jelenik meg a híres dizájn. ..
2024.05.10
A négyüléses luxusbusz és a hétszemélyes VIP utazójármű után egy harmadik üléskonfiguráció is....
2024.05.10
A hétvégén Jaramában kezdődik a Formula 4-es spanyol bajnokság, melynek mezőnyében ott lesz Hideg....
2024.05.10
Az 1983-ban bemutatott Peugeot 205 igazi telitalálat volt: szerették a vásárlók, megbízható volt,....
2024.05.10
Tarts velünk és alakítsd a jövőd! Ezzel a mottóval indul idén szeptemberben immár nyolcadik....
2024.05.10
A kecskeméti rendőrök vádemelést javasolnak egy helyi lakos ellen, aki illegális módját választotta....
2024.05.10
- A Jaguar kulcsszerepet szán a budapesti fejlesztőközpontjának a következő évek globális....
2024.05.10
- A Mol-csoport 257,7 milliárd forint (718 millió dollár) tisztított kamat-, adófizetés és....
2024.05.10
A leggyakoribb hibák, amiket kerüljön el.   ..