járműsport

Molnár Martin Ferrarik, Porschék és Aston Martinok mellett zárta a közel-keleti F4-es bajnokságot

2025.03.06.

Még csak márciust írunk, de Molnár Martin máris befejezett egy bajnokságot, hiszen a minap véget értek az F4 Middle East Championship 2025-ös küzdelmei. Az öt forduló során három pályán mérette meg magát a mezőny, a magyar versenyző így megismerkedett két F1-es helyszínnel, miközben rengeteg tapasztalatot gyűjtött a közelgő brit Forma–4-es szezon előtt.

 

A közel-keleti F4-es sorozat és annak versenyzői számára is új helyszínen, a Forma–1-es Katari Nagydíjnak is otthont adó Losail International Circuiten csapott össze az idén utoljára az F4 Middle East Championship mezőnye, benne Molnár Martinnal. Az utolsó fordulónak pedig külön színezetet adott, hogy a hosszú távú sportautó-világbajnokság (WEC) betétsorozataként mérkőzhettek meg a fiatalok, így Martin is először versenyezhetett vb-mezőny mellett, Ferrarik, Porschék, BMW-k és Aston Martinok árnyékában.

Az Evans GP pilótája a legjobb eredményének beállítása és legjobb időmérős eredményének elérése után érkezett a 2021 óta egy szezon kivételével a Forma–1-et is évről évre vendégül látó pályára, a 16 kanyarból álló, 5419 méteres Grand Prix-nyomvonal pedig rögtön elnyerte a tetszését. Az első versenynap azonban balszerencsésen alakult a számára, hiszen önhibáján kívül kétszer is ütközött, a második napra maradt harmadik futamon azonban a 13. helyről rajtolva a 9. helyig jött előre a 25 fős mezőnyben, így pozitív szájízzel zárta le a tapasztalatszerzésre és a brit F4-es bajnokságra remek felkészülésnek bizonyuló közel-keleti F4-es szezont.

„Tudom, hogy az idén egyszer, Abu-Dzabiban már kijelentettem, hogy az az új kedvenc pályám, de akkor még nem vezettem Katarban, a bajnokság másik F1-es helyszínén. Így viszont, hogy már igen, egyértelműen ez az új kedvencem. Nagyon jó pálya tele tempós kanyarral, az első perctől fogva élveztem” – mondta a Hungarian Motorsport Academy (HMA) versenyzője. – Az első versenynap felejthetőn alakult, mivel mindkét futamban összeakadtam egy-egy ellenfelemmel. Először még tudtam folytatni, másodszor azonban már nem. A harmadik futam viszont némileg kárpótolt; jó volt a rajtom, majd a 9. helyig sikerült felkapaszkodnom” – összegezte utolsó közel-keleti F4-es versenyhétvégéjét Martin.

A magyar pilóta az Evans GP legjobbjaként, az összetett 13. helyén zárta a bajnokságot, amelyben hat alkalommal fejezett be versenyt a top 10-ben, legjobb futameredménye két 7. helyezés, a legjobb időmérős eredménye pedig egy 6. helyezés volt. „Összességében hasznos tapasztalatokat szereztem a közel-keleti F4-es bajnokságban, megismertem három új pályát – köztük két F1-es helyszínt –; rengeteget csatáztam; sokat rajtoltam; szóval olyan dolgokat csináltam, amelyek remek felkészülést jelentenek a közelgő brit F4-es szezonra. Most nincs megállás, Katarból egyenesen Angliába repültem, és kedden már a Virtuosi Racinggel tesztelek, hogy minél felkészültebben várjam a doningtoni szezonnyitót.”

Martin az újonc értékelés tavalyi bajnokaként nagy reményekkel vág neki az idei brit sorozatnak, ahol már nemcsak a Virtuosi Racing versenyzőjeként, hanem a közel-keleti F4-gyel ellentétben a Virtuosi autójában is versenyez majd. Az idén is 10 fordulóból álló bajnokság első versenyhétvégéjét április 26-án és 27-én rendezik a Donington Parkban.

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2025.03.06
Nem a Toyota az egyetlen piaci szereplő, amely a szívén viseli az emissziómentes mobilitás ügyét: a....
2025.03.06
Életét vesztette egy 24 éves nő, miután elgázolta egy autóbusz a szlovákiai Turanyban (....
2025.03.06
Az Európai Járműlogisztikai Szövetség (ECG) jelentése szerint 25 százalékkal nőtt a Kínából....
2025.03.06
Még csak márciust írunk, de Molnár Martin máris befejezett egy bajnokságot, hiszen a minap véget....
2025.03.06
Az ipari és kereskedelmi minisztérium azt közölte, hogy a múlt hónapban 77 ezer 300 új személyautót....
2025.03.06
A Bridgestone BATTLAX SPORT TOURING T32 abroncsai kerülnek gyári első szerelésként a Yamaha Motor....
2025.03.06
Egy 22 éves osztrák férfit 15 hónap börtönbüntetésre ítéltek, ebből tízet felfüggesztettek hétfőn....
2025.03.05
Jelenleg a csapból is Kendrick Lamar félidős koncertje folyik, de csak kevesen említik meg annak....
2025.03.05
Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) döntése értelmében 2025. július 1-jétől 752 kilométer....
2025.03.05
Naivság és számítás?   ..