mini
A Mini a legendás olasz karosszériaépítő cég, a Touring Superleggera segítségével készítette el a Superleggera Vision nevű tanulmányautót, amelynek hivatalos világpremierje a Concorso d’Eleganza at Villa d’Este nevű kiállításon lesz a Comói-tó partján. A BMW tehát folytatja a hagyományt, hogy szinte minden évben más olasz karosszériaépítővel tervezteti meg az erre a kiállításra épített új tanulmányát, az utóbbi években már együtt dolgoztak a Zagatóval, a Pininfarinával és a Bertone-val is.
A tanulmányból készített szériaautó lehet majd hamarosan a márka legdrágább modellje, bár a műszaki alapok valószínűleg a nemrég bemutatott harmadik generációs ferdehátú Miniből származnak. Ennek megfelelően 1,5 illetve 2,0 literes benzines és dízelmotorokkal, első- és összkerékhajtással lehet majd megvenni a nyitott kétülésest, de az elektromos verzió sem kizárt, mivel a tanulmányautó pont ilyen hajtást kapott.
A Superleggera nem csak egy jövőbeli szériamodellt vetít előre, de a Mini már unásig ismert jelenlegi formanyelvének fejlődését is bemutatja. A roadster úgy néz ki modernnek, hogy közben a retrós hagyományokat sem hanyagolja el, és az orra alapján azonnal felismerhető róla, hogy a Mini terméke. Jellegzetes és egyedi részletből is sok van, elég csak a keret nélküli, íves kialakítású szélvédőre, a brit Union Jack zászlót formázó hátsó lámpákra, a minimalista stílusú beltérre, vagy a csomagtartóra tett „vezérsíkra” gondolni.