Forma-1
Így könnyen lehet, hogy másoknak más versenyautók jutnak majd eszükbe, amikor a legszebb F1 autókat vesszük sorrendbe, de ha valakire, hát a Goodwood újságíróira érdemes hallgatni, amikor autósport történelemről van szó. Most ugyanis ők állították össze saját toplistájukat a királykategória minden idők legszebb autóiról, amin érződik ugyan némi brit befolyás, de legtöbbször igazat kellett nekik adnom.
Ligier JS/11
Akárhogyis: nincs is jobb pillanat egy kis időutazásra, mint most, a bajnokság egyik legkomolyabb szabályváltozása előtt. Az már most látszik, hogy a padlólemez alatt futó venturi-csatornák valamelyest visszahozzák a wingcar korszakot, ami teljesen más mérnöki megoldásokat igényel. Ugyanakkor korántsem láthatunk annyira elvetemült megoldásokat, mint amilyen például a Ligier JS/11 volt. Mindössze két aktív éve volt, 1979-ben és 1980-ban, és tulajdonképpen az egész autó egy nagy szárny volt. Azonban pont ez a puritán, funkcionális hozzáállás teszi a maga nemében vonzóvá is. A kaszni két oldalát erősen lezárták, hogy fokozzák a kocsi alatt keletkező szívó hatást, míg az első szárnyat teljesen elhagyták, hiszen a tapadást nem onnan szerezték.
McLaren MP4-20
Erős ugrás a korában a McLaren MP4-20, ami sokak szerint – többek között szerintem is – a világ legszebb Forma-1-es autója. 2005-öt írunk, amikor minden idők legarányosabb, legkecsesebb versenyautói születtek a Száguldó Cirkuszban, de közülük is kiemelkedik az a West dekoros, ezüst-fekete McLaren, amivel Kimi Raikkonen majdnem megszerezte első világbajnoki címét. Fernando Alonsoval egész évben csodálatos csatákat vívtak – olyanokat, amikre azóta sem volt példa, noha a két nagyöreg néha visszahozta számunkra azt a korszakot 2021-ben, amikor végre ismét együtt voltak pályán. Az MP4/20 volt az utolsó McLaren, ami Adrien Newey maximalista kezei közül kikerült, és ezzel szerintem mindent elmondtam.
Lotus 72
Ugyanakkor legalább ennyire ikonikus a Lotus fekete-arany John Player Special festése, ami talán a Lotus 72-n teljesedett ki leginkább – noha a duplaszárnyas Lotus 76 is elég vadul nézett ki. A 72-es tulajdonképpen a wedge forma kiteljesedése volt. Egy hasábként szelte át magát a levegőn, és még a szárny is a kaszni meghosszabbításaként működött. Nem véletlenül, hogy végül ennyire sikeres tudott lenni a típus, ami nem csak jellegzetes dekorjáról, de masszívan kiálló légbeömlőjéről is könnyen felismerhető.
Ferrari 641
Persze mit érnek egy ilyen lista az egyetlen gyártó nélkül, aki az F1 bajnokság 1950-es születésétől töretlenül ott van a rajtrácson minden egyes évben. Igen, ez a Ferrari, akinek még csak eredményeket sem kell felmutatnia, hogy legenda legyen – egyszerűen a Ferrari maga a Forma-1 . Megannyi gyönyörű versenyautót tudnánk a nevük mellett sorolni, ugyanakkor a Ferrari 641 az az autó, meghatározta egy modern Forma-1-es autó alapjait. Talán azóta sem készült ennyire letisztult, modern, szárnyas dizájn, amit vörös-fekete fényezésben csak még inkább tündökölt. Na jó, talán elődje, a 640-es még minimalistább, ugyanakkor a 641-es oldaldobozai csak még szexibbé varázsolták az olasz remekművet. Egyébként utóbbi szintén ettől fogva lett alapvetés az F1-ben, egészen a mai napig.
Williams FW14B
Még magam sem tudom, hogy zseniális Canon-Camel-Renault festése miatt, vagy Adrien Newey korszakalkotó mérnöki megoldásai miatt került be a listába a Williams FW14B a listába, de az biztos, hogy itt a helye. Hiszen a Williams név nem véletlenül volt és marad legendás a Forma-1 történelmében – még, ha most sereghajtók is. Olyan technológiákat alkalmaztak a brit versenyautón már akkor, mint a kipörgésgátló vagy az az aktív futómű. Nem véletlen, hogy az 1992-es szezon első öt futamát zsinórban megnyerték, majd lettek világbajnokok. Ez volt a Williams aranykora, és talán az egyetlen autó, aminek ennyi szín is jól állt.
További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!