Brit Nagydíj

Micsoda F1-es időmérő Silverstone-ban! Három brit a top3-ban!

2024.07.06.

Óriási izgalmakat és hatalmas meglepetéseket hozott Silverstone-ban a Forma-1 időmérője.

Fotó: Mercedes

A hazai közönség előtt szereplő George Russell, a Mercedes versenyzője nyerte a Forma-1-es Brit Nagydíj szombati időmérő edzését Silverstone-ban, így a vasárnapi futamon ő indulhat majd az élről. A 26 éves pilótának ez az idei második és pályafutása harmadik pole pozíciója, mellőle pedig márka- és honfitársa, a hétszeres világbajnok Lewis Hamilton startolhat majd. Az első három rajtkocka brit versenyzőé lett, Lando Norris, a McLaren pilótája ugyanis harmadikként zárt, a negyedik helyről pedig a címvédő és háromszoros vb-győztes, az összetettben most is élen álló holland Max Verstappen (Red Bull) vághat neki a futamnak.

A másik Red Bullt vezető mexikói Sergio Pérez meglepetésre már az időmérő első szakaszában búcsúzni kényszerült, miután az egyik kanyarban kicsúszott és a sóderágyban ragadt. Emiatt piros zászlóval nagyjából 10 percre félbeszakították az edzést, Pérez pedig végül csupán a 19. rajthelyet szerezte meg.

A második részben Charles Leclerc-nek, a Ferrari monacói versenyzőjének a búcsúja volt a leginkább meglepő, ő a 11. pozícióból startolhat majd. Remek időmérőt teljesített viszont a német Nico Hülkenberg a Haasszal, mivel nemcsak bejutott a pole pozícióról döntő harmadik szakaszba, hanem ott hatodik lett, így nagyon kedvező helyről kezdi majd a viadalt.

Az 52 körös Brit Nagydíj vasárnap 16 órakor rajtol.

A teljes rajtsorrend:

  1. George Russell (brit, Mercedes)
  2. Lewis Hamilton (brit, Mercedes)
  3. Lando Norris (brit, McLaren)
  4. Max Verstappen (holland, Red Bull)
  5. Oscar Piastri (ausztrál, McLaren)
  6. Nico Hülkenberg (német, Haas)
  7. Carlos Sainz Jr. (spanyol, Ferrari)
  8. Lance Stroll (kanadai, Aston Martin)
  9. Alexander Albon (thaiföldi, Williams)
  10. Fernando Alonso (spanyol, Aston Martin)
  11. Charles Leclerc (monacói, Ferrari)
  12. Logan Sargeant (amerikai, Williams)
  13. Cunoda Juki (japán, RB)
  14. Csou Kuan-jü (kínai, Sauber)
  15. Daniel Ricciardo (ausztrál, RB)
  16. Valtteri Bottas (finn, Sauber)
  17. Kevin Magnussen (dán, Haas)
  18. Esteban Ocon (francia, Alpine)
  19. Sergio Pérez (mexikói, Red Bull)
  20. Pierre Gasly (francia, Alpine)

MTI

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.10.05
Várhatóan az ősz végig lezárul a POS-terminálok telepítése a Volánbusz járművein, így hamarosan már....
2024.10.05
Elkészült Baján a GANZ-SOR EBN8 elnevezésű elektromos midibusz prototípusa, a Gazdaságfejlesztési....
2024.10.05
Még a magyar tévé is adta, a szinkron pedig majdnem olyan remek volt, mint az eredeti. Ha azt....
2024.10.05
Egy hónap múlva élesedik a vidéki elektromos töltőhálózat bővítését szolgáló pályázat. ..
2024.10.05
Az év első kilenc hónapjában csökkent a Németországban gyártott és forgalomba helyezett....
2024.10.05
És komoly munkanélküliségre készülhet az ország. ..
2024.10.04
Kétrészes jubileumi megemlékezésünk második részében a Múzeum archívumából szemezgetünk.   ..
2024.10.04
Elfogtak a rendőrök egy férfit, aki a gyanú szerint megfenyegetett egy taxist, majd elrabolta az....
2024.10.04
A burgenlandi Oberschützen/felsőlövői gimnáziumban érettségizett, majd Grazban kezdte el az....
2024.10.04
A rendőrök 2024. október 7. és október 13. között ismét fokozott közúti ellenőrzéseket tartanak....