A gépesítés (CNC) gépek térhódítása jelenti a klasszikus értelemben vett szakma végét? Vagy létezik még olyan, hogy féktárcsa felszabályozás?

Ma már minden gépesített, nem megy úgy a felszabályozás, mint régen. Emiatt találkozom sok rosszul sikerült felszabályozással is. Az én munkáimnál ilyen nincsen, ott három felület van, és az egybeszalad, az biztos, mert én mind a hármat egy felfogással csinálom. Ha valakinek lesz egy rossz tapasztalata egy rossz felszabályozás után, akkor legközelebb már biztosan nem fogja megcsináltatni, hanem inkább vesz egy újat.  De nem csak ilyeneket kérnek, hanem nyomólapot, lendkereket, kuplungot. Vagy jön egy különleges csavar, vagy bármi, azzal megint el lehet tölteni az időt, de most mondok is egy példát. Még anno benn a gyárban T34-es harckocsihoz csináltunk fűtőberendezést, ami indításhoz és persze fűtéshez is kellett. Ahhoz kellett egy csigatengelyt esztergálni: három modulos, három bekezdéses balmenetes csigatengely lyukból kiindulva. Lehet, hogy van olyan, aki még tudja, hogy ez mit jelent. Ez egy olyan nagy volumenű munka volt, hogy összesen három darabot tudott az ember egy nap megcsinálni. A három modulból egy modul 3,14 század. Összesen tehát majdnem 10 milliméter. Ha tehát egyet fordul a tokmány, akkor 10 mm-t megy előre a kés, aztán megint. Egy lukba kell belemenni a késsel, és innen is indul ki. Szóval úgy kellett „pirickázni”. Utána már gyorsítottam rajta, mert ezt a méretet már kivágtam nóniuszra, rátettem a kézi indikátor órát, az rajta volt a kézi száron, és 3,14-századot eltekert, az úgy pontosan oda jött ki ahová kellett. Mert előzőleg megesztergáltuk marógéppel az osztó fejjel kimartuk a három lyukat, és az pont oda jött ki, és ott kezdtük. Na, szóval ez egy komoly meló.

Az biztos, hozzám hasonló laikusnak ez szinte kínai. Azt viszont bátran meg merem kérdezni, hogy van olyan munka, amit nem szeret az esztergályos?

Én mindent szeretek megoldani. De az én itthoni gépemen nincs vezérorsó, csak vonóorsó. Előtolás van, de késsel menetet nem tudok vágni, mert ahhoz kell a vezérorsó.  Így például, ha azt mondják, hogy egy 22x5-ös menet kell csinálni, akkor azt csak menetfúróval, és menetmetszővel tudom elkészíteni, de ha például jön egy fotós, aki azt mondja, hogy neki egy fotó állványba kell menetet vágni, ami speciális, akkor nehezebb a kivitelezés. Ha lenne vezérorsó, akkor bármilyen menetet tudnék vágni, de így csak kézi szerszámokkal tudom az ilyen speciális méreteket elkészíteni. Ami nem erre a gépre kell, hanem egy precíziós esztergára, azokat a munkákat nem szeretem. Visszasírom azt a gépemet, ami a munkahelyemen volt a (Vörös Proletár 16k20) az első száz legyártott gépek egyike volt, legalábbis az adattáblája szerint. Egyszer kinn voltunk Ausztráliában egy barátomnál, és mondta, hogy szabályozzam fel a féktárcsáját, mert van egy esztergályos, aki nem vállalta. Odaadja a gépet, meg szerszámot, csak csináljam meg. Kacifántos volt a munka, az első részét felszabályoztam, de a másikat nehezebb volt, hátrébb hoztam a kést, esztergáltam a menetet ameddig ment, aztán variáltam a késékkel, „pirickázni” kellett. Egyszer csak mondja a gazda, hogy valaha ő a világ legjobb padján esztergált, mit gondolok melyik volt az? Mondom, hát a Vörös proletár. Ő is arra gondolt, és valóban, abban az időben az volt a legjobb gép: három bekezdéses, három modulos emelkedés: 1,5-2,-2,24 ilyen emelkedési menetek vannak, de ez a gép 1.9-est is tudott, szóval egy precíz pontos gép volt ezért szerettük.

Van még olyan fiatal, aki ezzel a szakmával tervez, és nem CNC esztergályosnak tanul? Vagy esetleg egy ilyen békebeli padon is dolgozna?

Nincs már olyan fiatal, aki azt mondja, hogy érdekli ez szakma annyira, hogy akar egy padot, mert ő ezzel akar dolgozni. A mai fiatalok már a CNC-vel dolgoznak, azzal terveznek. De mindig lesz olyan precizitást igénylő munka, amit kézzel lehet tökéletesre megcsinálni, mert az bármilyen számítógéptől precízebb, és azt nem lehet helyettesíteni. De a hagyományos esztergapad ettől függetlenül is meg fog szűnni. Ugyanilyen esztergapadot, mint ami itt nálam van, találtam már hulladéktelepen, ez valahol nagyon szomorú nekem. De még egy jó sztori a CNC-hez. Még dolgoztam, amikor már elkezdett bejönni ezek az új generációs gépek, és a fiatalok mondták, hogy már olyan érzékelők vannak, hogy a gép szól, ha kést kell cserélni, ott menőtek hogy „Nézze Feri bá’, ha korrigálni kell, csak beütöm a gépbe, és megcsinálja magától.” Igen ám, de lenne benne itt egy kis finom hajlítás, ezt nem tudom olyan szépen megcsinálni, mert nincs olyan finom késünk. na, erre mondom, add csak ide kisfiam azt a lapkát, és beköszörültem neki.

Feri bácsi régen is a precízségéről volt híres, jól gondolom?

Magyarországon még nem volt mosógép, képzelheted milyen régen volt. Inas korom után az ötvenes években valamikor. A technológusunk a Vozi, azt mondja nekem: Feri kellene nekem egy ilyen tengely meg egy ház. Láttam valahol mosógépet kinn, és ilyet kellene csinálni. Na, ebből az lett, hogy én csináltam az első tengelyt meg agyat, hogy legyen Magyarországon mosógép. Régen volt egy technológia a darab elkészítési ideje, és ahhoz járó pénz. Ez úgy állt össze az én szakmámban, hogy forgácsolási főidő, mellékidő, előkészületi idő. Előkészületi idő összeszedni a szerszámokat, a mellékidő beállítani a gépet, a főidő pedig az esztergálás. Jöttek a tanult, magasan képzett technológusok, és megadták nekünk, hogy mire mennyi idő áll a rendelkezésre. Nekem azt mondták, hogy ezt a munkát vegyem három fogásra, én két fogásból megcsináltam. Aztán azt is megmondták, hogy ilyen, vagy olyan késsel dolgozzak, de én azt a két kést, összevariáltam egyre. Na ez olyan jól sikerült, hogy be is adtuk újításnak, aminek akkoriban ésszerűsítés volt a neve. Ez azt jelenti, hogy a munkafolyamaton, és a hatékonyságon is tudtam finomítani. Persze pénzt nem kaptam érte. De széria gyártásnál fél évig nem lehet módosítani az elkészítési időt, így az én „jutalmam” az lett, hogy a saját megspórolt időmet megkaptam.

Ez a mentalitása átragadt a kollégáira is?

Igen, szerettek, és csoportvezetőként tudtam motiválni az embereimet. Egyszer olajkályhát csináltunk, amihez nagy gyűrűket kellett esztergálni. Persze sietni kellett, mert nyilván mindig több kellett volna, mint amit gyártani tudtunk. Csoportvezetőként mondom a srácoknak, tedd már nagyobb fordulatra, tedd már nagyobb előtolásra. Á, nem, Feri bátyám ezt nem fogja bírni a gép. Na, akkor állj ide félre, mondom neki. Betettem, elkezdtem tolni, rálőttem, "Na, látod, hogy bírja?" Én megmutattam, hogy olyan fordulattal, olyan előtolással, és sokkal gyorsabban is lehet, és így a volumen is jobb lesz. Neki is jó volt így, mert darabbérben volt az elszámolás.

Az élet nem volt fenékig tejfel a második világháború idején, mégis ember vált belőle

Feri bácsi ébredt bombázásra, futott a LÉGÓ pincébe, és sokszor túl közelről megérintette a halál. Lehet ezért is vált egy ennyire derűs, pozitív, életigenlő emberré, aki a mai napig tud örömet adni autós, és hétköznapi embernek egyaránt, hiszen olyan szeretettel, és alázattal beszél kedves szakmájáról. Így az interjú végén szeretném megköszönni neki a vendéglátást, és örülök, mert történetét szélesebb körben is megoszthattam, nem csak magam, hanem az olvasók nevében is kívánjuk még neki, hogy hosszú éveken át dolgozzon szeretett szakmájában, jó egészségben!

További autós tartalmakért kövessen minket Facebookon is!