Mesél a szakértő – Jazz meg az | Autoszektor
GOR-CAR

Mesél a szakértő – Jazz meg az

2016.06.26.

Hondás hetünk volt: Accord, Civic és Jazz. Utóbbi egészen a próbaútig állta tesztjeinket. Mesélem mi történt.

A Jazz szemléjének reggelén már kezdtem félni. Amit a szakértők nagyon utálnak, az a nagyon meleg, vagy a nagyon hideg. Mindkettő roppantmód megnehezíti ugyanis egy jármű alapos átvizsgálását. Ha hideg van, nem akar indulni, nehezen melegszik, ha pedig kánikula tombol az még hagyján, hogy kedvem sincsen megfőni a napon, de minden alkatrész, annyira forró, hogy konkrétan megégeti az ember kezét, nem beszélve a motortérben tomboló hőségről, amit mindenképpen megkap, amikor felnyitja a motorháztetőt.

A Jazzről

A jazz az Egyesült Államok déli részéről indult világhódító útjára még valamikor a 20. század elején… Ja, igen, a Honda! Nos, a zeneirányzatról elnevezett típust 1983-ban kezdték gyártani, helyenként City-nek hívták utalva a kocsi városi közlekedésre optimalizált kialakítására. Bár nekünk, magyaroknak sokáig nem volt szem előtt, egyrészt jó 15 évre le is álltak a gyártással, másrészt mert itthon csak a 2001-es modell került forgalomba. (Egyébként „odakint” ez sem Jazz, hanem Fitt néven hódított.)

A 12 éves Jazz nagyon jól tartja magát (egyébként 105.000 km-el árulják)

Népszerűsége persze nem vetekedhetett soha sem a nagytestvér, Civic-ével, de a maga szegmenségben nagyon is jó választásnak számított. A japán benzinmotorok egyébként is kivállóak. Meggyőződésem, hogy dízel Hondák csak azért léteznek, mert egyszerűen nem tehették meg, hogy elengedjék az egyben Honda- és dízelhívők kezét. Más kérdés, hogy a C-RV-kbe szerintem egyszerűen kevésnek bizonyult a kétliteres benzinmotor, oda jobb egy dízel. Na, lapozzunk!

Bevált csapaton ne változtass!

Ezt nem Bernd Stork mondta – ő változtat is hála Istennek – hanem arra gondolok, hogy egy japán kisautó kb. 30 éve hozza ugyanazokat az erényeket. Emlékszem, amikor a 90-es évek elején apukám hazahozott egy hétvégére egy tűzpiros Nissan Sunny 1.4-est. A Zsiguli után maga volt a kánaán. 160-al könnyedén ment, és a nyugati kocsi fíling egyszerűen megfizethetetlen volt. Mi a titok?

Nincs hiányérzet

Semmi. Ha csak az nem, hogy ezek a járművek annyit tudtak, amennyit ígértek. Egyszerű, megbízható, és a hírükkel ellentétben tartósak is. A 21. század persze állított néhány tövábbi követelményt a kocsikkal szemben. Ilyen elvárás, hogy bármilyen modellt meg lehessen vásárolni automata, vagy ahhoz hasonló váltóval.

CVT váltó

Talán senkit nem fog meglepetésként érni, hogy a fenti elnevezés egy rövidítés, mégpedig az angol „continuously variable transmission”-é, ami magyarul kb. annyit tesz, hogy folyamatosan változtatható erőátvitel. Ezt nevezik itthon fokozatmentes váltónak. Többféle változatban létezik, amit most nem veséznék ki, a lényeg, hogy kuplung nincs, nekünk csak a gáz és fék pedálokat kell kezelnünk, az elektronika meg kitalálja, hogyan változtassa az áttételt. Első kicsit furcsa a vezetése, mert a motor a gázpedál állásának megfelelő mértékben felpörög, a fordulatszám innentől nagyjából állandó, a jármű pedig ebben a mértékben igyekszik gyorsulni. Pont.

Indulás

A nulláról való indítás kicsit nehezebb feladat, hiszen még a legnagyobb áttételre állítva is lefulladna a motor, főleg, hogy állás közben állunk a fékpedálon. Ezért az erőátviteli rendszert meg kell szakítani. Erre a manuális váltós kocsiban ott a kuplungpedál, ebben viszont egy úgy nevezett indítókuplung nevű szerkezet gondoskodik a folyamatos üzemről…

Hát ez az, kérem!

A 2004-es automata Jazz szemléje nagyon jól haladt. A baloldali ajtókat korábban átfényezték, de a rétegvastagság sehol sem haladta meg a 200 mikront, úgyhogy leginkább arra tudtam gondolni, hogy valami mélyebb karc miatt fújták őket újra.

Belül annyit sikerült megállapítani, hogy a baloldali ablakemelő valamiért nem működik és a jobboldali visszapillantó tükör oldalirányban akadozva állítható. Ezek közül a parkolóházat bejárata miatt az ablakemelőt csináltatnám meg, a másik még húzza egy darabig.

Már az előbb is árulkodtak a váltófülek a kormány mögött, de így már minden világos: CVT-s a kocsi

A diagnosztikai is meglepően jó eredménnyel zárult, a 12 éves autóban mindössze 1 tárolt hibát talált a rendszer, de azt is engedte törölni és nem is tért vissza.

A motorolaj szintje a minimumnívón állt, de amúgy is időszerű volt már az olajcsere, tehát ez a probléma hamar meg fog oldódni. Amúgy is mindenféle szervizkönyv, számlamásolat és egyéb igazolás mellett is azt szoktam javasolni, hogy a tiszta lappal indulás a legjobb, tehát vásárlás után mindenki csináltasson egy olajcsere szervizt, amely magában foglalja a szűrők cseréjét is.

A mi szemlénk mindig a próbaúttal zárul. Így ami a részletes áttekintés, diagnosztika és emelés után esetleg nem került még felszínre, azt élesben próbáljuk meg kihozni. Már majdnem egy órája jegyzeteltünk az autó mellett és a tucatnyi eltelt év ellenére azt állapítottam meg, hogy a típus bizony rászolgál jó hírnevére.

A telephelyről való kihajtás azonban nem volt zökkenőmentes. Induláskor, még kis gázadás mellett is érezhető volt egy nagyjából fél másodperces rángatás, erős rezonálás. Elsőre betudtam az egyenetlen, murvás talajnak, bár furcsállottam a dolgot. Elindultunk, szépen dolgozott minden és nem volt olyan forgalmi szituáció, hogy nullára kelljen csökkenteni a sebességet. Már-már megnyugodtam, de kis ördög ott motoszkált a fejemben, ezért lefékeztem.

Olyan lapos, hogy kell egy kis emelő, mielőtt aláférne a nagy

Indulás nagy gázzal, megint rezonál, megint remeg, mint a kocsonya. Harmadjára és negyedjére is ugyanaz, és akkor beugrott: az indítókuplung! Mivel a CVT váltók viszonylag ritkák, nem mertem azonnal a konkrét hibát feljegyezni, csak annyi került a szemlelapra, hogy milyen jelenséget tapasztalunk. Az irodába érve aztán felkerestem a legnagyobb budapesti Honda márkaszerviz vezetőjét, aki nem is hagyta befejezni a mondatot és közölte, hogy ez bizony az indítókuplung meghibásodása, a megoldás pedig a csere. Érdeklődő kérdésemre válaszolva elmondta, hogy kb. 200.000 jó magyar forintba kerül a mutatvány.

"Húzd a kart, nyomd a gombot" - ez most nem jött be!

A szomorú tény tudatában véglegesítettem az elektronikus tanúsítványt, és küldtem meg a kiegészítő információt is a megbízónak. Nem tudom, mi lett a vége a történetnek, de egy dolog azért világos: aki mondjuk életében nem vezetett még hibás CVT váltós kocsit (vagy egyáltalán semmilyet sem) az honnan fogja tudni, hogy valami nem stimmel? Akár azt is gondolhatná az egyszeri vevő, hogy „ez ilyen”. Meggyőződésem, hogy sokkal jobb egy ilyet előre tudni, mint a baj elhatalmasodása után rájönni: vettem egy rossz autót.

Ha tetszett az írás és jó lenne többet tudni a vizsgálatról, akkor ide kell klikkelni, meg lájkolni meg minden.

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.18
Vadat gázolt egy autó Fertőboz és Hidegség között - írja a Katasztrófavédelem az esti tíz után. ..
2024.04.18
A HangZóna mai vendége Piri András, a Q-Service partnerhálózati vezetője, a Young Car Mechanic....
2024.04.18
A rendőrség kijelölte a péntek reggeltől szombat reggelig tartó ellenőrzések helyszíneit - írja a....
2024.04.18
A Hyundai az éllovas ezen a furcsa sztrádán.   ..
2024.04.18
A gyermekek önállóan alapvetően gyalogosként vagy kerékpárosként vesznek részt a forgalomban, míg....
2024.04.18
Elsősorban szórakoztató divattermék és csak másodsorban autó az új Mini Countryman. Ez persze nem....
2024.04.18
A Peugeot tovább szélesíti a teljesen vagy részben elektromos modelljei számát, hiszen a kizárólag....
2024.04.18
A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. Zöld....
2024.04.18
Nagyra értékeli a Széchenyi István Egyetem elmúlt években megvalósult fejlődését dr. Glenn Tiffert....
2024.04.18
A Maserati „Folgore Day” névre keresztelt nagyszabású eseményén mutatta be első 100%-ban elektromos....