járműtörténelem

Menő kocsik, amiket nem hagyományos autógyárak készítettek

2021.06.30.

Mi történik akkor, ha egy repülőgépgyár, egy telekommunikációs cég, vagy egy abroncsgyártó autó tervezésbe kezd? Íme az eredmény!

Voltak átmeneti időszakok az autózás történetében, amikor külsős cégek is úgy érezhették, hogy jól játhatnak egy saját gépjármű legyártásával. Most egy ugyanilyen időszakot élünk, amikor a villanyosítás és az önvezetés egyre több technológiai céget vonz be az autóiparba. Nem győzzük kapkodni a fejünket, amikor a Huawei vagy az Apple saját koncepcióautóval áll elő. Tény, hogy talán még sosem volt ekkora esélyük a gazdaság egyéb területein tevékenykedő vállalatoknak az autóipari sikerre, és néha valóban elég menő járgányokkal álltak elő. Lássuk ezeket.

Sony Vision-S

Kezdjük rögtön a Sonyval, ami egy meglepően kívánatos prototípussal rukkolt elő a 2020-as CES-re, Las Vegas technológiai világkiállítására. Formaterve átlagos, mégis letisztult. Egyértelműen a Tesla Model 3-nak szerettek volna ellenfelet állítani a Vision-S személyében, természetesen villanyhajtással. Azonban lévén, hogy a Sony inkább a vizuális és hangtechnikára szakosodott vállalat, a lényeget odabent érdemes keresni. Nem kevesebb, mint 33 szenzort helyeztek el az autón kívül és belül egyaránt, méghozzá azért, hogy a legkifinomultabb hanghatásokkal kényeztessék az utasok. Műszerfalán hatalmas kijelzők futnak végig, és 2021 januárjában már állítólag közúti teszten is látni vélték az autót. Kíváncsi vagyok a folytatásra.

Boeing-Porsche repülőautó

Ennél sokkal jövőbe mutatóbb a Boeing és a Porsche közös projektje 2019-ből, amikor is egy elektromos repülőautót vízionáltak együtt. Neve egyelőre nincs, ahogy valószínűleg, hogy végső változata sem, hiszen mindössze egyetlen grafika érhető el róla. Ugyanakkor a Porsche 2018-as kutatása szerint akár már 2025-től szárnyra kaphatnak a repülő autók, hogy megreformálják a belvárosi közlekedést. 2021-ből nézve erre nem sok esélyt láthatunk egyelőre, és arról sincs információ, hogy a projekt mennyit haladt azóta.

Siemens Elektrische Viktoria

Noha széleskörben csak most tudtak elterjedni a villanyautók, igazából már az autózás fellendülésekor is számtalan elektromos hajtáslánccal ellátott automobil készült. Ki gondolta volna, hogy egyiket közülük nem egy hagyományos autógyár, hanem a Siemens készített 1905-ben. Noha 1840-től működött a vállalat, az autózás teljesen ismeretlen terület volt számukra, hiszen leginkább távírókészülék szabadalmukból éltek. Az Elektrische Viktoria végsebessége 30 km/h volt, és 60 km-t tudott megtenni egy töltéssel. Létezett belőle négyüléses nyitott tetős, pickup és furgon is. Állítólag 50 darab el is kelt belőle.

Michelin PLR

Aztán olyan is előfordult, hogy a Michelin saját torzszülött gyártásába fogott. Persze kifejezetten a közjó érdekében. A 70-es években ugyanis fogtak néhány Citroen DS-t, itt-ott szétkaszabolták őket, hogy végül egy szélesebb, hosszabb autó szülessen belőlük. Hátra bedobtak kettő, azaz kettő Chevrolet big blockot, amik nem kevesebb, mint 3 kereket hajtottak oldalanként, de az első tengelyen is két sornyi kerék foglalt helyet. Nem véletlenül hívták százlábúnak az így már összesen 10 kerékkel rendelkező monstrumot, amit 9500 kilogrammot nyomott, és egy kamion méretével versengett. A kaszni közepén hordott egy abroncsot, aminek 160 km/h-nál tesztelték a tartósságát.

Messerschmitt KR200

Sokkal ismerősebb lehet a Messerschmitt apró, háromkerekű autója, amiből még a hazai oldtimer találkozókon is megfordul néhány, holott korántsem megszokott, hogy egy repülőgépgyár reagál a autóra vágyó vásárló közönség változó piaci igényeire. Márpedig a II. Világháború után meglehetősen megváltoztak a prioritások. Az emberek olcsó mobilitásra vágytak, a Messerschmitt pedig – a világháború egyik legjelentősebb repülőgép gyártója – nem gyárthatott repülőket többet. A KR200-ban találkozott a két világ, amikor a német vállalat egy olcsó, de erősen repülőgépek által inspirált modell gyártásába kezdett. Nem egész 10 éven keresztül gyártották mikroautójukat, azonban a valamivel nagyobb, ám szintén olcsóbb Mini méretű modellek elvették tőle a piacot.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.04.20
A negyedik helyről rajtoló Max Verstappen, a Red Bull címvédő és háromszoros világbajnok....
2024.04.20
Németországnak nem sikerült elérnie kitűzött klímaterveit, úgyhogy egészen szokatlan tervekkel....
2024.04.19
A debreceni autógyárát érintő társasági szerződést kötött a BMW Group a Lufthansa légitársasággal,....
2024.04.19
Koldus vagy királyfi, aki belépett? Örök dilemma ez ékszerüzletben, autókereskedésben,....
2024.04.19
Nagy esemény a MINI háza táján: a tisztán elektromos meghajtású MINI Aceman a 2024-es Pekingi....
2024.04.19
Ha ezt használja, megőrzi autója értékét.   ..
2024.04.19
A CX-60 után a vadonatúj Mazda CX-80 a második modell Európában, amelyet a Mazda nagy platformjára....
2024.04.19
Mostanában a szokásosnál is több szó esik a BMW legutóbbi 5-ös sorozatáról.  ..
2024.04.19
Az új BMW X3 a BMW Group dél-franciaországi, Miramasban működő tesztközpontjában a sorozatgyártás....
2024.04.19
A külső design alapján egy erőteljes és stílusos SUV rajzolódik ki, a frissítést követően a modell....