légi utas

Megkétszereződött a légi utasok száma Romániában

2022.12.04.

Az idei első három negyedévben csaknem megkétszereződött a légi utasok száma a romániai repülőtereken, az egy évvel korábbinál csaknem 97 százalékkal többen, 15,738 millióan utaztak - közölte a román országos statisztikai intézet.

A növekedésben szerepet játszott az alacsony bázis, ugyanis tavaly a koronavírus-járvány visszaszorítása érdekében bevezetett korlátozások miatt alacsony volt a forgalom. A legtöbb utas, 9 351 900 a bukaresti Henri Coanda (Otopeni) nemzetközi repülőtér szolgáltatásait vette igénybe. A második legnagyobb utasforgalma a kolozsvári Avram Iancu repülőtérnek volt, amely 1,980 millió utast szolgált ki. Harmadik helyen a jászvásári (Iasi) nemzetközi légi kikötő áll 1,191 millió utassal - írja az MTI.  

A legtöbb utas, 1,248 millió Olaszországból érkezett a romániai repülőterekre, Nagy-Britanniából 1,172 millió, Németországból 787 ezer, Spanyolországból 683 ezer. A román légi kikötőkből legtöbben, 1,284 millió utas Olaszországba utazott, Nagy-Britanniába 1,200 millióan, Németországba 826 ezren, Spanyolországba 689 ezren, Franciaországba 420 ezren utaztak.

A statisztikai intézet azt is közölte, hogy a belföldi járatokon utazók csaknem 50 százaléka a bukaresti Henri Coanda repülőtérről indult vagy oda érkezett, a kolozsvári repülőtér a belföldi légi utasok csaknem 16 százalékát szolgálta ki, míg a temesvári a 14 százalékát.

További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!

 

Az oldal fő támogatója

 

2024.03.28
A HangZóna mai vendége Rusznák András igazságügyi járműszakértő. ..
2024.03.28
Új hajtáslánccal bővül a Lexus első dedikáltan akkumulátoros elektromosnak fejlesztett modellje, a....
2024.03.28
Négy új hajó siófoki felavatásával vette kezdetét a 178. balatoni hajózási szezon csütörtökön. ..
2024.03.28
Két kulcsfontosságú modelljükhöz is ráncfelvarrást mutatott be a Seat és további két modell kaphat....
2024.03.28
Második évtizede viselhetik a büszke jelzőt Győrben: az Audi Hungaria üzemelteti a világ legnagyobb....
2024.03.28
Az új Toyota Yaris a kifinomult technológia és a vezetési élmény legfrissebb példája, mely a hibrid....
2024.03.28
Az érintett útszakaszon forgalomkorlátozásra lehet számítani - írja a Katasztrófavédelem. ..
2024.03.28
Idén januártól elektromos Peugeot e-Partneren érkezik a segítség azokhoz a dél-ausztráliai....
2024.03.28
Dr. Szászi István, a Bosch csoport vezetője Magyarországon és az Adria régióban volt a vendége a....
2024.03.28
A jelenlegi Fiat 500-as modellt nem tervezik átalakítani a júliusi szabályzások szerint, az EV-....