Ryanair
A Ryanair azt tervezi, hogy jövő év tavaszától teljesen megszünteti a papír alapú beszállókártyákat, ezzel csökkenteni fogja a földi személyzet létszámát és tájékoztatásuk szerint így csökkenteni tudják majd a repülőjegyek árait. Ezzel szemben emelni kívánják bizonyos poggyászok szállításának díját.
Már nem kevés elégedetlenséget szült az utasok körében az a gyakorlat, hogy rendre plusz tarifákkal sújtják azokat a műveleteket, amelyeket az online foglalás után hajtanak végre, az ír légitársaság hagyományosan többet számít fel minden szolgáltatásért, amely a reptéren történik: például a beszállókártya kinyomtatása a check-in pultnál 55 euro, a járat-változtatási díj online 45 euro, míg a reptéren 60 euro, kerékpár szállításának jelzése online foglaláskor 60 euro, a reptéren 75 euro stb.
És a Ryanair ismét készen áll néhány viteldíj emelésére a kézipoggyász-rendelet módosításának bevezetése miatt. A kisméretű poggyász (40 x 20 x 25 cm) felvitele a kabinba továbbra is ingyenes. A változás az elsőbbségi beszálláskor lesz. Itt a kézipoggyász maximális mérete nagyobb (55 x 40 x 20 cm) és a Priority lehetővé teszi a fedélzetre vitelét egy második, kisebb személyes tárgynak is (mérete legfeljebb 35 x 20 x 20 cm), ennek költsége 6-36 euró, az utazás hosszától és a járattól függően. Hát ez fog többe kerülni, amennyiben ennek a második poggyásznak a felviteli igényét az utas nem jelzi előre online, hanem a reptéren kéri beiktatni ezt a csomagot. A szolgáltatás 20-60 euró közötti plusz költséget jelent majd.
Ugyanis a Ryanair redukálni kívánja a földi személyzethez kapcsolódó ügyintézéseket és arra ösztönöz, hogy a lehető legtöbb műveletet online végezzük el.
Forrás: ilgiornale.it